27 - 28. fejezet

 

27.

TIÉD

Becca

Fordította: Shyra

Animal komfortosan érezte magát a pincében, ami valahogy csalóka volt. Volt ott egy másik konyha és sok természetes fény. Voltak ajtók, amelyek zárva voltak. Nem kérdeztem meg, hogy mi van mögöttük. Rövid megállót tartottunk egy előszobai szekrénynél, ahol néhány polcon közönséges, uniszex teniszcipők voltak. Kiválasztottam az enyémhez legközelebbi méretet, és felvettem. Egy kisebb folyosó vezetett egy fémajtóhoz. Miután beütöttük a kódot, megkerültünk egy nagy trezort, míg végül egy olyan helyen találtuk magunkat, ami egy fedett lőtér lehetett. A falakat szürke, tojástartó doboz alakú habszivacs borította. Volt egy hosszú alagút, amin egy férfi sziluettjét ábrázoló papír lógott.

Animal kihúzott két széket, és leültünk. Viccesen, lassan bevezetett a fegyvervédelmi szabályokba. Miután vissza tudtam mondani őket, eltűnt a páncélteremben, és egy félautomatának nevezett kézifegyverrel tért vissza. Nem volt megtöltve, és megmutatta, hogyan lehet megállapítani, hogy nincs megtöltve. Újra átvettük az tartást és a szabályokat, amiket megtanultam. Úgy tűnt, hogy csak azért akarta a fegyvert a szobában tartani, hogy hozzászokhassak. Megtanultam, hogy a mutatóujjamat távol tartsam a ravasztól, amíg készen nem állok a lövésre. A csőnek biztonságos helyzetben kellett maradnia – és mindig úgy kellett viselkednem, mintha töltve lenne. Legalább egy órát beszélgettünk, mire a fegyver a kezemben volt, és a tartásom is helyes volt. Óriási fülvédőm miatt nem hallottam a tényleges lövést. Animal újra megigazította a karomat és a lábamat. Aztán gyakorlatilag hátulról átölelt, hogy megtámassza a kezemet.

Végre eljött az idő. Azt kiabálta, hogy nyugodtan meghúzhatom a ravaszt, amikor készen állok. Emlékeztetett, hogy tartsam nyitva a szemem, és meghúztam a ravaszt.

A visszarúgás volt az első dolog, amit megjegyeztem. A fülvédő ellenére hangos volt. Animal kivette a kezemből a fegyvert, és meggyőződött róla, hogy üres, mielőtt letette volna az asztalra. Megráztam a kezemet.

Levette a fülvédőjét, és én is így tettem. – Hogy ment?

Nem nézett a célpontra, hanem engem nézett.

– Ez annyira végleges. A fegyverek véglegesnek tűnnek. – Ránéztem.

– Egészséges hozzáállás. – Animal figyelmesen nézett engem.

– Nem hiszem, hogy tarthatok egy ilyet magamnál. Úgy érzem, mintha akkor beismerném, hogy van mitől félnem. Nem akarom, hogy bárkinek is, aki bármilyen dolgokat is tett velem, ilyen hatalma legyen felettem. – Visszaültem a kemény székre.

Kicsit közelebb húzta hozzám a székét. "Semmi gond, édesem. Csak tudnom kellett, hogy tudod, hogyan kell biztonságban érezned magad a fegyverek közelében."

– Szóval a fegyverek vannak kiadva, ha itt vagyok?  Nem tudtam a szemébe nézni, amikor megkérdeztem. Tapogatóztam, de egy földalatti lőtér ezt hozta ki belőlem, azt hiszem.

A nyitott ajtón való könnyű kopogtatásra fordultam.

Nix.

A gyomrom összeszorult a látványától. Csak úgy áradt belőle a puszta elektromosság.

– Hé. – Az ajtókeretnek támaszkodott. Sötét farmert és fehér inget viselt. A kapucnis pulóvere majdnem lelógott az egyik válláról.

– Korán elmentél – vetettem oda, mintha nem zakatolt volna a szívem. Mintha nem figyeltem volna az ajkait, és nem gondoltam volna arra, ahogy az enyémre tapadnak.

