39 - 40. fejezet

 

39.

TEAPARTI

Fenix

Fordította: Jane

Írtam egy üzenetet Embernek. Volt Wi-fi hozzáférése a családi nyaralóban, amiért hálás voltam. Megkérdeztem tőle, hogy tudunk-e FaceTimeolni, amire ő olyan vehemens igennel válaszolt, hogy egy kicsit összetörtem legbelül. Amikor megjelent az élőkép, úgy tűnt, mintha valami gardróbszobában lenne.

– Szeva, tesó! – A mosolya vakító volt, ahogy a halovány fény a bőrére vetült, pár évvel idősebbnek tűnt. Olyan volt, mint anya. A képeken, amelyeket legtöbbször felhasználtam, hogy szemmel tarthassam, inkább önmagára hasonlított. De az a mozgó változata, maradjunk annyiban, hogy örültem, hogy az apám halott.

– Jól vagy? Miért bújtál a szekrénybe? – támasztottam ki a telefonomat az asztalomon. Körülbelül egy órája érkeztem haza, igyekeztem elvarrni a szálakat. Meg kellett tennem valamit, amivel biztosíthattam, hogy a lányok biztonságban lesznek, de ehhez arra volt szükség, hogy senkivel se lépjek kapcsolatba.

– Dorothy néninél itt vannak a kötögetős klub tagjai, és amikor elegem lesz a kérdéseikből, akkor elbújok ide és zenét hallgatok. De nem zavarja. Mondjuk rólad nem tettem említést még.

Ember arca felragyogott az új titok keltette izgalomtól. Az új család reménye miatt. Én is ugyanezt éreztem, de le kellett, hogy lohasszam, ami eme összejövetelt illeti.

– Hogy tetszik a nyaraló? – Nagyon sok mindenről kellett vele beszélnem, történetek, amelyekbe bele kellett avatnom. Mesélni akartam neki anyáról, rövid kis sztorikat a jó dolgokról. Hogy anya mennyire szerette őt, hogy az, hogy ott volt anya pocakjában, megadta a kellő bátorságot neki, hogy megpróbáljon elmenekülni apám elől… de nem most volt itt az ideje ezeknek a történeteknek. Lehet, hogy soha nem is jön el ez az idő, és ettől kiszáradt a torkom.

– Szar. Ki akarom jutni innen. Még kábel TV sincs, hála az égnek, hogy legalább van Wi-Fi. Talán teljesen elveszíteném az épelméjűségemet, ha nem lenne.

Azon tűnődtem, hogy vajon minden tini ilyen energikus és élettel teli, vagy csak Ember volt az, aki folyton mocorgott, a haját babrálta, rágójából lufikat fújt, nézte magát a FaceTime kis ablakában, miközben a sminkjét igazgatta.

– Mikor jössz el értem? Komolyan kérdezem. Veled akarok élni. Az a nagydarab pasi is veled lakik? – kérdezte és a kép ide-oda cikázott, ahogy megigazította a telefonját.

– Animal. Néha igen. Beszélnünk kell valamiről és nincs túl sok időm. Rendben? – Azt akartam, hogy rám figyeljen és koncentráljon.

– Rendben – mondta és rám nézett.

– El kell mennem elvégezni egy munkát, és egy ideig nem foglak tudni elérni. De Animal…

Ember még mindig rám nézett, de az eddigi nyitott tekintete most hirtelen bezárult, mint egy vaskos ajtó. Reménnyel és várakozással nézett rám eddig, most viszont olyan hideg és jeges pillantást vetett rám, amilyet csak egy olyan gyerek tud, akit már millió csalódás ért. Nagyon könnyen felismertem ezt az arckifejezést, mert körülbelül az ő korábban én is tökéletességig fejlesztettem ezt a pillantást.

– Megértettem. – A könnyed, laza jelleme tovafoszlott.

Máris kizárt az életéből, mint ahogyan én Mercket, a rendőrt, aki megmentett, akiről én is azt hittem, hogy csak egy pillanat erejéig van az életemben. A francba, egy bűnöző voltam, egy keménylegény, akinek a bőre majdnem minden centiméterét tinta borította, és le mertem fogadni, hogy egy szelet mennyországnak néztem ki, egy olyan kissé lázadó lány számára, aki örök életében csak egy megmentőre várt.

– Sajnálom – sóhajtottam.

– Tartsd meg a sajnálkozásod. Nem gondoltam komolyan, jól vagyok. – A képernyő hirtelen oldalra dőlt, és már nem láttam őt. Hallottam egy szipogást, és olyan volt, mintha valaki lenyúzott volna egy réteget a szívemről. Megismerkedtem vele, reményt adtam neki, most pedig kirántottam alóla a talajt.

– Ember.

– Befejeztük? – A képernyőn még mindig a fal és egy kabát ujja volt látható.

– Animallal tudod tartani a kapcsolatot. Olyan dologban vagyok érintett, ami miatt ébernek kell lenned. Bízz az ösztöneidben, ha valami rossz érzést kelt benned vagy rossz előérzeted van miatta, akkor az, nagy valószínűséggel rossz is. Hallod, amit mondok? – Az ujjaimmal doboltam az asztalon, míg az arca fel nem bukkant a képernyőn.

