13 - 14. fejezet

 

13.

ÁL-BARÁT

Becca

Fordította: Shyra

Henry már előkészítette a hozzávalókat. Utálta meggyújtani a lángoló italokat. Mindannyiunknak megvoltak a maga dolgai. Nem tudtam kinyitni a kekszes dobozokat. Olyanok voltak, mint a gonosz, dobozba rejtett krampuszok.

Úgy nézett rám mintha vad pókokat szelídítenek. A tűz nem ijesztett meg. nagy show-t rendeztem a puccos italokból. Rámosolyogtam a legújabb vendégemre. Mindent beleadott a Halottak Napja buliba. Csak a sminkje színezése is sokáig tarthatott. Biztosan a napjának jelentős részét arra szánta, hogy felkészüljön a ma estére.

Henry vendégeinek italát az asztalukhoz vittem, és letettem. Aztán átvittem a másodikat a nyolcas asztalhoz.

– Tessék. Bátor vagy – fintorogtam rá.

Egyenesen a pohárból kortyolt, anélkül, hogy elfújta volna a lángokat. Meglepetten kapkodtam levegő után, és csodálkoztam, hogy sértetlenül megúszta.

– Jól vagy? – Felkaptam egy halom koktélszalvétát a szomszédos válaszfalról. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok a papírokkal, de odaadtam neki.

– Nem félek a tűztől. – Letette a poharat.

– Én sem – néztem a szemébe. A szemeiben örvénylő kék és zöld váltakozása a hullámzó tengerre emlékeztetett. Annyi lélek volt bennük.

– Hozhatok neked valamit enni? – A súlypontomat a bal lábamra helyeztem, hogy a jobb pihenjen kicsit.

A tekintete végigvándorolt a testemen. Vártam az elkerülhetetlenre. Megitta az italát. A melleim lényegében egy olyan melltartóban voltak, amely tányéron kínálta fel őket.

– Megsérültél. – Újra az arcomba nézett. A térdemtől a szememig végignézett, anélkül, hogy megállt volna a dekoltázsomnál.

Ujjheggyel megérintettem a lehorzsolt térdemet. – Én csak... megpróbáltam elfedni sminkkel, de azt hiszem, nem elég tartós. Sajnálom. Megpróbálhatom újra elfedni. – A borravalóm ennél a csávónál elúszott. Sötét harisnyát kellett volna felvennem ahelyett, hogy csupasz lábakkal próbálkozom.

– Hogy történt? – Úgy tűnt, hogy valóban érdekli.

Elfordulva tőle, átnéztem a vállam fölött. Az egész jelenet átfutott a fejemben. Kifújtam a levegőt, és próbáltam összeszedni magam. Néhány másodpercbe telt. – Elestem.

Ez tűnt a legjobb válasznak.

– Kecses vagy. Nem könnyen esel el. – Elhallgatott és a könyököm felé nyúlt, de nem érintett meg.

Összeráncoltam a homlokom.

– Gondolom – tette hozzá gyorsan. – Úgy értem, a pincérnőknek nagyszerű az egyensúlyérzékük, és egész nap talpon vagy. Lefogadom, hogy eléggé koordinált vagy.

Szemügyre vettem, kissé kétségbeesettnek tűnt. Mintha nem akarta volna, hogy elmenjek.

– Hozhatok még egy italt? Visszamegyek és hozok egyet, az első ingyenes volt. Akarsz még egy lángolót? Vagy valami mást? – Fogtam még egy szalvétát és a tenyerébe nyomtam, ami majdnem hozzám ért. Ez volt a taktikám, hogy rávegyem a férfiakat arra, hogy tartsák távol a kezüket tőlem. Amikor ökölbe szorította a kezét, megláttam a bonyolult alkotást a kézfején. A kézfejcsontokat úgy festették fel a bőrére, mintha röntgenfelvétel lenne. 

Kinyújtottam a kezem, és elkaptam az öklét. – Hű, ez lenyűgöző. El sem hiszem, hogy ennyi időt szántál arra, hogy felkészülj a ma estére. – Csodáltam az alkotást, és a mutatóujjammal végigsimítottam a kezén.

Amikor az arcára néztem, megdöbbentem. A tekintete nyers volt. Az ajkai szétnyíltak. Láttam, hogy libabőrös lett a nyaka. Olyan volt, mintha épp most találtam volna rá az erdőben elveszve, és megmentettem volna az életét.

Ez túl sok volt. Elengedtem a kezét. Úgy tűnt, egy másodpercbe beletelt, mire eszébe jutott, hol van.

– Nem hiszem, hogy elestél – suttogta, de én hallottam, mert a DJ pontosan ezt a pillanatot választotta ki, hogy elhalkuljon a zene.

Ez a pasi nagyon intenzív volt, de le mertem volna fogadni, hogy az én érzékelésemmel volt a baj. Még mindig sokkos állapotban voltam a támadás miatt. Közelebb léptem hozzá, ahogy a zene újra felerősödött.

A mellkasához beszéltem. – Nem estem el. Meglöktek. És őszintén szólva, még mindig félek tőle.

– Ki lökött meg? –  Még közelebb lépett. A szavai meglebbentették a hajamat. Éreztem a kölnije illatát. Csak egy fuvallat volt, de elárulta, hogy időt szakított arra, hogy magára fújjon egy keveset.

