23 - 24. fejezet

 

23.

Büszkébb

Fenix

Fordította: Shyra

Bat Feybi. Az összes kibaszott ember közül, pont ő. Pontosan most. Itt van. Ahelyett, hogy reagáltam volna arra a névre, ahogyan ismert, a klubban megkerestem Animalt. Még mindig a három nője vette körül. Mintha megérezte volna, hogy baj van a levegőben. Felkapta a fejét. Utáltam, hogy Feybi Becca közelében volt. El kellett csalogatnom tőle. Felálltam és elsétáltam.

Hallgattam, ahogy a főnöke közölte vele, hogy nincs szükségük asztalra. Honnan tudta Feybi, hogy itt vagyok? Kétségbeesetten ellenőriztem Christinát és Embert. Elővettem a telefonomat, és leültem egy üres bokszba a sarokban. A zene egyre hangosabb volt, mintha a zenekar tesztelte volna, hogy mekkora hangerővel nyomhatják. Gyorsan ellenőriztem a kameráimat, majd dühösen végigpörgettem néhány automatikus képernyőfotót, amire beprogramoztam a rendszert.

Megálltam egy Christináról készült felvételen. Fáradtnak tűnt. Egy plüssállatot ölelgetett. Nem, várjunk csak – nem egy állatot. Egy kitömött csontváz volt. Árnyék vetült az asztalomra, és zsebre vágtam a telefonomat. Feybi úgy viselkedett, mintha ismernénk egymást.

– Mercy? Leülhetek? Köszönöm. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan az enyém lesz a hely. Gyakorlatilag engedélyt kellene kérned, hogy leülhess ide. – Feybi leült velem szemben. Becca főnökét úgy hessegette el, mint egy szúnyogot. A férfi sértettnek tűnt, de kikényszerített egy mosolyt, mielőtt a bárpult felé indult volna. Feybi testőrei falat alkottak a boksz előtt. Tudtam, hogy Animal figyelni fog, nehogy baj legyen. És figyeli Beccát és Henryt is.

Összekulcsoltam a kezeimet az asztalon, és egyenesen rámeredtem. Nem mutattam ki neki semmit. Neki kell előrukkolnia a szándékaival.

– Figyelmen kívül hagyod az üzeneteimet? – Feybi elővett egy szivart, és gondosan meggyújtotta. Rám fújta a füstöt. Nem pislogtam. – Most már figyelmen kívül hagysz? Mert elég barátságosnak tűntél a pultossal ott.

– Fogadás volt. – Meg kellett próbálnom elterelni a figyelmét. Fejben átnéztem a biztonsági felvételeket az elmúlt két éjszakáról. Nem sokáig venné be ezt a hazugságot, ha egyáltalán bevenné. És látni akarná a biztonsági kamerák felvételeit. Rosszfiú 101. Talán letörölhetném, ha lenne rá lehetőségem.

Feybi elvigyorodott. – Persze, kölyök. Biztos vagyok benne, hogy csak egy kihívás volt. Fogadok, hogy amúgy is egy ribanc. Egy igazi kurva.

Provokálni akart. Tudtam, hogy csak kelepcébe akar húzni, de vicsorogtam, annak ellenére, hogy nem akartam.

Feybi a kaján mosolyból egyenesen vigyorgásba váltott át. Egy kuncogást is hallatott, ami köhögésbe ment át. – Semmit sem jelent neked. Látom én is.

Ha továbbra is ezen az úton akart haladni, meg kellett állítanom. Nem akartam, hogy Becca ezt lássa. Nem voltam hozzászokva, hogy sebezhető legyek. Megpróbáltam megállni, hogy ne játsszam le a csókját újra és újra a fejemben. A képzeletem megakadt a jeleneten. Amikor rám nézett, és láttam, hogy félredobja az óvatosságot. Amikor megcsókolta a tenyeremet. Amikor áthajolt a pulton. Ökölbe szorítottam az eddig összekulcsolt kezemet.

– Az unokám miatt vagyok itt. – Egy testőr odacsúsztatott egy hamutartót Feybihez. – Csak sejtettem, hogy itt leszel. Ilyen arccal. És megérte megpróbálni. Az ember nem lesz ilyen öreg anélkül, hogy néhány megérzés ne válna be. Látom, hogy próbálod kitalálni. Ez csak egy megérzés volt, Mercy.

Felvontam a szemöldökömet.

– Christina bajban van. Rémálmai vannak. Ragaszkodik hozzá, hogy te segíthetsz rajta. Szeretném, ha találkoznál vele. Csak ennyit kérek. – Újra beleszívott a szivarjába.

Feybi nem volt jó nagypapa. Volt egy bökkenő. Valami. Összeszűkítettem a szememet.

Becca a testőrfal túloldalán állt. – Kérnek valamit inni?

Néztem, ahogy a koponyára festett arca kikukucskált a széles vállak mögül.

Feybi nem vett róla tudomást, de a jelenlétét kihasználta a fenyegetésre. – Úgy értem, szerintem hajlandó leszel néhány szívességet nyújtani nekem. Tekintettel arra, hogy... – Elkezdődött a farkasszem nézés. Értelmetlen, régimódi dominancia szarság.

Néztem őt, miközben végiggondoltam az összes lehetőséget. Beleértve azt is, hogy mindenkit megölök a helyiségben, kivéve Animalt, Henryt és Beccát. És aztán kinyírni Christina családját, és felnevelni őt Beccával. Ember közelében élve.

Hagyom, hogy ezek az útirányok, amelyeket erőszakkal kényszerítenék a jővönkre, kiteljesedjenek és következményekbe torkolódjanak az elmémbe. Nem volt jó terv.

– A következő két napban megkeresem Christinát, és beszélek vele. Nem kell félnie. Nem mintha nem neki lenne a legjobb nagypapája, nem igaz? – Vártam.