– Csonti, mi lenne, ha átvennéd? Épp most mutattam meg a tökös csajodnak néhány játékszerünket. Vágod? – Felállt.

– Kösz, Animal. Nagyon türelmes vagy. – Én is felálltam.

Nix félreállt, hogy Animal kimehessen. – Hol vannak a drágáid?

Én is ugyanerre gondoltam, de nem akartam megkérdezni.

– Kérlek, kicsim. Ismerik a szabályokat. Senki sem ébred az ágyamban. – Animal kinyújtotta kolosszális öklét Nix felé, aki hümmögve összeütötte a sajátjával.

– Vágom. Köszönöm, hogy foglalkozol vele. – Nix visszafordította rám a teljes figyelmét.

Egyszerre éreztem magam alul– és túlöltözöttnek. – Korán elmentél.

Belépett a szobába, és anélkül, hogy ránézett volna, berúgta az ajtót. – Szoktam. Üzleti ügyben.

Nix egyre közelebb jött, amíg a lába az enyémhez nem ért.

Feltettem a mellkasának a tabunak érzett kérdést: – Mivel foglalkozol üzletszerűen?

Az állam alá nyomta az ujját, így kénytelen voltam ránézni. Az arcára. A tintára.

– Akarod tudni? – Az arcomat kutatta, felmérte a reakciómat, gondoltam legalábbis ezt.

Tétova voltam. Akartam-e tudni? Vagy valahogy már tudtam? Úgy értem, rossznak kellett lennie. Egy lőtéren voltam a pincéjében. Az a pillantás, amit a páncélszekrény belsejébe vetettem, amikor Animal elővette a félautomatát, egy filmbe illett volna. Annyi fegyver.

– Nem baj, ha nem akarod tudni. – A fülembe súgta, és ahelyett, hogy kitárulkozást kértem volna, közelebb hajoltam a szájához. – Annyira hiányoztál.

Minden egyes á betűjét éreztem a nyakamon. A mellbimbóim megkeményedtek. Mindketten hallottuk, ahogy nyeltem.

– Amit csak akarsz, Rebecca. Megteszem. – Még közelebb lépett. Megragadta a rajtam lévő póló puha anyagát, és megrántotta. A mozdulat felfedte a hasamat. A kézfejével végigsimított a szabadon lévő bőrömön.

– Csak még egy kicsit légy az enyém. – Többre gondoltam, mint amit mondtam. Azt akartam, hogy csak egy titokzatos fickó legyen, akihez nem fűződnek ijesztő dolgok. Figyeltem, ahogy egy vigyor indul meg az arcán, kiemelve a gödröcskéit és a fehér fogsorát. – Mindig is csak a tiéd voltam.

Racionálisan, valahol ezt vészharangokkal és szirénákkal hallottam. De irracionálisan elég kifogást akartam találni az hevessége miatt, hogy itt maradhassak vele.

– Nem itt. A te szobádban.

Nem akartam elmondani neki, hogy a gondolat, hogy fegyver van a kezemben, felizgatott. Hogy szexi volt, amikor Animal tartotta, és ha meglátom vele Nixet, lehet, hogy orgazmusom lesz, anélkül, hogy hozzám kellene érnie. Ez rossz érzés volt. Inkább a nagy fehér ágyát akartam.

– Egy szóval se többet. – Megfordult, kinyitotta az ajtót, és kézen fogva maga után húzott. Becsapta a lőterem ajtaját, és elindultunk, de közben megszállottan figyeltem őt. Milyen keménynek tűnt a mellkasa a pólója alatt. Figyeltem a fenekét, ahogy előttem ment fel a lépcsőn.

Voltak dolgok, amiket felnőttként meg kell tennem. Meg kell látogatnom anyámat. Meg kell beszélnünk néhány dolgot. Henrynek és nekem szintén meg kell beszélnünk ezt-azt. Szembe kellett nézni a lakás témával, és gondoskodnom kell arról, hogy újra otthon érezzem magam.

Ehelyett úgy követtem ezt a férfit, mintha ez természetes lenne. Kinyitotta az ajtaját – nem láttuk Animal-t felfelé jövet -, nos, nem is kerestem. Csak Nixet.

Nem is tudtam, mennyire szükségem van egy csontokkal tetovált kézre, amelyik az enyémet fogja. Egészen mostanáig.