– Eddig is jól meg voltam egyedül is és boldogultam nélküled meg a tanácsaid nélkül is. És a barátaidra sincs szükségem.

– El fogom küldeni neked az elérhetőségét, és az lenne a legjobb, ha senkinek nem beszélnél arról, hogy találkoztunk. Szerinted Finn és Jet is képes lesz tartani a száját? – kérdeztem és felkaptam egy ceruzát, majd forgatni kezdtem az ujjaim között.

Az a gondolat ütötte fel a fejét bennem, hogy mindegyik lánnyal találkoztam, aki az összetört szívem fölé volt tetoválva, és majdnem mindegyiket tönkre is tettem.

Ember úgy döntötte oldalra a fejét, hogy a haja eltakarta a fél arcát.

– Ne beszélj úgy, mintha ismernél. Ahogyan egy testvér ismerne. Tudod, hogy hányszor ábrándoztam arról, hogy újra találkozunk? Emlékszem, hogy eljöttél a házunkhoz, amikor öt éves voltam. Minden évben becsomagoltam egy ajándékot és betettem a karácsonyfa alá, majd eljátszottam, hogy tőled kaptam.

Elkezdtem kigombolni az ingem, meg akartam mutatni neki a tetoválásom, hogy bebizonyítsam neki, hogy több vagyok egy seggfejnél, egy semmirekellőnél, de aztán rádöbbentem, hogy az irántam érzett dühe most jól jöhet. Jobb nekem, ha utál, legalábbis amiatt, amit tenni készültem. A kezem megállt a levegőben.

– Érezd jól magad a koncerten. Vigyázz magadra!

– Hogyne. Menj, végezd el azt a nagyon fontos dolgod, Fenix – mondta, de nem nézett rám.

A képernyő elsötétült, én pedig ott maradtam ülve, fejem a kezembe temetve, mielőtt képes lettem volna felállni. Animal ott várt rám, arcán a helytelenítés minden rezdülésével. Nem értett egyet a tervemmel, de már mindent előkészítettem, az öltönyöm ropogósra vasalva várt rám. Animal elvitt, mert noha a bal kezem sértetlen volt, nem volt elég erős ahhoz, hogy vezetni tudjak. Az volt a tervem, hogy majd akkor folytatom a fizioterápiát, ha majd ott leszünk Animallal, ahol lennünk kellett.

– Ez egy borzalmas ötlet. A francba is! Tudjuk, hogy Feybi tudott a kislánynál tett legutóbbi látogatásodról. És azt mondtad, hogy ez már egy ideje tervben van.

– Amikor legutóbb beszéltem vele, meghívott a teapartijára – igazítottam meg a galléromat a kék kisbusz visszapillantó tükrében.

– És az összes autód közül ezt utálom a legjobban. Olyan érzésem van, mintha az Aldiba mennénk, utána fociedzésre – mondta undorodva Animal.

– Ez a legjobb választás erre a munkára. – Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig tart egy teaparti és ezt meg is mondtam Animalnak. – Később írok. Hagyd el a várost és majd jelentkezem.

Animal a fejét rázta, de Christina házától pár méterre kitett, csókot dobott felém, én pedig beintettem neki.

Volt egy kis időrés a között, hogy Christina haza ért a táborból és a között, hogy az apja hazaért. Egy csokor napraforgó volt a kezemben és egy tasak Hershey’s Kisses[1].

A főbejárathoz mentem és biztos voltam benne, hogy több kamera is rám irányult, de megnyomtam a csengőt és vártam. Végül Katie nyitott ajtót, de pár másodpercig csak állt ott mereven, nyilvánvaló volt, hogy fontolgatta a döntéseit.

– Megkaptad a futópadot? Beszerelték? – Áttettem a csokit a másik kezembe, mert attól féltem, hogy a testem melegétől elkezd megolvadni.

– Igen. Már tegnap óta elő van készítve a teaparti. Christina a parti ruhájában aludt – mondta a nő szomorú mosollyal az arcán.

– Bejöhetek? – intettem mögé.

– Az apósom bepoloskáztatta ezt a helyet, így értesült róla, hogy itt jártál. Christina csak erről tudott beszélni – mondta, majd tette egy lépést hátra.

– Feybivel ugyanazt akarjuk, hogy Christina biztonságban legyen – válaszoltam neki, miközben igyekeztem körülnézni, hátha kiszúrom a kamerákat.

– Ezzel csak azt akartam mondani, hogy valószínű tudják, hogy itt vagy – vágta rá, majd megfordult és elindult felfelé a mögötte lévő lépcsőn.

– Számítok is rá – jelentettem ki, majd vártam, mialatt ő megfordult és zavarodott arckifejezéssel nézett rám. Intettem neki, hogy menjen tovább nyugodtan. Tudtam, hogy mit akar Feybi, ezért tisztában voltam vele, hogy mit kell tennem. És úgy tűnt, hogy ez a két dolog párhuzamban volt egymással.

– Legutóbb, amikor beszéltünk, akkor nem voltál túlságosan nagy rajongója – mondta, amikor felért a lépcső tetejére.

– Most sem vagyok. A lányod egyike a főprioritásaimnak. Ezt tartsd észbe.