– Nem tudom. Tegnap egy étterem mosdójában ugrott valaki rám. – Megráztam a fejem.  – Hadd hozzak neked még egy italt.

Megkockáztattam egy pillantást rá, és láttam, hogy a szemében szinte hurrikán tombol. Veszély sugárzott belőle. Gyorsan hátráltam. Tudtam, hogy a koponya csak smink, de ez ijesztővé tette őt.

Figyeltem, ahogy az öklét az oldalához szorítja, és behunyja a szemét. Félig-meddig azt vártam, hogy lángra kap, és ott fog égni. Elfordultam.

Miután felkaptam néhány üres italt a bárpult felé menet, elkaptam Henry pillantását.

Egy törzsvendéggel megszakította a beszélgetést, és odaoldalgott hozzám. Egyszerre töltött meg két korsó sört és faggatott engem. – Ismered? – Az állával a férfi irányába mutatott, akivel az imént beszéltem.

– Nem, csak egy italt kell vinnem neki, és elfelejtettem felvenni a rendelését. Készíts nekem valami igazán férfiasat. – Letettem az üres poharakat a bárpultra.

Henrynek sikerült tökéletes habréteget produkálni a sörökön. Odacsúsztatta a várakozó vendégeknek. Igyekeztünk feldobni a hangulatot, amikor csak tudtuk. – Úgy álltatok ott, mintha bibliai értelemben ismernétek egymást.

Keresztet vetett, ami Henry esetében a homlokát, a két mellbimbóját és az ágyékát jelentette.

– A pokolra fogsz jutni, tudod. – Vártam, amíg megalkotott Old-Fashioned[1] italt. Lassan adagolta a hozzávalókat, és úgy tett, mintha mindent kimérne. Ez csak halogató taktika volt, hogy többet beszélhessen velem.

– Ha te irányítasz, remélem – rám kacsintott, majd felvett egy rendelést, miközben beletett még két cseresznyét. Visszafordult hozzám és hozzátette. – Dögös, ha nem tűnt volna fel. Az az állkapocs. És látom, hogy nagyon erős és izmos. Azt hiszem, hogy bukok a koponyás álarcra, mert a puncim ma este kifejezetten nedves. Olyan hangokat ad ki, mint egy izgatott fóka, aki egy hallal játszik a bugyimban, ha érted, hogy mire gondolok. Dicket ma este nagyon sokszor fogom elélveztetni – mondja, majd arra ösztökél, hogy igyunk, az én tiszteletemre.

Túlságosan lefoglalt, hogy grimaszoljak az undorító hasonlatára, hogy megmozduljak.

Úgy tett, mintha fóka lenne, karjaival egy uszonyt formázott és tapsikolt.

Próbáltam kiűzni a fejemből a képet, amit lefestett. – Igen. A mai este nem igazán pasivadászós. Úgy értem, bárki lehetett az, aki megtámadott. Mi van, ha ő volt? – biccentek a fejemmel felé.

Henry arca ellágyulsz. – Hé, nyuszó. Sajnálom. Szerintem otthon kellene lenned, hogy összeszedd magad.

– Bediliznék úgy, inkább lefoglalom magam – fogtam az italt és megköszöntem. Mielőtt elmentem volna, még ideadott két sört, hogy tegyem le Clarissa asztalánál, mivel ő éppen cigiszünetet tartott. Miután elbeszélgettem a vendégekkel, a tálcámmal egyensúlyozva, átvágtam a tömegen. Az este kezdett tombolásba fordulni, mert az emberek elkezdtek táncolni. Kihívást jelentett az italokat a poharakban tartani.

Végre visszaértem a vendégemhez. – Bocsánat, ez eltartott egy ideig.

Kinyújtott lábbal ült a széken. Folyamatosan figyelt, ahogy felszolgáltam az italát. Ahogy letettem, gyorsan az ölébe húzott. Majdnem rá üvöltöttem, amikor kibillentve az egyensúlyomból a földre fektetett, és testével körülölelte az enyémet. Az asztal, amelyen az itala állt, szétesett, ahogy két ember ráesett. Új vendégem megvédett a szilánkoktól, amelyek mintha szétrobbantak volna mindenfelé.

Még fel sem fogtam, hogy mi történik, amikor leszállt rólam és talpra állított. A falhoz szorított, a karjaival körbezárt, és mindenfelé nézett, csak rám nem.

Valakinek odakiáltott. – Animal, vidd ki őket innen.

Egy hatalmas fekete férfiba ütköztek a kidobók, az ökölharcot folytató férfiak kupacánál. A verekedő vendégeket kihajították az oldalajtón.

Amikor visszaállt a nyugalom és rendbontókat eltávolították, akkor leengedte a karjait, majd hátralépett, teret adva nekem.

A mellkasomra tettem a kezem, úgy éreztem, mintha a tüdőmből kiszökött volna a levegő.

Oldalra biccentette a fejét. – Vegyél levegőt, Becca. Elmentek. Minden rendben.

Úgy tettem, ahogy mondta, és megkönnyebbültem, amikor a tüdőm megtelt levegővel.

Henry mellettem termett. – Jól vagy?

– Jól vagy? – viszonoztam a kérdést. Együtt voltunk jóban-rosszban. Már megbeszéltük, hogy ha bármi történik a bárban, és veszélyes dolog, akkor megkeressük egymást, és eltűnünk a pokolba. És néhányszor meg is kellett tennünk. Az ivás néha rossz döntésekhez és dühhöz vezetett.