Becsukta az ajtót, miután behúzott a szobájába. Az ágya még mindig rendetlen volt. Odabújtam hozzá, és éreztem, ahogy átölel.

– Nem akarom, hogy ez megváltozzon. – A hangja mélyen szólt a mellkasában, a szavait a szívverése vette körül.

Tudtam, hogy mire gondol. Ez az együtt töltött idő szentnek tűnt. Mindketten elég idősek voltunk ahhoz, hogy tudjuk, semmi sem tart örökké.

Kibontotta a hajamat a kontyszerűségből, amibe kötöttem, és a hátamra borította. Aztán megfogott belőle egy keveset, és beleszagolt.

Rákacagtam.

– Mindent meg akarok jegyezni rólad, amíg így vagyunk – arra az esetre, ha meggondolnád magad. – A hajamat az arcához dörgölte. – Amikor meggondolod magad. – Abbahagyta a szertartását, és a szemembe nézett. – Ha elhagysz, félek attól, hogy mi lesz belőlem.

– Mit akarsz bevallani nekem? – Nem volt önmaga. Egy kicsit kibillent az egyensúlyából. Ezzel tisztában voltam. Azt akartam hinni, hogy miattam megváltozik, hogy a javamra fog dönteni, de az embereket meg lehet törni. És a mérgezett szilánkjaival meg tudnak sebezni.

– Hogy csak ennyim volt. Hogy csak ennyit kaptam az emberektől. Nőktől. Irreális elvárásaim vannak veled szemben. – Elfordította a tekintetét, tintás arcán talán megbánás suhant végig.

– Milyen elvárásaid vannak velem szemben? – Ez egy pokolian fontos beszélgetés volt és ilyen gyorsan. De valahogy tudtam, hogy ő is hozzám tartozik.

Egy darabig hallgatott. Ahelyett, hogy válaszolt volna, megérintette a testem különböző részeit, amelyek úgy tűnt, kedvel. Az arcom. A nyakamat. Az ajkaimat. A vállamat. A csípőmet.

– Hogy hagyod, hogy a közeledben maradjak. – Most a kezeit nézte.

Olyan egyszerű kérés volt. Egy elképesztően egyszerű kérés.

– A közelemben maradhatsz. – Megérintettem az arcát, végigsimítottam a tenyeremmel az állkapcsán.

Elhúzódott tőlem és az érintésemtől. – Nem tudod, mit beszélsz. Minden tényt tudnod kellene rólam.

Összefontam magam előtt a karjaimat. – Nincs szükségem tényekre ahhoz, hogy tudjam, ki vagy. Én ismerlek téged.

Elsétált tőlem, és kinézett az ablakon. A hüvelykujját kezdte harapdálni.

– Hé, valami rosszat csináltam? – Nem tudtam, miért változott meg hirtelen ennyire. Mondtam valamit, ami miatt eltávolodott tőlem?

– Megérdemled, hogy tudd, mivel állsz szemben. Hogy mibe keveredsz velem. – Nem fordult el a hálószobája ablakából nyíló gyönyörű kilátástól.

Az ajtajához sétáltam, és meggyőződtem róla, hogy zárva van. Elkezdtem levetkőzni a ruháit a testemről. Nem akartam tudni, mibe keveredett. Én is féltem a változástól. A valóság mindkettőnkért jött. De még nem most. Nemsokára. A földre dobtam a pólóját.

A halk hangra megfordult. – Becca.

A nevemet használta figyelmeztetésként?

Miután lerúgtam a kölcsönkapott tornacipőt, a csípőmre toltam a melegítőnadrágját, és kiléptem belőle.

– Becca – mondta.

Félelmetes volt. Meztelen voltam.

– Ezzel kell most szembenézned, Nix. Mit fogsz tenni ellene? – A testemre mutattam.

Ez nem volt fair. És merész volt. Néztem, ahogy az orrcimpái kitágulnak, mint egy támadásra készülő bikának.

Összeszorította az ujjait, és csak úgy recsegtek az ujjai. – Mi van, ha a védelmed azt jelenti, hogy magadra hagylak?

A testemet fürkészte, miközben a megjegyezte. A tekintete olyan volt, mint egy érintés.