Kinyújtottam a karom, annyira, hogy az öltönyöm ujja felhúzódjon és kivillanjon a My Little Pony tetoválásom.

Néztem, ahogy felfogja, amit lát, mialatt a lehetőségeit fontolgatja. Egyenes voltam vele, de ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy valami nincs rendben velem, de próbálta kitalálni, hogy ez az egész a lánya érdekeit képviseli-e.

Odavezetett Christina ajtajához és halkan kopogott.

– Van egy látogatód.

Christina az ajtóhoz szaladt, és úgy fogta meg a kezem, mintha egy cseppet sem lenne meglepődve, hogy ott vagyok. Úgy fogott bele a mondandójába, mintha már órák óta a beszélgetés közepén lettünk volna.

– Ken mostanában elég hazudós, de ülhetsz mellé. Még maradt tea – mondta, és az apró székre mutatott, ami ott állt a gyerekméretű asztal mellett. Végignéztem Ken babán, felmértem a terepet.

– Megint hazudsz, Ken? Hidd el nekem, Christina. Soha nem bízhatsz egy olyan pasiban, aki ilyen frizurát visel.

Felé nyújtottam a virágokat és a csokoládét.

– Imádom ezeket. Anyuci, ehetek párat vacsora előtt?

Katie bólintott.

– Anyuci, le akarsz ülni? Használhatod az íróasztali székemet.

Nemsokára egy teljes körű babákkal körbevett teapartin találtuk magunkat. Christina elindította a kedvenc zenéjét, ami úgy tűnt, hogy a legújabb Disney meséből származik. Nagy étvággyal ettem meg a sütimet és kellő elégedettséget mutattam. Elkezdtem a nagy plüssmackó hangján beszélni, aki nem lett meghívva a partira, így Christina odahúzta, hogy ő is része legyen az ünnepségnek.

Christinának az volt a szokása, hogy a vállamba kapaszkodott, miközben teát töltött nekem. Nem volt benne félelem.

Megszólalt a csengő és láttam, ahogy a nő arca feszültté válik. Váratlanul érte a látogatás, de én tisztában voltam vele, hogy meg fognak jelenni. Felálltam, megköszöntem Christinának a partit, és közöltem vele, hogy jöttek értem.

Megértette. Közben megmutattam neki a Twinkle Fairy Fart tetkómat, és nagyon tetszett neki. Átölelve hozzám bújt, miközben megint megszólalt a csengő. Néztem, ahogy Katie egyre feszültebbé válik.

Katiere mutattam és mondtam Christinának, hogy maradjon az anyukájával. Láttam rajta, hogy vannak kérdései, amire választ szeretne kapni.

Christina egy újabb meghívást zúdított rám, következő csütörtökre. Térdre ereszkedve megráztam a fejem.

– Nézd, gyönyörű hölgyemény. Egy időre elutazom, de sosem vagy egyedül, ott van neked Csonti – mutattam a babájára. – És az anyukád is itt van veled.

A csengő megint felvisított, és egy határozott kopogtatás követte. Christina lebiggyesztette az ajkát és az arckifejezése fájdalmasan csapott mellkason. Vállon veregettem, mielőtt megfordultam, hogy elmenjek. Hallottam a csendes sírdogálást, majd azt is, ahogy az anyja vigasztalja.

Kényszerítenem kellett magam, hogy lemenjek a lépcsőn, mialatt a döngetés egyre erősebb lett, és éppen akkor téptem fel az ajtót, amikor a másik oldalon lévő férfi arra készült, hogy berúgja. A földre zuhant, keményen a csempének csapódott. Feybi emberei, ahogy megjósoltam. A legmagasabb épp annyira nyitotta szét a kabátját, hogy elővillanjon a fegyvere.

– A Főnök látni akar, most!

– Felőlem! Mehetünk! – kiléptem az ajtón és csak akkor fordultam meg, amikor meghallottam Christina kiáltását. Kiszaladt a pázsitra, én pedig éberen figyeltem. A kitömött csontváz babáját felém tartotta.

– Tartsd meg. Nem akarom, hogy egyedül legyél. És amúgy is, ő olyan, mint te.

Elvettem Csontit, és a hónom alá gyűrtem, miközben a kislány felém nyújtotta a karjait, így óvatosan az ölembe vettem. Átkarolta a nyakamat és suttogni kezdett.

– Ne tűnj el örökre. Csak egy kis időre. Barátok vagyunk.

Szememet lehunyva, ittam magamba az elfogadását és a bizalmát, mintha valami szentelt vizű áldás lenne. Ez a kislány olyan hihetetlenül különleges volt.

– Figyelj! Meg fogok bizonyosodni arról, hogy mindig legyen rá lehetőséged, hogy felvedd velem a kapcsolatot. Rendben?  Írunk egymásnak – mondtam és letettem a földre. – De szeretném, ha megtartanád Csontit, mert akárhányszor megöleled őt, olyan, mintha én is kapnék egy ölelést – biztosítottam, majd felé nyújtottam a játékot.

Christina elvette, és erősen megszorította.

– Érezted ezt?

Kezemet a szívem fölé helyeztem.

– Igen, működik.

Az anyja odajött és a karjaiba vette, majd elindult vele a ház felé, miközben Christina integetett és magához ölelte Csontit. Rámosolyogtam és visszaintegettem.