A bal szemhéja tikkelt.

– Hogy érted, hogy meg fogod keresni? Szeretném megfelelő módon összehozni ezt a találkozót.

Kibújtam a bokszból, és félrelöktem a legközelebbi hústoronyt az útból.

– Fogadd el, amit ajánlok, Feybi. Én irányítok. Ezt soha ne felejtsd el. Azt akarod, hogy beszéljek vele? Tekintsd úgy, hogy elintézve.

Becca tágra nyílt szemmel nézett rám. Becca főnökére mutattam, aki a közelben lebzselt. – Ez a lány pedig velem jön.

Kinyújtottam a kezem, aztán vártam.

Vajon megbízik bennem? Velem jönne?

A gyönyörű, festett arca megadja a választ, amire vártam, mert ledobja az eddig kezében szorongatott menüket.

A körülöttünk lévő férfiakra figyeltem. Animalre a tömegben. Henryt a bárpultnál. Henry felé biccentettem a fejemmel, hogy Animal vigyázzon rá. Aztán magamhoz húztam Beccát. A csípőjére tettem a kezem, és a fülébe súgtam: – Menjünk.

Hallottam, ahogy Feybi próbálja a zenét túlkiabálni, hogy felhívja magára a figyelmemet. Becca egyenesen kisétált a bejárati ajtón, én pedig középső ujjamat a fejem fölé emelve mutattam be hátrafelé.

Legszívesebben átdobtam volna a vállamon, és elrohantam volna, de ehelyett inkább fürgén lépkedtünk. Az ajtók mögöttünk becsapódtak. Most már nem voltam hajlandó elfutni. Látniuk kellett, hogy a magam módján csinálom, bármi is történjék.

Átadtam Beccának a fekete sisakomat, és ő a fejére húzta. Felszálltam, és elindítottam a motort. Fázni fog ebben a ruhában.

Éreztem, ahogy ráül a kabátom hosszú végére. Feybi felém baktatott, szivarjának vörös, izzó hegye ott lebegett előtte a szürkületben.

Nem akart engem lelőni itt, szemtanúkkal teli tömeg előtt. Ha egyszer kijutottam innen, akkor kezdődhetett a játék. Becca megszorította a derekamat. Elindultunk, kavicsdarabok szálltak mögöttünk.

Nálam volt a csajom. Velem volt. Soha életemben nem voltam még ennél büszkébb.

~Becca~

 A kabátjába temettem a fejemet. Egészen biztos voltam benne, hogy épp most mondtam fel a munkahelyemen, és a zaklatóm őrült gyors motorjának hátulján ültem. Kilométereken át szorosan behunyva tartottam a szememet. Megfagytam. Legalább volt annyi eszem, hogy a szoknyámat a seggem alá tűrjem, és ráüljek a hosszú kabátjára. Tudtam, hogy a hosszú, drapp ruhák rettenetesek az ilyen típusú motorozáshoz.

Amikor jelentősen lelassultunk, kinyitottam a szemem. Sötét volt. Szinte úgy tűnt, mintha egy kanyargós felhajtó lennénk. Egy hatalmas ház elé hajtottunk. A garázsajtó felemelkedett, ahogy közelebb értünk.

Miután behajtottunk, a garázsajtó becsukódott mögöttünk, és egy biztonsági lámpa világította meg a belső teret.

Annyira egyedül éreztem magam vele, és ettől hevesebben vert a szívem. Megvárta, amíg leszállok a motorról, mielőtt ő is megtette volna. Az oldaltámasz a helyén volt, amikor végre elvette róla a kezét.

– Meg kellene néznem, hogy van Henry. – Nem volt nálam semmi. Nem volt nálam telefon. Se táska.

Nix a zsebébe kotorászott, és elkezdett SMS-ezni. – Animal azt mondja, Henry jól van, és a főnököd hívott egy másik pincérnőt. Minden rendben megy.

– Neked mindenre van válaszod – cukkoltam.

A telefonjával együtt a kezét is zsebre dugta, és megvonta a vállát.

– Kié ez a hely? – Már a külső alapján és a garázsból is láttam, hogy elképesztő lesz.

– Az enyém. – Szégyenlősnek tűnt.

– Mit csinálsz? – Úgy értettem, hogy miből él. Hogy mivel keresi meg a pénzt, amiből megengedhette magának ezt a helyet.

– Gondolj magadra – Kinyújtotta a kezét. A fekete csóknyomom még mindig ott volt.

Elmosolyodtam, mielőtt újra megpróbáltam volna. – Ki vagy te?

Megfogtam a kezét, és bevezetett egy ajtón.

Márvány. Minden márványból volt. Koponyafestmények voltak. Absztrakt műalkotások, amelyek olyan keretekben voltak, mintha maguk is művészi alkotások lennének. Többnyire fekete-fehérek. Az elszigeteltség érzetét keltette.

Idegesnek tűnt. – Ez a nappali. Éhes vagy? Nem akarsz lepihenni?

Addig húztam a kezét, amíg meg nem állt. – Beszélned kell velem. Rólad. A nevemről a mellkasodon. Arról, hogy honnan tudtad, hol lakom. Tudod, ki dobta a téglát? Tudod, hogy ki támadott meg a mosdóban? Azok a fickók voltak a Főnökkel?

Éreztem, hogy felszínre tör a hisztéria. Hálás voltam, hogy vele lehettem és rettegtem, hogy a válaszaitól kevésbé erősnek és bátornak fogom érezni magam. A falhoz hátráltam, és lecsúsztam rajta. Magassarkúra váltottam, amikor Főnök bejött a bárba, így lerúgtam magamról, és lehúztam a szoknyám a lábamon. Még mindig fogtam a kezét. Kérdéseim voltak hozzá, de még mindig szükségem volt az érintésre.