Clarissa is megjött. – Mindenki menjen vissza a helyére. Újra fel kell lendíteni a jókedved, különben a Főnök ki fog akadni.

Henry megérintette a vállam. – Menned kellene. Menj haza. Majd mi fedezünk.

Megcirógattam a kezét. – Jól vagyok. Ekkora forgalma még sosem volt a bárnak, csak szükségem van egy percre.

Henry a koponyaarcú vendégem felé fordult. – Hogy hívnak?

– Engem? – mutatott a mellkasára.

– Igen.

– Nix vagyok. – Úgy emelte fel a kezét, mintha nem tudná, hogy ez az információ miben segíthetne.

– Oké, Nix. Add ide a jogosítványodat és magamnál tartom. Szerinted képes vagy Becca közelében maradni ma este? Az italodat én állom. Az est végén visszaadom a jogosítványodat. Csak mondd meg a seggfejeknek, hogy a pasija vagy, és akkor messzire elkerülik.

 Nix a farzsebében lévő tárcájáért nyúlt és kinyitotta, majd átadta a jogsiját Henrynek. – Megegyeztünk.

Henry kibányászta a melltartójából a telefont, és beletetted a jogsit a teló tokjába. Aztán megérintette a Start gombot rajta, és egy képet mutatott az óriási barátjáról, amint ő méretarányosan mellette áll. – Ennek a pasinak szopom a farkát. Bármit megtesz, amit kérek tőle. Ha leveszed róla a szemed, elküldöm hozzád.

Nix félig meghajolt Henry előtt. – Értettem.

Felém nyújtotta a kezét, és én megfogtam.

Henry ránk mutatott. – Miért nem mész ki tíz percre? Tegyetek úgy, mintha cigiszünet lenne.

Jó ötlet volt. És ez a fickó az előbb úgy szaltózott velem, mintha a személyi testőröm lenne, szóval egy kicsit bíztam benne.

~Fenix~

Fogtam a kezét. Kíváncsi voltam, vajon érzi-e, milyen gyorsan ver a szívem most, hogy összeérünk. Az adrenalinszintem már a tetőfokára hágott. Félig-meddig készen álltam rádobni őt a vállamra, és kimenekíteni innen, de nem akartam megijeszteni. Egy pillanatra sem.

A kezünkre néztem. Az én nagy, tetovált kezemet és az ő sápadt kezére, ami tiszta volt. Még gyűrű sem volt rajta.

Fekete szárnyai össze voltak törve és ferdén álltak. Úgy nézett ki, mint egy bukott angyal. Gyönyörű volt. Ez magától értetődött. De a félelem, ami a bőre alá kúszott, megszólított engem. Jól ismertem a félelmet, és neki nem kívántam.

– Ki akarsz menni?

Megint hangzavar volt és még mindig zavartnak tűnt.

Bólintott egyszer, majd megfordult és maga után húzott. Nem engedte el a kezem, amitől bűntudatom lett, mert a fellegekben jártam. Az érintésétől. Hogy úgy tettem, mintha a barátja lennék, mert a legjobb barátnője azt mondta, hogy legyek az – az egyetlen dolog, ami elrontotta ezt a pillanatot az volt, hogy zavart a lehorzsolt térde és az arcára kiülő félelem.

Amikor a hátsó ajtóhoz értünk, megállt.

– Ez? – mutattam rá.

Szabad kezével átkarolta magát.

– Akarod, hogy én menjek előre? – Néztem, ahogy egy bólintással elismerte vereségét.

Azt akarta, hogy megvédjem őt. Nem engedhettem, hogy megtudja, mennyit jelent ez nekem. Hogy mindenkit megölnék érte a bárban – leszámítva a legjobb barátját –, csak hogy nyugalma lehessen. Tudom, hogy túl drámai voltam.

Elengedtem a kezét, és intettem, hogy maradjon. Kinyitottam az ajtót, és körülnéztem. A terület tiszta volt.

Kinyitottam az ajtót, és a hátammal tartottam. Kinyújtottam felé a kezemet. Ha akarta, megkaphatta. A kezemet. A szívemet. Az életemet.

Megfogta a kezem és ez elég volt.

Becca a másik kezét az alkarom köré fonta, mintegy ölelésbe vonva.

A fejét a vállamra hajtotta és hallottam, ahogy lélegzik. Megálltam, amikor a bár ajtaja becsukódott mögöttünk. Olyan volt, mintha egy pillangó szállt volna le egy bombára. Egy tökéletes pillanat, amit nem akartam elszúrni.

– Nem bánod, ha felmegyünk a tetőre? Az a kedvenc helyem a szünetben. – A vállam fölött ránéztem. A pillantása egy tűzlépcső felé irányított, amelyet nyilvánvalóan rendszeresen használtak a tetőre való feljutáshoz.

Odakísértem és magam elé húztam, hogy ő menjen fel elsőnek. Becca lassan megmászta a háromemeletnyi lépcsőt. Végigpásztáztam a környéket, ahogy mögötte haladtam. Ha hivatalosan is én felelnék a biztonságáért, nagyon komolyan venném a munkát.

Amikor felértünk a tetőre, megérintettem a vállát. – Hadd nézzek szét.

Miután meggyőződtem róla, hogy tényleg egyedül vagyunk, rámosolyogtam. Egy padra mutatott, ahonnan szép kilátás nyílt a városra.