– Miből gondolod, hogy biztonságban akarok lenni? – Most már ki voltam szolgáltatva neki – kezében volt a visszautasítás joga.

Egyetlen mozdulattal levette a pólóját és a kapucnis pulóverét. Megkönnyebbültem, hogy olyan gyorsan hagyta abba a beszélgetést, mint ahogy megszabadult a ruháitól. A farmernadrágja már kigombolva volt, mire átkarolt.

A csók, amit adott, pont annyira volt kétségbeesett, amennyire szükségem volt rá. A nyelve végigsiklott a számon és én kitártam számára. Kezét a lábaim közé csúsztatta, és engedtem a kísértésnek. Végigsimítottam a hegektől dudorodó hátán, és a kezemet a bordáihoz csúsztattam.

– Megérdemled, hogy biztonságban légy – mondta reszelős hangon.

A szavait a csókjain és az apró harapdálásai között kellett tudatosítanom. Kezemet az ajkaira tettem, és vártam, hogy rám figyeljen.

– Én akarok az a bizonyos jó dolog lenni az életedben – jelentettem ki, majd elvettem a kezem, amikor már biztos voltam benne, hogy felfogta a szavaimat. A lábaim között lévő keze megállt mozdulat közben. De nekem hiányzott a súrlódás, a dörzsölés, így odasimulva fel-alá hintáztam az ujjain.

– Rendben – mondta és mély levegőt vett, amire én elmosolyodtam.

– Amikor így nézel rám… – megfogta mindkét kezem és egy kezével a hátam mögé szorította a csuklóimat. – Az pont elegendő.

Hátradőltem, amikor szája rátalált a mellemre, szabad keze pedig végigsiklott a mellkasomon, míg végül ujjait széttárva tenyere a hasamon pihent. Könyörögtem neki, még jobban széttártam a lábaimat.

A keze még inkább lecsúszott, de tesztelte, hogy képes vagyok-e megtartani magam, miközben felfedezi a testem rejtett zugait.

Hüvelykujjával a csiklómat izgatta, újra és újra végigsimított rajta, és én csak nyögni tudtam. Aztán mutatóujját is bevetette a csábító izgatásba. Óvatosan megharapta a mellbimbómat, az élvezet és a fájdalom váltakozásától, az ujjai játékától, teljesen elveszítettem az egyensúlyomat. Lenéztem rá. A koponya tetoválással díszített feje a jobb mellbimbómat szívogatta, és ahogy oldalra billentette a fejét, láttam, ahogy a keze a testemen dolgozik. Amikor észrevette, hogy nézem még egy ujját bevetette. Gyorsított a tempóján. Az alkarján lévő erek kiduzzadtak, végül már alig voltam képes felfogni a mozdulatot. Gyors volt és tehetséges. Még egy ujj és hallottam, hogy mennyire nedves vagyok, érte és miatta. Mondhattam volna valamit, de túlságosan el voltam szállva. Ajkai a mellemről a számra vándoroltak. Kezeimet még mindig fogva tartotta.

– Nem fogok leállni addig…

A látásom elhomályosult a rám törő orgazmustól, még mielőtt befejezhette volna a mondatot. Térdre esett előttem, elengedte a kezeimet, hogy meg tudjam tartani magam. Csak a fejébe tudtam kapaszkodni, miközben nyelvével ott kényeztetett, ahol az érzékeim a legmagasabb szintre hágtak. Az ujjai lassan dolgoztak, mélyen voltak bennem, és meg tudtam volna esküdni, hogy még egy ujját belém nyomta. A torkom égett a sikításoktól és nyögésektől, amelyeket kikényszerített belőlem.

Még rajta volt a nadrágja, miközben én már darabjaimra hullottam. Amikor felállt, tudtam, hogy közel sem elégedett. Nix lehajolt, és úgy vetett át a vállán, mint valami tűzoltó. Arra vártam, hogy majd ledob az ágyára. Készen álltam rá. De ehelyett a szekrényére felerősített tükörhöz vitt. Úgy állt meg, hogy a tükörben a vállán feltárulkozó seggem legyen premier plánban.