Követett, és lecsúszott hozzám. Lába boltívként terült el a térdem fölött. Bensőséges volt.

Megköszörülte a torkát. Kísértésbe estem, hogy a számmal fojtsam el a szavait.

– A válaszaid megváltoztatják mindezt? – Megérintettem a mellkasomat, majd az övét.

Elfordította a fejét. – Drága lány, tele vagyok tetoválással. Törött vagyok. Történtek dolgok, amik ilyenné tettek. Gondot okoz egyedül lenni ezen a helyen, ezért el sem tudom képzelni, hogy valaki szívesen töltene itt időt. – Meglengette a kezét a visszhangzó ház tágassága felé azzal a kezével, amely nem az enyémet fogta. – Figyeltelek téged. Évek óta. Mert úgy éreztem, hogy meg kell védenem téged.

Megszorítottam a kezét erősen. Szavai jeges markolatként hatottak. Őrültségnek hangzottak. Nem tudtam megfogalmazni a kérdéseimet, de ő tudta.

– Aznap, amikor találkoztunk, még gyerekek voltunk. Éppen az élelmiszerboltban voltam apámmal. Bántott engem, és te kiálltál ellene. Ez volt a legbátrabb dolog, amit valaha láttam.

Az arcát néztem – próbáltam beazonosítani. De már tudtam.

– Emlékszel? – Úgy nézett az arcomra, mintha istenítene.

– Hívtam az apámat. Féltem, hogy apád valami rosszat fog tenni veled. Ő volt... – Elakadt a szavam.

– Emlékszel. – Úgy mondta, mintha egy csoda lennék. A tekintete végigsiklott az arcomon, mintha épp most árultam volna el neki, hogy a mágia létezik.

– Minden este imádkozom érted, mióta találkoztunk. Minden este. Sosem felejtettem el. Csak a nevedet nem tudtam. – A szívemhez húztam a kezét.

Emlékeztem rá. Hányszor tűnődtem azon, hogy mi van vele. Megérzés volt – akkor még nem tudtam. Az életemben kevesen keltettek bennem oly érzést, mint Nix apja. Egyszerűen csak gonosz volt. Beindította a védelmi rendszerem, amire a testem reagált.

– Bántott téged? – A kérdés, amit sosem tehettem fel a koszos pólós, borzas hajú fiúnak.

Nix előrehajolt, és megcsókolta a fejemet. – Ezen tűnődsz. Törődtél velem. Tudtam. Tudtam, hogy különleges vagy.

Elengedte a kezemet, és otthagyott a padlón ülve. Annyira sokkolt a dolog, hogy csak úgy maradtam.

Amikor visszatért, volt valami a kezében. Amikor megmutatta, egy szívecskés nyalókát láttam.

Ölelj meg.

A csomagolása szakadt volt.

– Még mindig megvan? – Elvettem és megforgattam. Annak kell lennie...

– Tizenöt éve. Huszonkét napja. Tizennégy órája. – Hirtelen fiatalabbnak tűnt akkor. Egész idő alatt várt. Nix visszaült elém.

Nem válaszolt a kérdésemre. – Bántott téged?

Néztem, ahogy mindkét kezét ökölbe szorítja. A szemei erősen összezárta. Aztán fejbe vágta magát. Keményen. Egyszer. Kétszer. Háromszor.

– Állj! Jézusom! Állj! – Rávetettem magam, és küzdöttem, hogy lefogjam az öklét.

Megrázta a fejét, de hagyta, hogy megfogjam a kezét.

– Nem akartam, hogy bántson téged, és biztos vagyok benne, hogy nem akarom, hogy te bántsd magad. – Megérintettem az arcát.

Eltartott néhány percig, mire kinyitotta a szemét, amely most már kitisztult volt, de űzött maradt. – Annyit bántott volna, amennyit csak akart, de ő megölte az anyámat, szóval...

Éreztem, ahogy a hitetlenség zsibbadássá változik. Honnan tudtam volna gyerekként, hogy ennyire elbaszott a helyzet?

Odabújtam hozzá, amennyire csak tudtam. A karjaimba burkoltam a fejét. – Az én hibám. Sajnálom. Jobban kellett volna próbálkoznom. El kellett volna érnem, hogy a zsaruk rád találjanak. Annyira sajnálom. Az én hibám.

Megcsókolta az ajkaim, ezzel, elhallgattatva. Hagytam, hogy megcsókoljon. – Nem – lehelte.

Akkora erővel emelt fel, aminek le kellett volna nyűgöznie, de hihetetlenül szomorú voltam, hogy nem tudtam többet tenni. Többet kellett volna tennem azért a kisfiúért. Ezért a férfiért.

Egy fehér kanapéra ültetett. Mellém ült, és a mellkasához ölelt. – Te mentettél meg engem. Sosem volt a te hibád. Anyám már halott volt. Megölte őt, aztán elvitt a boltba. Azt mondta, megöl, ha elejtem a tojásokat. És akkor elejtettem a tojásokat. – Könnyek csillogtak a szemében, és tönkretett, hogy ilyen összetörtnek láttam. Elsimította a hajamat az arcom elől. – Aztán ott voltál te. A hajaddal, a táskáddal és azzal a hatalmas kiállással.

Nem emlékeztem, mit mondtam. Csak arra, hogy cserben hagytam azt a fiút. És hogy az apja olyan volt, mintha személyesen az ördögöt látnám.

– Ráijesztettél az apámra, és ez bátorságot adott nekem egy olyan napon, amikor szó szerint semmi másra nem volt szükségem. – Megcsókolta az orrom hegyét.

Zokogni kezdtem.