Amikor hátat fordítottam neki, olyan volt, mintha elvágták volna a köteléket. Most át kellett változnom gyilkossá. Nincs több melegség, sem kedvesség. Beszálltam a fekete SUV anyósülésére, ami az értem küldött hosszú konvoj elején állt.

Feybi engem akart? Hát meg is fog kapni, de az én feltételeim alapján.

* * *

Jó ötlet volt tanulmányozni Feybi táborának műholdas térképeit. Legalább egy kicsit tisztában volt azzal, hogy merre tartunk. Éreztem, hogy Animal felrobbantja a zsebemben lévő telefonomat az üzeneteivel.

Levettem a szmokingkabátomat, és magam mellé fektettem. Kibontottam a csokornyakkendőmet, és hagytam, hogy a nyakamban lógjon. Ha már ott leszek, meg fognak motozni. A valóság az, hogy a seggfejek, akik eljöttek értem, már meg kellett volna tenniük ezt a műveletet.

De nem tették. Egy lófarmon voltunk, amit évekkel ezelőtt alakítottak át, ahol ez a vén faszfej és az összes "alkalmazottja" lakott. Az összes melléképületben az emberei, a pénze vagy a fegyverei voltak.

A konvoj a főépülethez gurult, és az okosabb faszfejek, akik ott várakoztak, megkérdezték, hogy átkutattak-e már. A gyalogos katonák, akiket értem küldtek, azonnal egymást kezdték hibáztatni a tévedésért. Én meg a kezemet a fejem mögé tettem és vártam.

Az egyik, akinek volt egy szemernyi esze, megragadta az alkalmat és megmotozott. Egy rendkívül alapos motozás után utasítottak, hogy kövessem őket a házba.

– Trigger vagyok, és én felelek érted. Eszedbe ne jusson valami okosság, mert garantálom, hogy egy lépéssel előtted járok mindenben.

Egy széles és vaskos ajtóra mutatott, ami a bejárat előtt helyezkedett el.

Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, és besétáltam a szobába. Feybi egy magas háttámlájú bőrfotelben ült, és négy másik férfi volt körülötte. Egyedileg készített fehér nadrágot és fekete inget viselt, amelyet egy aranylánccal egészített ki.

– Mercy! Kedves tőled, hogy eljöttél. Nagyon kiöltöztél. Jól érezted magad?

Fagyos pillantást vetettem rá.

– Nézzétek csak, fiúk. Hatalmas arca van, igaz? Itt a házamban, az én otthonomban ilyen módon néz rám. Trigger, tanítsd meg egy kis jó modorra.

Feybi valóságos előadást tartotta arról, hogy hogyan kell meggyújtani egy szivart. Én Trigger felé fordítottam a tekintetemet. A férfi felemelte a kezét, hogy visszakézből pofán vágjon, de előrelendültem, és torkon vágtam. Hátraléptem, ahelyett, hogy megsoroztam volna.

Trigger öklendezve levegő után kapkodott, majd újra megpróbálta. Épp csak annyira buktam alá, hogy az irányba tett ütés teljesen elkerüljön. Normális esetben már régen laposra vertem volna, de ehelyett megragadtam a karját, és segítettem neki megállni a lábán.

Trigger indulatosan elrántotta a karját, és elvesztette az egyensúlyát. Újra megtántorodott. Figyeltem, ahogy Feybi a következő lépést fontolgatja.

– Remélem, van nála jobb embered, akit rám akarsz küldeni, hogy kordában tartson.

Trigger újabb ütésre lendült előre. Elkaptam a kezét, és pofon vágtam úgy, mintha két párbajozni készülő francia úriember lettünk volna.

 – Ne akard, hogy megöljem ezt a férfit – megütöttem Trigger nyakának oldalát, és néztem, ahogy a padlóra csúszik, olyan volt, mint egy pudingtócsa.

– Kifelé. Mindenki kifelé. – Feybi a meggyújtott szivarjával hadonászott a széke körül állóknak.

– Vigyétek magatokkal azt a kupac szart is – mondta és az eszméletlen Triggerre mutatott.

Néztem, ahogy a férfiak a testet vonszolva elhagyják a szobát, majd az ajtó becsukódott. Nem voltam annyira naiv, hogy azt higgyem, teljesen magunkra maradtunk.

– Meglátogatod az unokámat – bökött a szivarjával felém. Közelebb mentem és elkaptam a meggyújtott mérgét. Kinyújtottam a nyelvemet, és eloltottam rajta a függőségének tárgyát, figyeltem, ahogy az arckifejezése ámulatba ejtőből visszacsúszott elégedetlenné. A csikket a lábai elé dobtam a padlóra.

– Talán meg kellene győződnöd róla, hogy ténylegesen egyedül vagyunk, ha beszélni akarsz róla. A saját védelmed érdekében.

A kamerákra mutattam, amelyeket könnyedén kiszúrtam.

– Te egy főnökösködő kis ribanc vagy. – Feybi kétszer csettintett. Egy férfi jött ki egy könyvespolc mögül. – Kifelé! Egyelőre állítsd le a megfigyelést.