Becca leült, kezeit a combjára tette. – Ez őrület volt. Hihetetlen, hogy észrevetted, hogy mi folyik mögöttem.

Nem akartam elmondani neki, hogy az ő figyelése az életem munkája. Így hát nem is mondtam. Megvontam a vállamat.

– Megsérültél amúgy? – Felelevenítettem, hogyan is mozgott, és próbáltam visszaemlékezni, hogy nem nehezedtem-e rá a térdére.

– Nem. Semmi nem fáj, ami eddig ne fájt volna. – Megérintette a térdét, és a ruhája szegélye így eléggé felhúzódott ahhoz, hogy lássam milyen mélyek a zúzódások.

Néhány percig csendben ültünk. A légzése lelassult. Megnyugodott. Nem tudta, mennyire van biztonságban mellettem, tekintve, hogy gyilkos vagyok.

Azonnal kételyeim támadtak. Nem kellene itt lennem. Ez egy szörnyű ötlet volt. Azonnal el kellene mennem. Eltűnni az éjszakában, mint egy elbaszott Hamupipőke.

A telefonom rezegni kezdett, és elővettem. – Sajnálom. Ezt fel kell vennem.

Nem mozdultam mellőle, mert minden perc ajándék volt vele.

Animal volt a vonal másik végén. – Édesem? Jól vagy? Nem látlak itt bent.

– Igen, a tetőn vagyok a pincérnővel, akit majdnem letepertek. Tíz percet szusszanunk, aztán visszamegy dolgozni. Kösz, hogy beugrottál. Itt maradsz? – Egy oldalpillantást vetettem rá.

A profilja arra késztetett, hogy megtanuljak festeni. A város fényeit nézte.

– Persze, bébi. Itt fogok lógni. Tíz perc múlva találkozunk. – Animal megszakította a hívást. Hálás voltam, hogy nem említett semmit a kémkedésemről, mert olyan csend volt, hogy Becca mindent hallott volna a vonal másik végén is.

– Elnézést. Animal egy barátom – tettem zsebre a telefonom.

– Semmi baj. Ő egy nagydarab fickó. Aki a földszinten van? Már járt itt korábban. Mindig is aranyos volt. Nagyobb, mint Dick Dongy, és ez már mond valamit. – A térdét eltakarta a ruhájával.

– Ez aztán a pokoli név. – grimaszoltam.

Kicsit felnevetett. – El sem tudom mondani, hogy hány beszólást nyeltem vissza, amióta Henry elkezdett vele randizni. Hoppá! Még egy. Bocs. Ez elég perverzre sikeredett – jegyezte meg a szája mellett intve a kezével, mintha el akarná seperni a szavakat.

Úgy döntöttem, hogy kockázatos lenne erről tovább beszélni, szóval inkább vártam, hogy ő beszéljen. Információra volt szükségem a tegnapi támadásáról. Az őrületbe kergetett, ahogy próbáltam összerakni a szálakat, mert szörnyű érzésem támadt, hogy tudom, ki bántotta őt.

– Rosszul kezelem a félelmet – jelentette ki, mintha olvasna a gondolataimban. – De a tegnapi nap megrázott. A zsaruk azt mondták, szerintük csak egy csavargó volt, aki a Gustov mosdójában lesből támadt rám. És ők a profik. – Becca a hajához emelte a kezét és megigazította a frizuráját.

Profi voltam, és háromszor is megölhettem volna Beccát az alatt az idő alatt, amíg segítséget hívott abban a fürdőszobában – nem mintha valaha is meg akartam volna ölni. És ez egy újabb hátborzongató gondolat volt. Kényszerítettem magam, hogy ne őt, hanem a horizontot nézzem.

– De szerinted tévednek? – ösztökéltem.

– Úgy gondolom, igen. Előző nap úgy éreztem, mintha valaki figyelt volna engem. És aznap is. Talán csak ráérzek a jövőre, vagy ilyesmi. Azt kívánom, bárcsak elkapták volna, tudod? – Megborzongott.

Majdnem a homlokomra csaptam. Persze, hogy fázott. Ő egy ízig-vérig igazi lány volt, aki éjszaka fázna egy háztetőn. Felálltam, és levettem a kabátomat. A vállára terítettem. Az egyik, majd a másik karját is beletette az ujjába. A szárnyai kis dudorokat formáltak az anyag alatt.

– De meleg. – Magához szorította a bőrt.

A gondolataim cikcakkban forogtak az érintkezéseink körül. Szerencse, hogy most vele lehettem. Úgy beszélt hozzám, mint egy normális férfihoz. Megbízott bennem. Mámorító volt.

Visszaültem. Sötét póló volt rajtam. A figyelmét a karomra irányította. – A művésszel a karodat is megcsináltattad? Le vagyok nyűgözve az elkötelezettségedtől – mosolygott rám.

Megvontam a vállamat.

– Bárhogy is, nem figyeltem, de mintha az én hibám lenne, hogy így történt. Mindenesetre soha többé nem megyek be a mosdóba anélkül, hogy ne nézném meg, egyedül vagyok-e. Soha többé. És az a fura, hogy az itteni mosdó nagyon emlékeztet a Gustovban lévőre. – Megmozdult, és a bokájánál keresztbe tette a lábait. A magas sarkú cipő hihetetlen dolgokat művelt a vádlijával. – Nem is tudom. Csak túl akarok lépni rajta. Nem szeretek félni.