– Ezért van a neved a mellkasomon. Ezért tudom, hogy hol laksz. Azért kellett vigyáznom rád, mert a te bátorságod tartott életben engem. – Erősen átölelt.

Olyan tiszta volt. Az indítéka. Még sok kérdésem volt, de a legfontosabb, amit éreztem, az a megkönnyebbülés volt, hogy jól gondoltam.

Nix jelentette a biztonságot.

Nix jó volt.

 24.

ELFOGADVA

Fenix

Fordította: Jane

Átöleltem őt, tudva, hogy tudja. Hogy emlékezett rá. Egy magamfajta srácnak nem szabadott volna ilyen szerencsésnek lennie. Reményt adott, hogy egy nap mindent elmondhatok neki. De nem ma. Túl sok mindent kellett elfogadnia. Megcsókoltam a feje búbját.

Sírt.

Miattam, értem.

És én szárnyaltam. A tudat, hogy ő is épp úgy gondolt rám, ahogyan én őrá, eldobtam tőle az agyam. Végigsimítottam a homokóra alakján, amely csontvázas mintában pompázott ma este. A ruha. A cipőjét, ami úgy hevert az előszobámban, mintha itt lakott volna.

Az illata itt lenne a kanapén. A karjaimban volt. Egy másik pozíciót vettem fel, és megpróbáltam közelebb húzni magamhoz.

– Szükségem van egy zsebkendőre.

Még egyszer magamhoz öleltem, és arra gondoltam, hogy leveszem a pólómat, hogy ne kelljen elengednem őt, de kényszerítettem magam, hogy megkeressem a papírtörlőt. Fel kell írnom magamnak a zsebkendőket. A lányoknak szükségük volt rájuk. Néha. Puritán módon éltem itt egyedül. Nem hiszem, hogy valaha is volt egy doboz zsebkendőm. Hoztam neki egy egész tekercs törlőpapírt.

Felült és megköszönte. Az egyikbe kifújta az orrát, a másikkal pedig a szemét törölgette.

Az elfolyt fekete sminkje ott maradt az arcán elkenődve. Megnéztem, hogy kivehető-e a rajz az arcán. Bár kissé elmosódott volt, még mindig egy koponya díszelgett rajta. Imádtam őt így látni. Olyan volt, mint én. És értem tette.

– Mi történt, amikor hazamentél? – Letette a papírtörlőt az asztalra, és a kezem után nyúlt.

Megráztam a fejem.

– Nem beszélhetnénk erről máskor? Csak téged akarlak ma este. Nem emlékeket.

Aggodalom ült ki az arcára. A bejárati ajtó kinyílt, Animal és három csaj a bárból betáncoltak rajta.

Felálltam, és Becca követte a mozdulatomat. Átkaroltam, mintha az enyém lenne. Mondjuk lényegében az is volt. Emlékezett rám, nekem megvolt a tetoválásom, és abszolút nem volt gondja vele és…

– Csonti. Nem tudtam, hogy itt vagy. Henry barátja felbukkant, és azt hiszem, meg tud birkózni a bárban lévő összes emberrel, sőt még annál is többel. Meg akartam mutatni a hölgyeknek a kígyómat.

Rákacsintott Beccára.

– Tudod mit? Becca és én éppen indulni készültünk. Sok sikert a kígyószelídítéshez.

Ránéztem Beccára. Ökölpacsiztunk Animallal, majd odavezettem Beccát a motorhoz. Volt egy tervem, mutatni akartam neki valamit, és nem tudtam, hogy meddig fog tartani.

– Hol tartja a kígyóját?

Átadtam neki a sisakomat.

Felhorkantam.

– A nadrágjában. Ez egy nagyon szar kód, ami arra az esetre van, ha egy kis térre van szüksége.

Nevetni kezdett, és ez visszhangzott a sisakomban. A hang a szabadság hangja volt. Tudott az apámról, és még mindig itt volt. És nevetett.

Mintha normális lennék. Mintha ami közöttünk van, működhetne. Kinyitottam az ajtót, és kitoltam a motort a garázsból. Amint a motor dorombolni kezdett, ő becsusszant mögém. Az első számú csoda megtörtént. Most meg akartam mutatni neki egy másik csodát, amit találtam.

~Becca~

Az út alatt volt időm feldolgozni, amit az imént megtudtam. Nixtől eldobtam az agyam. Félig olyan volt, mint egy álom, amikor rájöttem, hogy azzal a sráccal vagyok együtt, akiért minden este imádkoztam. Apám vallásos volt, és ő szoktatott rá erre. Azokra az emberekre gondoltunk, akikről tudtuk, hogy szükségük volt néhány kedves gondolatra lefekvés előtt, és megemlítettük a nevüket. A válás után már csak magamban imádkoztam éjjelente. Biztos voltam benne, hogy egy idő után rutinná vált, de szükségem volt rá, ahhoz, hogy el tudjak aludni. Sok név volt az évek során, de mindig a „Shoppersben lévő fiúval” fejeztem be.

És most itt voltam vele. Még egyszer megszorítottam derekát. Ezért a stoptáblánál megkérdezte.

– Jól vagy?

Jól voltam. Attól a naptól kezdve jól voltam, hogy megismerkedtünk, de mindig is eltűnődtem rajta, hogy mi lehet vele. Annyira rettegtem, amikor az apja kirángatta a boltból. Mintha végignéztem volna, ahogy valaki a végzetébe zuhan. Megint könnybe lábadt a szemem. Az egész helyzet szürreális volt.

Tettünk néhány kanyart, és lelassítottunk. Végre kinyitottam a szemem. Az égen telehold bukkant fel. Felültem és kinyújtóztattam a hátam.

– Maradj lent és szorosan ölelj. Borzalmas az egyensúlyod.