A válla fölött néztem hátra, ahogy a keze végigsimított rajtam. Oldalra fordította a fejét, megcsókolta a combom, majd végignyalt rajta. Aztán megharapott, amitől felszisszentem. Teljesen meg volt babonázva a látványomtól, ahogy nézte a kezeit, miközben megragadtak.

Teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam a nappali fényben. Újra széttárta a lábaimat, és megint ujjazni kezdett. Belém szorult a levegő, miközben nézte, ahogy ujjai ki-be jártak bennem, mosolya egyre szélesebb lett minden mozdulattal. Ezúttal kisujját használta, hogy izgassa a csiklómat, olyan volt, mintha elektromos áramot vezetett volna bele, minden egyes mozdulattal. Aztán már nem érintett, hanem letolta a nadrágját a csípőjéről és a kemény farkáról.

– Kérlek – pihegtem a szót, mintha a nevét suttogtam volna. Ahelyett, hogy megadta volna nekem, amire vágyom, elkezdte verni a farkát. Úgy fordult, hogy lássam őt, és ő láthassa az arcomat meg a puncimat.

– Kérlek – mondtam, de most már erőteljesebben.

Úgy kapott le a válláról, mintha súlytalan lennék. Mintha képes lett volna egész nap itt állni.

– Kapaszkodj a bokádba. – Minden ízében fenyegető volt, ahogy veszélyesen rám parancsolt. Tettem, amit kért, miközben úgy fordított minket, hogy oldalvást legyünk a tükörnek. Így én is láthattam, amit ő. Letérdelt és újra nyalni kezdett. Kicsinált ezzel, és ezt szóvá is tettem neki.

– Maradj így.

Aztán ujjai újra tágítani kezdtek, előkészített, mert nem volt egyszerű őt magamba fogadni, még akkor sem, ha teljesen fel voltam izgulva. Aztán amikor belém mélyedt teljesen, a nevét morogtam.

– Bassza meg, igen, mondd ki újra! Mindig hallani akarom! – mondta, majd a saját élvezete érdekében kezdett el mozogni. Minden egyes lökéssel a legérzékenyebb pontom érintette. A golyói a csiklómnak csapódtak, és ez az érzés csak még jobban fokozta az élvezetem. Oldalra fordítottam a fejem és néztem őt, ahogy megfeszültek az izmai. Az arca szex közben az élvezet és a gyötrelem vegyülete volt, egy kis csücsörítéssel megkoronázva. Újra megtörtént, újra épülni kezdett bennem. Összekulcsolta a bokáimat, mert tudtam, hogy így még szorosabb leszek. És igazam is lett. Gyorsított a tempón, a nyakán az erek még jobban kidudorodtak, ahogy ujjai még mélyebbre és még erősebben martak a csípőmbe. Megszorítottam a mellbimbómat, és néztem a reakcióját, amikor észrevette.

– Bassza meg, Becca!

És akkor elélvezett. Újra széttártam a lábaimat és mozogni kezdtem, nekicsapódni, miközben még mindig keményen meredezett és nevem sziszegte. Végül leállított, és hátra botorkált.

Kaptam az alkalmon és térdre ereszkedtem előtte, mert volt számára még egy ajándékom. Elkezdtem tisztára nyalni a farkát. Először úgy tűnt, hogy le akar állítani, de még mindig élvezett. Lenyeltem minden cseppjét. Káromkodott, miközben én előre-hátra ringatóztam, lenyaltam az ajkaimat, miközben felnéztem rá.

Nix térdre ereszkedett előttem, fejem a mellkasához húzta.

– Te szent szar!

Lezuhantunk a szőnyegre, egybefonódtunk. Imádtam a tetoválásait, az ízét, mindenét. Azt szerettem volna, hogy örökre itt és ebben a pillanatba ragadjunk.

~Fenix~

Az agyam egyenesen statikus volt. Csak csodálatos szex és punci és Becca és statika. Közelebb húztam magamhoz, miközben próbáltam levegőhöz jutni.

A szemeim felakadtak, ahogy a farkam újra megrándult. Csinált vele dolgokat – a fenébe is. Lehet, hogy mindig a farkam köré fonódó száját fogom látni, amikor ránézek.