A vékony férfi elsétált mellettem. Miután Feybi úgy ítélte meg, hogy elég idő telt el ahhoz, hogy megtörténjen, amit kért, megszólalt.

– Mondd, amit mondani akarsz, Mercy!

– Tudom, hogy közöd volt Christina elrablásához. Valahogy titokban megszervezted – néztem a látszólagos felháborodását. – Ne tettesd magad. Azt akarod, hogy a neked dolgozzak? Azt akarod, hogy felhasználhasd a tudásomat?

Feybi megvonta a vállát, de láttam a szemében az éhséget. Pokolian jó fegyver voltam, és ezt ő is tudta.

– Van néhány szabályom. Ha betartod ezeket a szabályokat, a tiéd vagyok.

Összekulcsoltam magam előtt a kezemet. Ha a dolgok úgy mennek, ahogy elterveztem, Feybi minden lányomat békén hagyná, aztán olyan veszélyes helyzetekbe sodorna, amelyek végül megszüntetnék az evilági létezésemet.

Maffiózó által elkövetett öngyilkosság. Megfelelő kiút egy olyan ember számára, aki soha nem mutatott könyörületet.

 40.

AZUTÁN

Becca

Fordította: Shyra

Az első, igazi, élő ügyfelem felett tartottam a tetoválógépet. Lauren önként feláldozta magát. A gyakornoki időm rendkívül jól alakult a műhelyében. Még mindig a Meme's-ben dolgoztam, de a dolgok megváltoztak. Főnök a franchise kiépítésén dolgozott, és a szezonon kívüli Halottak Napja buli már javában készült, hogy a bár állandó témája legyen.

Azt reméltem, hogy a rajz tehetségem egy örökké kitartó dolog lesz, valami olyan, amivel a kenyeremet kereshettem. Meglepett, hogy remegő kezem nem befolyásolta az első néhány vonást. Tíz percen belül elmerültem a mintába. A bőr volt a kedvenc vásznam. Mintha arra születtem volna, hogy ezt a gépet fogjam.

Csak egy kis szív volt szárnyakkal, de Lauren elégedett volt. Bólintott, és ezzel reményt adott, hogy megvalósulhat az álmom, hogy egyszer a tetováló szalonjában dolgozhassak.

Több, mint egy év eltelt azóta, hogy utoljára láttam Nixet. És mindenki szemében úgy tűnt, mintha továbbléptem volna. A döntésemre, hogy a lakásomban maradok, páran felhúzták a szemöldöküket, de végül megdicsértek a bátorságomért.

Ez egy komédia, bohózat volt. A bátorság. Még mindig kirázott a hideg, amikor végigmentem a padlón azon a helyen, ahol Nix apja meghalt, miután kétszer rálőttem. De ugyanott akartam lenni, ugyanott élni, ha Nix valaha is úgy dönt, hogy visszatér hozzám.

Anya megpróbálta rám erőltetni Quinnt, és volt néhány randevúnk, de kiderült, hogy inkább barátnak való.

Anyám nem tudta, hogy szerelmes voltam. A pokolba is, még mindig szerelmes voltam abba a megtört férfiba, aki felforgatta az életemet.

Henry tudta, és meghallgatott, amikor ki akartam adni magamból, hogy mennyire hiányzik. De most, hogy terhes volt, és már nem sokat dolgozott a Meme's-ben, úgy éreztem, hogy a vágyaim és a reményeim egyre inkább feleslegessé váltak a számára.

Kipróbáltam az összes távirányított karomgép-alkalmazást az app store-ban, mindig kerestem valamit, ami egy kicsit eltér a megszokottól, túl sok ingyenes játékot kerestem.

Próbáltam lefoglalni magam. Dolgoztam a Meme's-ben. Elvégeztem a tetováló tanfolyamot, és megszereztem a bizonyítványt. Anyám utálta ezt a szakmát. Hevesen ellenezte, de nekem szükségem volt arra, hogy olyan emberekkel legyek, akik olyan változásokat eszközölnek a testükön, amelyek kísértik őket, vagy bátorságot adnak nekik. Nixre emlékeztettek. Az átalakulásukat nézni a tanácsadás egyik változata volt. Ez volt a legtöbb, amit tehettem.

Határozottan voltak olyan pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy várni rá – és nem számított, hogy hányszor hazudtam mást magamnak, vártam rá – őrültség.

Anyám nemrégiben néhány dologban megváltoztatta a véleményemet. Miután beszélgettünk a mellrákkal folytatott harcáról, félvállról megemlítette, hogy reméli, hogy a férfinak, akivel végül összejövök, nem lesznek tetoválásai. Nem akarta, hogy itt ismerkedjek meg a következő barátommal.

– A makulátlan bőröd csak a hasonló tulajdonságokkal bírókat vonzhatja. – Elmosolyodott a szavain, de láttam az arcán egy kis bűntudatot, amikor ezt mondta.

Nix és anyám soha nem találkoztak, ezért furcsa volt, hogy pont ezt említette meg.

De a Nixre vonatkozó gondolatok is eltűntek, miközben anya a mellrákkal harcolt. És a "harc" volt rá a legmegfelelőbb szó. Soha nem láttam még ilyen hihetetlenül szívszorító dolgot. A kezelés, amivel segíteni akartak rajta, lényegében olyan volt, mintha az óceán közepén felgyújtanának egy hajót, hogy ne tudjon vizet felszívni.