Ki tudtam venni a profilját a holdfényben. Mosoly ült az arcán. A gödröcske, aminek a rabja voltam, mélyen kirajzolódott.

Azt tettem, amit mondott. Döcögős hátsó utakon haladtunk. Csak izgatottságot éreztem, pedig anyám tuti megölne, ha megtudná. Alton. Kíváncsi voltam, látott-e, amikor eljöttem.

Nix lelassította, majd leállította a motort, és letette a lábát, hogy stabilan tartson minket. Amikor megálltunk, levettem a sisakot.

Egy hepehupás, régi úton voltunk, jobbra tőlünk egy lejtős domb húzódott el. Végigsimítottam a kezemmel a gerincén, és majd az ujjaim végigsiklottak a vállán, a hóna alatt. Neki dőltem, és hagytam, hogy a sisak a földre hulljon és elguruljon. Átkaroltam a testét és egy csókot nyomtam a nyakára. Kirázta a hideg.

– Visszavihetlek a munkahelyedre. Helyre tudom hozni, ha elszúrtam az állásodat. Ha akarod.

A vállára támasztottam az állam, és figyeltem őt. Olyan gyönyörű férfi volt. Most már szinte beláttam a tinta mögé. Még az orra is vonzó volt. Az állkapcsa éles vonalú, gyönyörű haja volt, jobb kezemmel elengedtem a mellkasát és a hajába túrtam. A szemhéja félig lecsukódott.

– Megtennéd?

– Bármit megtennék érted. – Hallani, ahogy kimondja ezeket a szavakat, olyan meggyőződéssel, mint egy fogadalmat, teljesen lázba hozott. Témát váltott. – Nem fázol?

Az államat újra a vállának támasztottam.

Megfogta a kezemet, ami még mindig a mellkasán pihent, és végigcsókolta az ujjperceimet. Mintha ezzel búcsúzna az érintésemtől.

Miután kitámasztotta a motort, könnyedén leszállt a járműről. Egyik kezét az ülésen tartotta, közel a combomhoz. A másik kezét felém nyújtotta, hogy lesegítsen a motorról. Vártam egy szívdobásnyi időt, hogy éreztessem vele, örülök, hogy belépett a személyes terembe. Lesegített a motorról.

Kibújt a kabátjából, és felém nyújtotta. Belebújtam, hozzá.

Meleg volt.

– Ezzel kellett volna kezdenem. A közeledben elveszítem a fejem – mondta és megkocogtatta a halántékát.

– Azért nem akarom, hogy fázz. Miattam – mondtam, majd megpróbáltam levenni a kabátot.

Ez más helyzet volt, mint amikor egy férfi úriemberként viselkedik. Azt akartam, hogy Nixnek kényelemben legyen része. A keze megállított. A vállamra tette őket.

– Nem, szeretem, ha a ruháimat viseled – végigsimított a kezével a karomon.

– El sem hiszem el, hogy ismertük egymást – felé nyúltam és ő közelebb lépett, hogy megölelhessem.

Dúdolta a válaszát. Éreztem, ahogy bezárja a múltja ajtaját. Nem akarta, hogy itt és most jelen legyen. Megfordított.

– Ezt akartam neked megmutatni. Mióta meséltél nekem arról, hogy milyen kívánságaid lennék.

A holdfényben végre láttam, miért hozott ide. A dombot bolyhos, fehér pitypangok borították.

– Minden kívánságod valóra válhat. – Összefonta a kezét a mellkasom előtt.

– Amikor gyerekkoromban találtam egyet, mindig elfújtam, és kívántam valamit – meséltem.

– Tudom. Figyeltem, amikor elmesélted. Eszembe jutott, hogy múlt héten itt mentem el, mellette. Láttál már ennyit egy helyen? – Megsimogatta a hajamat.

– Nem – válaszoltam, miközben kissé megráztam a fejem. – Ez hihetetlen. Ez nagyon kedves, figyelmes gesztus részedről. Köszönöm.

Hátat fordítottam a kívánságoknak, és odabújtam hozzá.

Megölelt engem és az az érzés visszatért. A fontosság érzete. Az otthon érzése. Ebben az emberben volt valami varázslatos.

 – Köszönöm – válaszolta. – Akarsz kívánni párat?

Hátralépett, és a domb felé intett.

Megfordultam, és az ajándékom felé sétáltam. Fogadok, hogy több ezer kívánság lehetett itt. Miután megragadtam egy maréknyit, megpördültem, hogy szembeforduljak vele.

Ránéztem.

– Azt kívánom, bárcsak Nix megcsókolna – aztán elfújtam a magokat a szárról.

Hatalmas mosolyt villantott. Fehér fogai megcsillantak a hold nyújtotta fényben. A szél felerősödött, és fehér pamacsok örvénye vett körül. Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Majdnem olyan volt, mint egy sűrű pitypang köd. Nix átsétált rajtuk, míg végül a karjaiba zárt.

– Nem bánod, ha meztelenre vetkőztetlek?

Leesett az állam. Olyan volt, mintha már a csupasz bőrömhöz ért volna, annyira beindultam. Bólintottam.

– Mondd ki. – A fülembe suttogott, és tudtam, hogy a mellbimbóm keményen merednek előre a szavaitól. Már a tudat is felizgatott.

– Nem bánom. – A hangom halkabb volt a szokásosnál. Hallottam benne a kétségbeesést. Levettem a kabátját.

Megragadta a cipzár mindkét oldalát, és letépte rólam a felsőt. Abban a pillanatban eltakartam a mellemet, ahogy megéreztem az éjszakai levegő hűs szellőjét. A lábam mellé dobta a felsőmet.

Az ujjbegyei végigsimítottak a vállamon, és keresztbe-kasul kalandoztak a testemen, amíg meg nem pihentek a szoknyám derekánál.