– Az agyadnak szüksége van néhány percre, hogy felzárkózzon, tudod? Sokkoló, hogy egy hétköznapi dolog ilyen borzalmas élményt okozzon. Talán hagyd, hogy szusszanj egy kicsit. – Az alsó ajkamba haraptam. – Mármint úgy értem, azt hiszem. Nem vagyok az elme szakértője.

Becca kinyújtotta a kezét és megsimogatta az enyémet. – Nem, ez okés. Szerintem igazad van. Egyszerűen csak hagynom kell, hogy érezzek ma este. Úgy teszek, mintha a kemény barátom lennél, és hagyom, hogy ijesztő legyél.

A szívem felrobbant. Azok a szavak. Ilyen hamar. Drogok voltak, és az első injekciótól túladagolhatom magam.

Nagyon túl.

– Kemény hét volt. Anyám elterelte a gondolataim. Aztán ott van az a srác, akit rám akar tukmálni– Felállt. – Jobb, ha visszamegyek.

Én is felálltam, és úgy helyezkedtem, hogy védjem őt a széltől. – Anyukád jól van?

Egyedülálló anya. Elvált, amikor Rebecca hét éves volt. Egy BMW-t vezet. Átlagos kereset, és egész életében Midville-ben élt. Egy kukkoló jegyzetei.

– Csak néhány vizsgálati eredményre várunk. Az őrületbe kerget, de ő az egyetlen családtagom. De a támadásnál nagyszerűen viselkedett. – Becca az enyémért nyújtotta a kezét.

Legszívesebben megcsókoltam volna az ujjperceit. Fél térdre akartam ereszkedni, és megfogadni, hogy megtalálom, hogy ki bántotta őt. Ehelyett óvatosan megfogtam a kezét. – Remélem, minden rendben lesz.

– Köszönöm. Én is.

Előtte mentem le a lépcsőn. Ha esetleg megbotlana, megfékezném az esését. Kecses volt a magassarkú cipőjében. A ruhája szegélye a karomhoz ért.

– Be kell mutatnod a művész barátodnak. Az én térdemen a smink lekopik, a tied pedig a ma esti kalandok során is végig megvan.

Kinyitottam a hátsó ajtót, megállapítva, hogy valószínűleg zárva kellene lennie, de nem így volt.

Figyeltem őt, ahogy beléptünk a hátsó folyosóra. Tekintete a női mosdóra, majd a padlóra siklott.

– Akarod, hogy megnézzem? Használni akarod? Várok kint, ha szeretnéd.

Megkönnyebbülés öntötte el. – Megtennéd? Te vagy a legjobb. Csak ma estére. Holnapra jobban leszek.

Kopogtam az ajtón, miközben őt figyeltem. Amikor nem jött válasz, lassan kinyitottam az ajtót, miközben bejelentettem magam. Felkapcsoltam a villanyt, és alaposan megnéztem. Üres volt. Gyors szemügyre vettem, hogy megbizonyosodjak róla, nincs-e valami rendellenes. Minden rendben volt. Intettem neki.

Amikor elhaladt mellettem, láttam, hogy a vállai ellazultak. Keresztbe tett karral vártam az ajtó előtt, és az üres folyosóra bámultam.

Lehúzást és kézmosást követően kinyitotta az ajtót. – Bocsi ezért.

Oldalra mozdultam, hogy kilépjen elém. – Semmi gond. Örülök, hogy segíthetek.

Mielőtt a zsúfolt bárba értünk volna, megpördült, és majdnem a mellkasomra téve a kezét megállított. – Jobb, ha visszaadom a kabátodat. Túl szép ahhoz, hogy a munkába hordjam. Nem szeretném, ha ráömlene egy ital.

Imádtam a kabátomban látni. Azt akartam, hogy az én ruháimban legyen. Azt akartam, hogy a nevem rá legyen tetoválva. Teljesen természetes reakció egy olyan nő iránt, akivel hivatalosan csak fél órája találkoztam.

Kibújt belőle, és átadta nekem. – Komolyan. Nagyon szépen köszönöm. Te voltál a legjobb álbarát, akit egy lány csak remélhet.

Visszatartottam a lélegzetem, amikor lábujjhegyre állt, és puszit nyomott a tetovált arcomra.

Visszatartottam a lélegzetem, amikor lábujjhegyre állt, és csókot nyomott a tetovált arcomra.

Megfordult, és a bárpult felé vette az irányt. A szárnyai még kuszábbak lettek. Végigsimítottam a kezemmel az arcomon. Megfogtam a torkomat, és éreztem, hogy a pulzusom őrülten kalapál. Amikor kinyitottam a szemem, összenéztem Animallal, aki teljes erőből röhögött rajtam. Felmutattam a két középső ujjamat. Nekem kibaszottul végem volt.

 14.

BŰNBE EJTŐEN DÖGÖS

Becca

Fordította: Shyra

Habár félbeszakítottam Henryt, amikor mondta, hogy menjek haza, ő már készen állt a visszatérésemre. Sorban álltak az italok, szomjas szájakat keresve. Kétszer is megtöltöttem a tálcámat, és körbetáncoltam a pultot, hogy mindet kiszállítsam.