Az orvosok kezdetben optimisták voltak, de amikor a PET-vizsgálat kimutatta, hogy a rák egy része kikerülte a sebész szikéjét, a harc kiéleződött. Ragaszkodott hozzá, hogy minden átkozott nap kisminkelje magát, még akkor is, ha nekem kellett felkennem rá a sminket.

Alton – a becsületére legyen mondva – kitartott mellette. Reménytelenül szerelmes volt anyámba, és örültem, hogy ott volt neki. Anya, Alton és én folyékonyan beszéltünk egy csomó orvosi zsargont a második harc alatt. Úgy tűnt, anyám rájött, hogy a pozitív dolgokra való összpontosítás segítségére van. Amikor az orvos bejelentette, hogy anya rákmentes – egyelőre, de talán mindig szükség lesz átfogó kontrollokra -, mámorítóan elsöprő volt. A megkönnyebbülést fizikailag is éreztem.

Elkezdtem gondolkodni a vonzásról és az energiáról, és arról, hogyan akarom, hogy tekintsenek rám az emberek. Hamarosan változásokat kezdtem beiktatni.

A Laurenen végzett munkám után felé fordultam, és egy nagy szívességet kértem tőle. Valamit, amit meg kellett tennem. Amikor felmerült bennem a gondolat, meglepődtem, hogy korábban nem jutott eszembe.

Lehet, hogy a remény a bőr és a felszín legmélyén van, pont, mint a kétségbeesés. Tudtam, hogy egy körforgás kezdődik, és kezdtem eltávolodni a végkimeneteltől.

* * *

~Nix~

A fekete latexkesztyűt a mély gödörbe dobtam a testtel együtt. Meggyújtottam a gyufát, és hátraléptem, miközben a kék, forró tűz eltüntette a bűneimet a földszínéről.

Egy újabb, Feybi felé irányuló adósságom kiegyenlítődött. Még mindig életben voltam, ami vagy a szerencsémről, vagy annak hiányáról tanúskodott.

Már több mint egy éve volt, hogy Beccát a karjaimban tartottam. Animal tájékoztatott a fejleményekről, de azt kértem, hogy csak igent vagy nemet mondjon, ha róla van szó. Igen, ha jól van, vagy nem, ha nincs jól.

Eddig a válasz igen volt. Megtaláltam a módját, hogy üzenetet küldjek Christinának, és reagáltam neki a pónis játékával kapcsolatban. De már nyolcéves volt, és más dolgok kezdtek fontosabbá válni számára, mint egy csontváz, akit mostanában sosem látott. Ember a szalagavatóra készült. Gyönyörű volt a fényképeken, amiket küldött.

Animal megfogadta, hogy vigyázni fog a lányaimra. Tudtam, hogy aggódott a Feybi-szervezetbe való beépülésem miatt, de talán mindig is tudta, hogy az időm ezen a bolygón csak átmeneti. Én pedig hosszú játszmát játszottam Feybivel.

Miután az előttem lévő gödörben lévő holttest már csak hamu volt, friss földdel borítottam be a helyet.

Mennyire hasonlítottam most a saját apámra? Talán én voltam a világnak hagyott öröksége.

Visszahajtottam a fekete terepjáróval a telepre. Felküzdöttem magam Feybi kedvenc bérgyilkosává. Segítettem neki abban is, hogy az üzlete fizetőképes és nyereséges maradjon. Elintéztem minden adódó problémát.

Ma este a szalonjában iszogattunk. Az első két pohár whisky után mindig megeredt a nyelve. Gyakran beszélt a saját sikereiről, és hogy mekkora félelmet tudott kelteni.

Hallgattam. Általában. De a mai este érdekes fordulatot vett.

– Szóval egész idő alatt sosem kérdezted, hogyan vettem rá apádat, hogy megtegye azt, amit akartam. Nem vagy kíváncsi? – Meggyújtotta a szivarját.

Beszívtam az alsó ajkam.

– Elmondom neked. Tölts nekem még egyet. – Mélyet szippantott, és a szája szegleténél kifújta a füstöt. Töltöttem a poharába.

– Az apád, amikor te még csak egy kis szaros voltál, felkeresett. Bármit megtett volna, csak, hogy még ihasson egyet, tudtad? Persze, biztosan tudod.

Egy emlékfoszlány villant be a fejembe arról, ahogy apám egy ugyanilyen márkájú whisky-t üresít ki, mint, amiből mi is ittunk jelenleg.

– Nos, mi csak joker-kártyának hívtuk, aki egy nagyon gonosz faszfej volt. Hihetetlen volt, hogy mit meg nem tett egy üveg piáért. Ő volt a legocsmányabb drog futárunk, egyszerű, mint egy faék, de ugyanakkor iszonyatosan forrófejű. Persze, hogy tudod – nézett rám Feybi hunyorogva. – Imádta elverni azt a nőt, de természetesen, túlságosan túlzásba esett.

Anyám arca, az üveges, dermedt tekintete beleégett a retinámba.