Ekkor vettem észre, hogy úgy zihálok, mintha épp egy maratont futottam volna le.

– És a szoknyád?

– Igen.

Tudtam, hogy ez be fog következni, de az érzés, ahogy az anyag lecsúszott a testemről, valósággal állatias volt. Már csak a fekete tangám és a magas sarkú cipőm volt rajtam.

– Nyújtsa ki a karod.

A vállamnál fogva megfordított, és itta a látványomat. Ahogy szemügyre vett, olyan volt, mint egy sztriptíz, mintha teljesen levetkőztetett volna újra és újra. Nagyot nyelt.

– Amit én veled tenni fogok...

Ziháltam, mellkasom gyors ütembe emelkedett.

Óvatosan hátraléptem. A magassarkúm kihívást jelentett a füves terepen. A lábujjaimra kellett áthelyeznem a testsúlyomat.

Elfújtam egy újabb pitypangot.

– Bárcsak Nix is meztelen lenne.

– Azt hittem, nem szabad elmondani másnak, hogy mit kívánsz.

 A szemei ragyogtak.

Miután eldobtam a virágszárat, elfújtam még egyet.

– Bárcsak Nix tudná, hogy nagyon belezúgtam.

Az arca pajkosból reménykedővé vált. Megfogta az állam, és átölelt, miközben megcsókolt. Aztán a homlokomra hajtotta a fejét.

– Első kívánság. Teljesítve.

Most már én is mosolyogtam.

Levette a pólóját. Mindketten megálltunk. Ott virított a nevem. Most már megnyugtató érzés volt. Abbahagyta a vetkőzést, és várt. Újabb kívánságot engedtem a levegőbe.

– Bárcsak Nix tudná, hogy a meztelen azt jelenti, hogy nincs rajta nadrág.

El volt ragadtatva. Túl gyors volt a tempó, túlságosan őrült, de pont így volt jó.

Egy újabb szellő fújta el a magokat, mint egy fejre állt hóvihar. Mire a pelyhek eloszlottak, meztelen volt. Abbahagytam a nevetést.

– A kívánság-pelyhek a hajadban vannak. Soha nem láttam még ennél szebbet.

Kiejtettem a kezemben lévő kis pitypang csokrot. Kitártam felé a karjaimat. Nix átölelte a derekamat, és felemelt. Oldalra billentettem a fejem, hogy megcsókolhassam.

A szél ismét ott táncolt körülöttünk. Éreztem, ahogy a pitypang pamacsai a bőrömhöz érnek. Megborzongtam a karjaiban. Megszakította a csókot, és felnézett az arcomra.

– A hold a te koronád. Te vagy az én csontvázhercegnőm.

– Olyan jó vagy hozzám. – Szavaitól melegség öntött el.

– Te vagy a szívem, és ez az első alkalom, hogy úgy érzem, méltó arra, hogy megdobbanjon.

Rátettem a kezem a mellkasán lévő tetoválásra.

– Mutasd meg nekem.

Olyan közel jött, hogy a lábujjai a cipőm orrát érték. Még a lábfején is volt tinta. Teljes álcázás.

– Mi a tetoválások története?

Szörnyű időzítés volt, de úgy éreztem, hogy tudnom kell. Ahogy ott álltunk, én majdnem teljesen meztelenül, ő pedig pucéran, mégis olyan volt, mintha totálisan be lenne fedve.

Végigsimított a haján.

– Emlékszel rá? Az apámra? Amikor felnőttem, pont úgy néztem ki, mint ő. A tükörben csak az ő arcát láttam.

Az ok, amiért olyan hihetetlenül mássá tette magát, mélyen belém hasított.

– Inkább meghalok, minthogy olyan legyek, mint ő – mondta, de nem nézett rám. Talán arra várt, hogy ítélkezzek felette? Hogy megszégyenítsem?

– Te nem ő vagy. – Hirtelen fázni kezdtem. Megborzongtam, és átkaroltam magam.

– Nehéz, amikor mindenki, akivel találkoztam, azt mondta, hogy ő és én akár ikrek is lehetnénk, csupán más korban – ökölbe szorította a kezét.

– Nem akartam, hogy itt legyen velünk.

Széttártam az ökölbe szorított ujjait. A mellkasomat az övéhez préseltem.

– Hé! Nem – megcsókoltam az állát. – Soha nem féltem tőled. Egyszer sem. De vele a rettegés azonnal felütötte a fejét. Azonnal tudtam, hogy rossz ember.

Úgy vizslatta az arcomat, olyan áhítattal, mintha sosem hallotta evangéliumot mondanék.

– Ez az igazság. Ha most találkoztunk volna? Ha az a jelenet a Shoppersben játszódott volna le, és én felnőtt nő lennék, te pedig gyerek? Keményen harcoltam volna érted. Valószínűleg börtönben végeztem volna – nem voltam hajlandó meghátrálni, álltam a pillantását.

Nix az arcom két oldalára tette a kezét. A fülem mögé csúsztatta az ujjait. A hüvelykujjai az arcomon pihentek. Az ajkai megízlelték az enyémet. Először a felső ajkam, aztán az alsót. Észveszejtően csókolt. A keze, a teste forrósága, a farka teljesen készen állt arra, hogy bebizonyítsa nekem, hogy milyen ember

A mellkasára tettem a kezem. Nem tudta, hogy mennyire különleges. Ennyire nehéz volt hinnie magában?

És az anyja. Jézusom! Az apja megölte az anyját. A történet sokkal többről szólt. A csókjaiban jóság lakozott.

Hazament az apjával. Hová és mihez? Mi várt rá ott?

Az érintésében hit lakozott.

Meg akartam gyógyítani ezt az férfit. Megmenteni őt most, mert nem mentettem meg annyi évvel ezelőtt.