A kisegítők eltakarították a bunyósok által tönkretett asztalt. Folyton rálestem Nixre, és rámosolyogtam. Néztem, ahogy Henry egy kis öleléssel visszaadja neki a jogosítványát.

Biztonságban éreztem magam tőle. Biztos voltam benne, hogy csak egy átlagos srác, aki a gyors dugás reményében tettette, hogy kedves hozzám. De ez csak mentális álca volt, amire szükségem volt, hogy átvészeljem ezt a műszakot.

Nagyon elfoglalt voltam. Mindent megtettem, hogy a hangulatom vidám maradjon, de fáradt voltam. Az agyam mélyén rettegés uralkodott, amikor arra gondoltam, hogy ma este hazamegyek. A sötétségbe.

A borravaló azonban jó ma este. Épp zárás előtt álltunk, és kétszer kellett felkapcsolnunk a lámpákat, hogy az emberek elinduljanak kifelé. Éppen az asztalokat töröltem le, amikor arra néztem, ahol Nix táborozott le az estére.

Eltűnt. Az asztal üres volt, egy pohár lefogta a borravalómat.

Odamentem és sóhajtottam. A saját nyugalmamat ennek az idegennek a jelenlétére bíztam.

– Szia, bébi. Megkért, hogy kívánjak neked jó, éjszakát. Volt valami dolga, amit el kellett intéznie.

Felnéztem Nix magas barátjára. Animal. Feltételeztem, hogy nem ez a keresztneve.

– Oké. Köszönöm, hogy elmondtad. Megköszönnéd neki, hogy ma este az ál-barátom volt? – Elkezdtem letörölgetni az asztalt, miután a zsebembe dugtam a pénzt, hogy később a borravalós üvegbe tegyem.

– Persze. – Animalnek mély hangja volt. Barna szemei mindentudónak tűntek, amikor ránéztem. Istenem, a karjai olyanok voltak, mint a fatörzsek. A bicepszén gyönyörű tigris tetoválás volt. – Nem bánod, ha itt maradok, és elkísérlek téged és a barátnődet az autóitokhoz?

– Az nagyszerű lenne. Még egyszer köszönöm.

– Kint leszek – mondta Animal.

Jó volt. Megnyugodtam tőle. Animal ijesztő volt, de bizalmat ébresztett bennem. Úriember volt és jó borravalót adott a múltban, amikor a vendégem volt. A bár ma este nagyon tele volt. A forgalmas estéken előfordult, hogy a vendégek kint vártak ránk. Ez volt az utolsó reményük, hogy egy kis akciót kapjanak. A barátságos álarcot, amit Henry és én mutattunk, sokan félreértették.

Elmondtam neki, hogy ma este elkísérnek minket a kocsinkhoz, és figyeltem, ahogy ő is megnyugodni látszik. Siettünk, de még így is extra időt kellett töltenünk a dekorációk rendbetételével, amelyek ma este enyhe sérüléseket szenvedtek. Készen kellett állniuk, hogy holnap is használhassuk őket az ünnephez. Aztán elosztottuk a borravalót a személyzettel.

Henryvel mindketten a munkacipőnket viseltük, és a vádlim meg a derekam fájt a kényelmetlenségtől. Henry és én is koptattuk a pult mögötti cipőinket, és a vádlim és a hátam alsó része fájt a kényelem feloldásától. A pult mögé akasztottuk a szárnyainkat, mint két további dekorációt.

Kifelé menet egymásba karoltunk. Animal éppen az ajtó előtt állt.

– Kedves hölgyeim, milyen kocsijaik vannak? – A parkoló felé mutatott. Henry kocsija volt az első, így egy öleléssel elváltunk.

Tudtam, hogy addig nem indul el, amíg én be nem ülök és indulok el. Voltak szabályaink, amelyeket betartottunk.

– Kedves tőled, hogy segítesz nekünk. – A kocsikulcsom után kutattam a táskámban.

– A menedzsmentnek ki kellene kísértetnie titeket egy biztonsági emberrel. – Megvárta, amíg kinyitom az ajtót.

Olyan érzésem volt, mintha feldühítettem volna. – Igen, igazad van. Néhány kidobó marad és vigyáz, de minden attól függ, ki dolgozik.

– Oké, bébi. Menj csak – mutatott Animal a vezetőülésre.

Kétségbeesetten néztem a hátsó ülésre, hogy megbizonyosodjak róla, egyedül vagyok. Normális esetben felkapcsoltam a belső világítást, és kétszer is ellenőriztem, ha kirázott a hideg.

Biztosan megérezte a tétovázásomat. – Hadd nézzek körül alaposan.

Animal lehajolt, benézett, és megvizsgálta a hátsó ülést. – Beszállnál és kinyitnád a csomagtartót?

Megtettem, amit kért, és ő is belenézett a csomagtartómba. – Minden rendben van, Becca kisasszony.

– Te tényleg nagyszerű vagy. Még egyszer köszönöm.

Meg akartam kérdezni tőle, hogy Nix jön-e holnap a bárban. Bár jobb lenne, ha nem tenném. Nem kérdezni. Nem reménykedni. Mert nem tudnék túllépni a félelmemen, ha folyton engednék neki.

Ehelyett intettem, és beindítottam a kocsimat. Henry kigurult mögöttem. Nem láttam, melyik jármű volt Animalé, mert még mindig a parkolóban állt keresztbe tett karokkal, amikor utoljára belenéztem a visszapillantó tükörbe.