– Felkeresett, elmondta, hogy egy nő van a nyomában. És ezt annyiszor, te jó Isten, folyton folyvást elismételte, amit már egyszer elmondott. Nos, kinyírta a nőjét, amit a srácaim segítettek neki elvinni a rejtekhelyéről. Pár rendőr a zsebemben volt, így az eltűnt személy miatt benyújtott nyomtatvány valahogy elkeveredett, és el lett hintve az a pletyka is, hogy lelépett valami fickóval. Az emberek elhitték, mert amúgy is félrekefélt azzal a rendőrrel, Merckkel. Amikor apád újra eljött, kihasználtam azt a szarzsákot, elküldtem a házatokhoz, majd a bárban dolgozó lányhoz. Kegyetlen, gonosz egy seggfej volt.  És nézzenek oda, most itt ülsz, és italt töltesz nekem.

Feybi megkocogtatta a poharát és a jég az üveghez koccant.

– És te sokkal jobb vagy, mint ő. Talán az anyádnak mégiscsak volt esze. De a családod? A francba is, azt a dinamikát végignézni őrületes volt. Egy kicsit kutakodni kellet, tudod? De csak egy kicsit. Akárhogy is legyen, te egy nagyon jó ütőkártya vagy. És ez is csak azt mutatja, hogy jók a megérzéseim, nevezhetjük az én különleges áldásomnak vagy tehetségemnek – mondta és hátradőlt a székében. – Gondolj be, még a saját unokámat is el kellett raboltassam ahhoz, hogy előcsalogassalak. Egy pár pillanat erejéig azt hittem, hogy te valami modern kori Robin Hood vagy, de a pénz nagy úr. És lám, a Kegyelem itt van, az én kegyelmemre kényszerülve. Nagyon tetszik az ebben rejlő kettősség. Végül megjött az eszed és arra használtad a képességeidet, hogy nekem segíts.

Lenéztem a kezeimre. Mennyi mindent elkövetett. Tudtam, a szívem mélyén tudtam, hogy segített apámnak eltüntetni anyám holttestét, veszélybe sodorta Beccát, a saját unokáját is pellengérre állította. Apám egy gyilkos volt, de ez az ember betolakodott az életembe, és átvette a bíró meg az esküdtszék szerepét. Ha jó ember lett volna, talán teljesen másképp alakult volna az életem, az egész létezésem. Olyan érzésem volt, mintha sav folydogálna az ereimben. A gyűlölet ott lakozott bennem, de ugyanakkor igazságot akartam szolgáltatni annak a kisgyereknek, aki egykoron voltam. A családnak, akit esélye sem volt Embernek megismerni.

Csak ketten voltunk ma este, mert az emberei már hónapok óta nem voltak a nyomomban. Hanyag volt, mert megbízott bennem.

Felálltam, kinyújtózkodtam, mintha lefekvéshez készülődnék. Feybi nevetni kezdett, valószínűleg túl sokat ivott. És ez egy olyan kegyes szívesség volt, amit nem érdemelt meg, főleg annak tudatában, amit tenni akartam velem.

Felvettem a kedvenc piás üvegét, ami negyedig volt tele. Megmarkoltam az üveg alját, a tátogó szájára néztem, majd egy gyors mozdulattal bezúztam az üveg nyakát a szájába, le a torkán.

A szemébe néztem, láttam, hogy rájött, hibát követett el. Mindig is azt hitte, hogy bárhol is volt, nála őrültebb nem létezett. De ma este csak a második helyre futott be ebbe a versenyben.

Próbált védekezni, amit könnyűszerrel elhárítottam. Egyre mélyebbre toltam az üveget a gégéjébe. Minden erejét bele adta, hogy valami zajt keltsen, de úgy döntöttem meg az üveget, hogy az ital elkezdett lecsorogni a torkán, ezzel megfullasztva őt.

Forgattam az üveget, és noha már nem tudtam tovább tolni, még nagyobb nyomást helyeztem rá. Hallottam, ahogy az üveg nyaka szilánkokra törik, így most már tovább tudtam tolni.

Ez egy pokoli kínhalál volt, és én profi voltam benne. Ám ez az emberi test csak ennyit volt képes elviselni. Amikor kihúztam a befúródott üveget, Feybi halott volt. Fogtam a még mindig égő szivarját és benyomtam a szájába. Az alkohol, ami még ott lapult az ajkai mögött, lángra kapott. Odamentem a bárhoz, elvettem egy üveg Evercleart is lelocsoltam vele őt és a kedvenc székét. Egy égő gyufát dobtam az ölébe, és készen is voltam. Feybi meghalt, én pedig kiszálltam.

Nem áltattam magam, mert tudtam, hogy rajta leszek az összes körözési listán, és rajtam lévő tetoválások nem segítettek a bujdosásban.

De egy csepp megbánást sem éreztem. Igazságot szolgáltattam. Kimentem a szalonból, becsuktam magam mögött az ajtót, miközben hallottam, ahogy a levegő még jobban fellobbantja a tüzet, táplálni kezdi a lángokat.

Lehet, hogy nem fog leégni a teljes ház, mert a tűzriasztók bekapcsoltak. Beléptem az előszobában lévő szekrénybe, ameddig a biztonságiak kiürítették a terepet. Mialatt valaki poroltóért kiabált, én hatalmas nagy nyugodtsággal álltam meg a vezérlőtábla előtt. Letöröltem az elmúlt pár óra felvételeit, majd kiengedtem magam a főbejáraton.