– Magamban akarlak érezni – mondtam, amikor elkezdte csókolgatni a nyakam. Éreztem, ahogy az egész teste megfeszül körülöttem.

– Nem lehet. Nem veled, te nem erre vagy teremtve – hátralépett, és felkapta a kabátját. Betakarta vele a mellkasomat.

Ez elutasítás volt?

– Ne gondold túl. Én csak én vagyok. És te is csak te vagy. Fázom, és a kívánságok mezején állok, és veled lenni, az egyetlen kívánság, amit most valóra akarok váltani – mondtam és az előttem lévő térre mutattam.

Felállt, és megrázta a kezét. Aztán nem hagytam neki más választási lehetőséget. Felcsúsztattam a kezem a mellkasára, és megcsókoltam. Felnyögött, és behajlította a térdét.

– Szeretkezz velem. Ne kelljen még egyszer kérnem – követeltem.

Aztán támadásba lendült, és én nem voltam ellenfél számára. Egyik érzéki hullámból a másikba sodort.

Ő volt az áhítat, én pedig a vallása. Talán még a szektája is. A földön voltam, hanyatt fekve, mielőtt még észrevettem volna. A szája lecsapott az enyémre, majd a melleimre. Ujjai a csípőmet markolták.

A szél, az eget borító pelyhek és az érintése kombinációja olyan volt, mintha egy másik valóságba csöppentem volna.

A melleimet markolta, a szájával lecsapott a bimbómra, miközben a bugyim vékony anyagához dörzsölte magát.

Már egyáltalán nem fáztam.

A távolban mennydörgés hallatszott. Most már a csípőmnél járt, és komolyan vette az ígéretét, hogy az egész testemet kényeztetni fogja.

– Olyan édes ízed van – lihegte.

A csókok, amelyeket a hasamra adott, szemérmesből bujává váltak. A köldökömtől indulva nyelvével nedves ösvényt hagyott, ahogy eljutott a jobb mellemig.

Amikor megpróbáltam a könyökömre támaszkodni, a keze a lábam közé siklott, és megakadályozta, hogy minden elhatározásom szertefoszlón.

Újabb mennydörgés.

Arra biztatott, hogy emeljem fel a csípőmet, majd lecsúsztatta a bugyimat. Oldalra nyúltam, és egy marék pitypangot szorongattam, miközben incselkedett velem. Ujjai lehelet finoman érintettek, aztán a mutatóujja hegyével leragadt a csiklómnál, mintha elfelejtette volna, hogy más is létezik a világon. Először a gyengéd dörzsöléssel, amit aztán a nyelve váltott fel. Éreztem, ahogy a farka a combomnak feszül. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy a vágy, hogy magamban érezhessem, egyre csak növekedett.

A távolban villám cikázott át az égen. Az égi fényben teljesen tisztán kivehető volt a tintával borított teste, és olyan volt, mint egy állókép. Tetoválással fedett művészi alkotás. A mellkasa, a csípője, a lábai. Árnyékok és csontok borították.

A hátam ívbe feszült. A felizgultság gyenge szó volt arra, amit akkor éreztem. Újra ránéztem. Egy koponya volt a lábaim között, és amikor egymás szemébe néztünk, elvigyorodott, miközben a nyelvét megfeszítve a puncimhoz tapasztotta. Csontárnyékos keze a csípőmet markolta.

Úgy éreztem, hogy a közelgő orgazmus megállíthatatlanul száguldozik. Annyira közel voltam.

– Még?

Villámlás. Eszembe jutott, hogy számolnom kellene, hogy hány másodperc múlva érkezik a mennydörgés, így tudhatom, hogy milyen messze van a vihar. Éppen egy mezőn voltunk, védtelenül. Ehelyett csak annyit mondtam: – Még.

Hallottam, ahogy kuncogott. Egy kacéran alattomos hangot adott ki. Aztán nyalni kezdett és szívni, miközben két ujját belém tolta. Az orgazmusom egyre jobban közelített, közelebb és közelebb húzott a peremhez.

A neve gurgulázó sikolyként visszhangzott a hegyről.

– Ó, igen. Ó, baszd meg, igen. Érzem. Élvezz el!

Három ujj és egy iszonyatosan gyors nyelv. A levegőbe toltam a csípőmet, és átadtam magam az érzésnek, amennyire csak tudtam. Most már káromkodtam. Mocskos szavakat, amikről nem is tudtam, hogy ismertem. Az orgazmus ringatott és örökké tartott. Alig kaptam levegőt. Ez a mámor rongybabává tett.

Már majdnem túl sok volt. Ideje volt abbahagyni. A testem nem bírta tovább.

Ujjait a nyelve váltotta fel. Ki-be mozgatta bennem. Hihetetlenül intim mozdulat, egy amúgy is provokatív szexuális aktusban. Ujjai a csiklómhoz vándoroltak. Elsötétült a világ előttem. Nem voltak szavak, csak mély hangok, dörmögések.

Hallottam a fólia zizegését, de haszontalanul. Már nem érintett, de a bőröm még mindig érezte őt. Újra és újra összerándultam, aztán alám nyúlt és megemelte a csípőmet. Talán segítenem kellett volna.

Kinyitottam a szemem, amíg ő várt.

– Nézz rám, Becca.

Készen állt rá, hogy belém hatoljon. Annyira fel volt izgulva, hogy az erek kitüremkedtek a farkán. Én már elértem a csúcsra. Talán még a DNS-em is megváltozott, részben állatiassá vált. De ő még nem érte el a csúcsok csúcsát.

Mély levegőt vettem. Éreztem a felénk tartó zivatar illatát a levegőben.

Megint villámlott.

Gyönyörű farkán nem volt tinta, de óvszer borította.