~Fenix~

Már ismertem a lakása alaprajzát, így a sötétben csak a telefonom kijelzőjével, mint fényforrással navigáltam. És a benti részek sem voltak titkosak. Azok a részletek, amiket most néztem, mindig a háttérben voltak, amikor ő játszott az alkalmazással, én pedig figyeltem őt.

Most a hálószobájában álltam, és az ágyát néztem. Minden kép, amit a képzeletemben felidéztem, valóságos környezetet kapott. Egy illat. Az egész lakásának nyomokban citrus illata volt. Biztos a samponjában van, vagy valami ilyesmi, mert ugyanezt az illatot éreztem ma este, amikor megigazította a haját.

Fel kellett pofoznom magam, hogy a munka befejezésére ösztönözzem magam. Térdre ereszkedve néztem be az ágya alá. Semmi, csak egy halom régi könyv.

Bármit megnézhettem, ami csak volt neki ebben a lakásban. Olyan volt, mintha egy drogbüfét kínálnának egy függőnek.

De tiszteletben kellett tartanom a magánéletét. Nem engedtem meg magamnak, hogy kinyissam a fiókjait, hogy megnézzem, milyen a fehérneműje. Nem tapogattam meg a melltartója kosarát, mint egy pszichopata.

Betyárbecsület. Vagy ebben az esetben; betörőbecsület. Meg kellett győződnöm róla, hogy Becca lakása biztonságos számára. Meg kellett győződnöm róla, hogy minden szekrény, minden szoba, minden ablak – minden biztonságos.

Mert attól, hogy megtámadták a mosdóban, elborult az agyam. Mert nehezen tudtam elhinni, hogy nem az én hibám volt. Az apám. Valahogyan kapcsolódik hozzám.

A lakása tiszta és üres volt, amikor megláttam, hogy a fényszórók bevilágítják a parkolót és a nappali ablakát.

Pedig nem kellett volna. Tudtam, hogy ez lehetetlen. De ahelyett, hogy kisurrantam volna a bejárati ajtón, amin bejutottam ide, az első szekrényébe bújtam.

Hallottam, hogy dúdol egy dalt, miközben kinyitotta az ajtót a szabályos módon.

Mi a faszt csináltam? Mi a francot?

– Itthon vagyok! Szóval, ha egy fura kukkoló vagy, gyere ki most, hogy elintézhesselek egy serpenyővel. Igazából le foglak lőni – négy pisztoly van nálam.

Bolondos szavai bátorságot tükröztek. Meg volt rémülve. Nem kellett volna félnie. Tudtam, hogy biztonságban van. Kivéve tőlem. Én még mindig ott voltam. Miután ide-oda mászkált a konyhába, rájöttem, hogy ki fogja nyitni az összes szekrényt, ahogy én is tettem az imént.

A francba.

Csendben mozogtam, és leguggoltam. Az elülső szekrényben toronymagas cipőhalom állt. Úgy csináltam, hogy a lábamat eltakarja a halom.

Amikor az ajtó kivágódott, visszatartottam a lélegzetemet, és behunytam a szemem. Éreztem, ahogy a kabátokat és a dzsekiket csapkodja a feltételezésem szerint egy serpenyővel, ahogyan azt az elején említette.

Aztán becsukta az ajtót. Nagy levegőt vettem, amikor rájöttem, hogy nem fedezett fel. Aztán dühös lettem, mert tudnia kellene, hogyan kell rendesen átfésülni egy szekrényt. Mélyre kell menni. Üss keményen. Győződj meg róla, hogy a szekrény hátulját is látod.

Becca körbejárta a lakását, zajt csapva és betolakodókat keresve. Hallottam, aztán hogy elteszi a serpenyőt a kamrában.

Megszólalt a FaceTime csengése, és Becca a második csöngésre felvette.

– Minden rendben van nálad? – Egy női hang. Feltételeztem, hogy Henry az a bárból. Ami jó volt. Beccának volt egy olyan embere, aki késő esténként vigyázott rá.

– Igen. Csak én, én és én. – A konyhai zajok miatt a beszélgetésük egy részét csak találgattam.

– Szóval az a csontvázas fickó a bárban? Hogy ment? – kérdezte Henry.

A szívem olyan hangosan vert. Hogy megtudhatom, mit gondol rólam. Most

– Nix? Nagyon aranyos volt. – A mikrohullámú sütő gombjai csipogtak.

– Fogadok, hogy a sminkje alatt bűnbe ejtően dögös.

Éreztem, hogy elpirulok.

– Tudod mit? Tökéletes úriember volt. Reméltem, hogy marad, amíg a műszakunk véget nem ér, de ez túl nagy kérés egy álbarátnak. – Elnevette magát a saját viccén.

Megbeszélték, hogy mit esznek, mielőtt Henry elkezdte volna Beccát a támadásról kérdezni. Emlékeztettem magam, hogy legközelebb, amikor találkozunk, több borravalót adjak neki.

– Nem láttál semmit? Csak sötétséget? Nem baj, ha beszélünk erről? Nem, ne, ha sírni fogsz tőle.

Hallottam Becca szipogását, és a szívem meghasadt. Meg akartam ölelni. Ami most nagyon rossz ötlet lett volna, hogy véghez vigyem.

– Nem. Semmi baj. Csak fáradt vagyok. Kezd az egész elhomályosulni. De rossz szaga volt. Nagyon büdös. – Egy percig fújta az orrát. – Valójában hátba rúgott. Egészen mostanáig ezt el is felejtettem.