A küldetésem beteljesedett, legalábbis egyelőre. Beültem a SUV-ba, ami mindig ott parkolt a ház előtt. A telep kapui tárva nyitva álltam, gondolom azért, hogy a tűzoltók be tudjanak jönni.

Vezettem és csak egyetlen dolog járt az eszemben. Akartam Beccát. De az ígéret, az ígéret volt. Nem fogom tönkretenni az életét.

~Becca~

Anyám önkívületben lenne a dühtől. Elképzeltem, ahogy őrjöng.

„Hogy mered ezt tenni magaddal? Istenem, Rebecca. Azok után, amin keresztülmentem, ezt teszed az anyáddal? Még csak rád sem tudok most nézni. Kifelé! Kifelé, most azonnal!"

Legalábbis én így gondoltam. Ő és Alton már két hónapja hajóúton voltak. Bejárták Európát, és meglátogattak néhány BMW képviseletet. Jövő héten kellett volna telefonon beszélnünk. Nem mondtam el neki, amíg vissza nem jött a következő vizsgálatra és a PET-szűrésre. Élete hátralévő részében mindig lesz egy időpont, hogy meggyőződjenek róla, hogy a rákja eltűnt.

Anyám nem tudta, de az, ahogyan vállalta az életét és beleszeretett Altonba, részben az volt az oka annak, hogy azt tettem, amit tettem. Megbánás nélküli életet akartam élni. Innentől kezdve csak én voltam az egyetlen, aki eldönthette a sorsomat.

* * *

A délután hátralévő részében Laurennek segítettem. Azért akartam dolgozni, hogy ne kelljen azon rágódnom, hogy hiányzik. A tetoválószalon egy ítélkezés nélküli hely volt számomra. Ma azért mentem dolgozni, hogy lássam, ahogy egy kis alkotásdarabot felvarr egy törzsvendégre. Áradozott a VIP-ügyfél bonyolult tetoválásairól, de alá kellett írnom egy titoktartási nyilatkozatot, ahhoz, hogy egy helyiségben lehessek vele. Izgatottan vártam, hogy lássam a munkát.

Az én feladatom az volt, hogy előkészítsem a hátsó privát szobát. Az ügyfele nem szerette, ha a figyelem rá irányul, amíg itt van.

Többször is letöröltem mindent. Egyetlen kóbor porszem sem maradt, miután végeztem. Alaposan megmostam a kezemet, és beállítottam Lauren gépét és tintáit.

Minden készen állt. Megfordultam, amikor a privát ajtó kinyílt, és az ügyfél betöltötte az ajtókeretet.

Animal.

– Becca? – Animal megkerülte a széket, hogy megöleljen, mielőtt ráeszmélt volna, hogy mit tesz. – Kislány? Mit tettél? – Néztem, ahogy a szemei tágra nyíltak a meglepetéstől, majd ellágyultak. – Mit tettél?

Az arcomra tette a kezét, én pedig megsimogattam a hatalmas mancsát. – Amit tenni akartam. Végre.

– Ó, kicsim. Valamit tennünk kell ezzel kapcsolatban. Most azonnal. – Animal Lauren felé fordult. – Át kell ütemeznünk. Beccát magammal kell vinnem.

Lauren zavarba jött, és összevonta a szemöldökét. Animal a fülébe súgott, és láttam, ahogy a zavarodottság felismerő örömmé változik. – Persze, át tudjuk szervezni.

Animal felém fordult, és mosolyogva nyújtotta a kezét. – Menjünk. Ez nyilvánvalóan már régóta esedékes.

– Mi az, ami régóta esedékes? – Több mint egy éve nem láttam a férfit. El sem tudtam képzelni, mi szüksége lehet most rám.

– Látni akarod Fenixet, ugye? Úgy értem, mi mást jelenthetne ez az egész? – A kezével a testem felé mutatott.

– Most? – Éreztem, ahogy a szívem a gyomromba zuhan. Olyan hirtelen történt az egész.

– Hát persze. – Animal kitárta a magánszoba ajtaját. Laurenhez fordult. – Kifizetem a tetoválást és az idődet.

Lauren elhárította. – Tudod, hogy nem kell ezt tenned.

Animal megrázta a fejét. Most másmilyen volt a haja. Hosszabb. Jól állt neki. – Megkapod a fizetést. Az időt már félretetted. Azért köszönöm, hogy megengedted, hogy elvigyem.

Nem mozdultam. – Animal, ő meghozta a döntését. Elment. Én is ott voltam. Tudta, hol találhat meg, de nem keresett meg.

Néztem a hatalmas férfit, ahogy az együttérzés végigfutott a vonásain. – Bébi, te mindent megváltoztattál. Hagynod kell, hogy lásson téged. Úgy értem, ezt érte tetted, igaz?

Néhány szívdobbanásig gondolkodtam. Persze, hogy érte tettem – de magamért is. Bólintottam.

– Akkor egy percet sem vesztegethetünk el. – Kinyújtotta a kezét, én pedig megfogtam.

Nix.

El akartam menni Nixhez.

---

[1] könnycsepp alakú tejcsokoládé különlegesség