Ez volt az egyetlen része, amit nem érintett az állandó maszk és álca, amiről úgy érezte, hogy mindenképpen szüksége van rá.

Megmarkoltam a melleimet. Teljesen elégedett voltam, de minden erőmet összeszedtem, hogy ott legyek számára, hogy ne legyek önző társa.

Nix lassan kezdett hozzá.

– Jól vagy?

Szinte dühösnek tűnt. Küszködött, hogy visszafogja magát. Megráztam a fejem.

– Mindenedet akarom. Most azonnal. Keményen.

Oldalra döntötte a fejét. A következő lökésénél ellentartottam neki, így a farka teljesen elmerült bennem, végre bebizonyítottam.

Ahogy megfeszültek a hasizmai a tintacsontok megmozdultak a bőrén. A mennydörgés és a villámlás fokozta a sürgetésünket, és minden bizonnyal a veszélyt is.

Ujjai ismét rátaláltak a csiklómra. Ahogy kitöltött, a nyomás, amit a puncimra gyakorolt, szótlanná tett.

– Bassza meg! Érezlek. – Megfogta az egyik lábamat, és felemelte a vállára.

Olyan mélyre hatolt, hogy minden alkalommal felkiáltottam. Teljesen feltárt és kitöltött, és csak arra voltam képes, hogy elélvezzek.

 Lehúztam magamhoz az arcát, hogy megcsókolhassam. Az ajkain éreztem az ízem. Nyögések és káromkodások közepette élvezett el. Homlokát az enyémhez nyomta, miközben még egy utolsót lökött.

Eső. Újabb villámlás. Rám nézett, az oldalára fordult, és a mellkasára húzott. Most már mindketten csuromvizesek voltunk, a szemerkélő eső már nagyon nem az volt. Megérintettem a nevemet a mellkasán. Megfogta a kezem, és megcsókolta az ujjbegyeimet.

– Mennyire veszélyes ez most? – Feltámaszkodtam, hogy láthassam az arcát. Újra megcsókolta a kezem.

– Rohadtul veszélyes. Nem kellett volna egyáltalán rám pillantanod.

– Nem félek tőled. Az időjárásra gondoltam – lenéztem rá, miközben az ég egy pillanatra kivilágosodott. Az, hogy a testét befedő tinta olyan volt, mint egy éjszakai lidérc, attól még a szemeiben szerelem tükröződött, és ez felérte egy tökéletes ellentmondásnak.

– Soha nem hagyom, hogy bármi vagy bárki ártson neked – mondta meggyőződéssel. Körülnézett. – A kívánságaidat elmossa a víz.

Megcsókoltam az állát.

– Vagy mind egyszerre teljesülnek.

Elfordította a fejét, és a villámlás felfedte ellentmondásos arckifejezését.

– Van még egy óvszered? – kérdeztem az ajkamba harapva.

Elmosolyodott. Vizesek voltunk és fáztunk.

– Itt nincs – felült, és magával húzott.

– Otthon?

Felálltam.

– Mondd ezt még egyszer – magához húzott, és megfogta az egyik mellem.

– Otthon? – Nem voltam biztos benne, hogy mire gondolt.

– Igen – a karjaiba vett. – Imádom, ahogy kimondod ezt a szót.

Megtaláltuk a nedves ruháinkat. Az enyémek már túlságosan eláztak ahhoz, hogy visszavegyem őket, kivéve a bugyit. Nix felajánlotta a kabátját, ami elég hosszú volt ahhoz, hogy elegendő takarást és fedettséget adjon. Az én ruhafoszlányaimat is magunkkal vittük. Amint leértünk a dobról, a távolban fényszórókat láttunk. Nix elővette a telefonját a zsebéből.

– Minden rendben. Ez Animal lesz.

Egy kisteherautó gurult mellénk.

– Itt robbantál le, sütikém?

Animal ránk vigyorgott.

– Valami olyasmi. – Nix odakísért Animal teherautójának anyósüléséhez, miközben a ruháim maradványait is bedobta. – Szállj be.

Az ülések takarókkal és törölközőkkel voltak letakarva. Animal feltekerte a fűtést.

A tükrökből figyeltem, ahogy Animal és Nix felállítanak egy rámpát, amivel Nix motorját a teherautó platójára tették, majd a helyére illesztve odareteszelték. Nyilvánvalóan olyasmi volt, amit már korábban is csináltak.

Az eső most már egyenesen zuhogott, és hálás voltam, amikor mindkét férfi beszállt a teherautóba, becsukva maguk mögött az ajtókat.

Nix az ölébe húzott, és segítettem neki törölközőbe burkolózni. Odaadtam egy másik törölközőt Animalnak is.

Animal úgy mosolygott, mint akinek az a kedvenc időtöltése, hogy összeszedi a viharban szarrá ázott embereket.

– Aranyosak vagytok együtt. Csonti és Csonti asszonyság – nevetett a saját viccén, és megpaskolta a kormányt.

Nix megrázta a fejét, de mosolygott.

– Hogy találtál ránk?

Animal csettintett a nyelvével.

– Nem hagyom, hogy belekukkants a bugyimba, Fenix. Megvannak a magam módszerei. Szerintem vicces, hogy sikerült kielégítenem három nőt, és megmentenem a seggedet egy éjszaka alatt.

Tudtam, hogy most kiült a döbbenet az arcomra.

Animal rám kacsintott.

– Megvannak a módszereim hozzá, babám. Mindenki megkapja a megfelelő kiszolgálást, ha érted, hogy mire gondolok.

Nix előrehajolt, és bekapcsolta a rádiót.

Animal olyan hangosan nevetett, hogy még a lüktető zene hangját is elnyomta. A fejemet Nix vállára hajtottam, és elmosolyodtam. Szólnom kell anyának és Henrynek, hogy épségben és jól vagyok.