Az apám jutott eszembe. És a szag, ami őt kísérte. Lelkéből fakadóan volt agresszív. Meg a higiénia hiánya is jellemezte.

– Tudod, mi van még? A leheletén is whiskyszag volt. Felismertem. Hívnom kell a rendőrséget...

Letérdeltem Becca szekrényében. Apa csak a whiskyvel oldotta meg a problémáit. Vagy bátorságot merített belőle, vagy dühös lett.

Ő volt az. Biztos voltam benne. Remegett a kezem. Lefogadom, hogy még a szemem is tikkelt. Minden zavaros volt.

Becca zokogott.

Az öklömbe haraptam. Ez a lány, a lány, akivel annyi éven át törődtem. Nem védtem meg őt. Őt vette célba. És én sehol sem voltam, amikor bajba került.

– Ó, édesem. Akarod, hogy átmenjek? Át tudok jönni. Dick, át tudnál vinni?

Férfi motyogást hallottam.

– Jövök, Becs.

– Semmi baj. Tényleg nem kell. Te és Dick már pizsamában vagytok. Holnap dolgoznunk kell. Annyi melatonint fogok bevenni, hogy egy elefántot is kiütne. Aranyos vagy, de ne tedd. – Újabb orrfújás Becca részéről. – Tudod, anyám tanácsa az, ami segített. Ironikus módon. Mindig azt mondta, hogy kiabáljak tüzet, ne segítséget, ha bajban vagyok. Mert az emberek sokat kiabálnak segítségért, amikor csak hülyéskednek. Tudtam, hogy kiabálnom kell, amint elvette a kezét a számról.

Csend.

– Átmegyek. Most rögtön. Dick visz el. Az állatok mind ellátva és meg vannak etetve. Nálad alszunk. Figyelj rá, hogy a melleid fedve legyenek. Akarod, hogy felhívjalak, és vonalban maradjunk?

Az agyam leképezte a jelenetet, amit az imént leírt. A férfi magához szorította a nőt.  Mocskos kezével eltakarta a csinos száját. A lány bizonyára rettegett. Tüzet üvöltött teli tüdőből.

A háttérben hallottam, ahogy Becca átkapcsol FaceTime-ról telefonhívásra. El kellett tűnnöm innen. Hamarosan társaságot kap.

Csak a dühömet kellett összpontosítanom és elmennem. Fel akartam állni, és megkeresni őt a lakásban. Meg akartam csókolni. Elmondani neki, hogy itt vagyok. Az életében. És hogy száz százalékkal ijesztőbb vagyok, mint az apám. Hogy mindig mellette állnék.

De a józan észnek kellett győzedelmeskednie. Vissza kell lopakodnom a lakásba. Sétálgatott, miközben beszélt.

Beért a hálószobába. Kihasználtam a pillanatot, és kibújtam a szekrényből. Láttam, ahogy visszatükröződik a komódja tükrében. Csak egy fehér trikó és egy fehér bugyi volt rajta. Törékenynek tűnt. Láttam a zúzódásokat a térdén, amikor a füle és a válla közé tuszkolta a telefont, hogy fekete leggingset húzzon magára. A trikó hátul felhúzódott, és bizony, a hátát is megjelölte. Jól ismertem azt az édes pontját. Pont a veséje alatt. Arra szeretett ütni apám, valahányszor megpróbáltam elmenekülni előle.

Hátraléptem, amikor a tükörben megnézte a tükörképét, ügyelve arra, hogy az árnyékok eltakarjanak. Halkan kinyitottam a bejárati ajtót, és kisurrantam.

A lakása ajtaja egy erkélyes folyosóra nyílt. Találtam egy sötét helyet, ahol megálltam, és figyeltem az ajtaját, amíg a barátai meg nem érkeztek. Mert nem tudtam úgy bezárni neki az ajtót, hogy ne kockáztassam meg, hogy meghallja.

Miután végignéztem, hogy a kényelembe öltözött Henry és a hatalmas, borzasztóan kigyúrt pasija bementek Becca lakásába, felpattantam a motoromra és beindítottam.

Apám megérintette őt. Az apám bántotta őt. Az apám eljött érte. Voltak pillanatok az évek során, amikor azt gondoltam, hogy túlzás őt megfigyelni. Hogy a gyerekkori tapasztalataimat használtam arra, hogy kiszínezzem a felnőttkori valóságomat. Nem örültem, hogy igazam van. Inkább azt szerettem volna, ha én őrült vagyok, és ő nem erőszakos.

Hosszú utat tettem meg hazafelé, de éreztem, hogy értesítés jött a telefonomon, ami arra figyelmeztetett, hogy Becca arra vár, hogy játsszon az alkalmazással.

Fent akartam maradni, és addig futtatni neki a karomgépet, amíg el nem tud aludni, aztán pedig összeesküvést szövök az apám ellen. És Bat Feybi ellen.

---

[1] Koktél. A világ legrégibb itala, születése szinte egybeesik a coctail szó első definíciójával. Maga a koktél alkoholos italból, cukorból, vízből és bitterből (keserűből) készült frissítő italt jelent. Magát az Old Fashioned koktélt ma már bármiből el tudják készíteni, akár rumból, vagy ginből, de az eredeti receptben bourbont használtak.