Ilyen keményen elélvezni illegális lenne. Valószínűleg belehaltam volna, ha nem lennék jó formában. Ránéztem. Az arcát a nyakamba temette. Kimerültem, de nevetséges módon, már csak a teste látványa elég lett volna ahhoz, hogy a farkam újraéledjen.

A mellei tökéletes méretűek voltak. Több mint egy maréknyi. A mellbimbói rohadtul a legszebb rózsaszínűek voltak, amit valaha láttam. A dereka keskeny volt, és a hasa egy kicsit gömbölyded. A feneke a legcsodálatosabb alma alakú volt. A combjai tökéletesek voltak. Még a kezei is szépek voltak. Egy ilyen arc, ilyen puha bőrrel kombinálva, olyan gyönyörű volt, hogy a férfiak háborút vívnának érte. Úgy harcolnának, mint a vadállatok. Mélyebben a mellkasomra simult. A szempillái úgy terültek szét az arcán, mint egy nyavalyás festmény.

Kinyitotta a szemét, és rám nézett. Nem vonaglott a megbánástól. Ehelyett úgy mosolygott, mintha üdvözítő látvány lennék. Megcsókoltam a homlokát, hogy a számnak legyen mit csinálnia ahelyett, hogy elmondtam volna neki, mennyire szeretem. Rajta tartottam az ajkaimat, míg elmúlt a késztetés, hogy fekvőtámaszokat csináljak, hogy megmutassam neki, hogy erős vagyok. Beharaptam a számat, mert a világot akartam neki ígérni. Elmondani neki, hogy olyan kevés szerelem volt az életemben, hogy nem tudom, hogyan kell helyesen csinálni. Nem tudtam rájönni, hogyan legyek vele észszerűen. Volt egy helyes módja annak, hogy szeressek egy nőt, és volt az, ahogyan én éreztem iránta.

Túl sok volt. Volt egy szobám a földszinten, tele dobozokkal, amiken az ő neve állt. Tudtam, mi a kedvenc pizsamája, mert olyan gyakran láttam benne. Apám azért volt valahol itt, hogy bántsa őt. És ez bűntudatot keltett. Mert ha aznap a boltban visszatartotta volna magát, apám hazavitt volna, és megölt volna. Beccát érintetlenül hagyta volna ez a világ, amit én hoztam a küszöbére.

És mégis. És mégis, az önző részem azt akarta, hogy itt legyen. A szívem a mellkasomban kalapált. Az egész testemet felmelegítette egészen a lábujjaimig. Átkaroltam és megszorítottam.

Sóhajtottam, ő pedig a könyökére támaszkodva felnézett rám. – Ez...

Nevettem. Hirtelen vicces volt megpróbálni nevet adni annak, amit az imént tettünk egymással.

Ő is velem együtt nevetett. Egyik kezemmel végigsimítottam a hajamon, ő pedig megragadta az alkalmat, hogy a hasára feküdjön. Láthattam a csodálatos fenekét, de a melleit és a punciját azonnal hiányoltam.

Elseperte a haját a homlokáról, mielőtt rám nézett volna. – Ne mondj semmit, ami ezen változtatna.

Összeszorítottam az állkapcsomat. Ekkor elhatároztam, hogy ma nem veszünk tudomást a világról. Talán megnézünk egy filmet. Kihasználjuk a nagy fürdőkádat. Talán megengedné, hogy lefényképezzem a meztelen testét. Felvillant az a mentális kép, amiben meztelenül a vállamra borulva láttam. Nagyon férfias élmény volt. Olyan dolgokat akartam vele csinálni, amelyek még csak nem is voltak törvényesek.

A hálószobám ajtaján felhangzó kopogásra felkaptam a fejem. Animal soha nem szakítaná félbe ezt. Hacsak...

Elfordultam Beccától, és felálltam.

– Nem. Mit szólsz a nemhez? Nagy rajongója vagyok a nemnek. – Nem volt hajlandó elfogadni a kezem, hogy felsegítsem a padlóról.

A hátára gurult, és toporzékolt.

Meztelenül feküdt a padlómon, és dühös volt, hogy elmegyek.

– Remélem, jó okod van!! – kiabáltam az ajtóm irányába.

Vonakodva belebújtam a farmeromba, amikor Animal újra kopogott. Felkaptam a takarót az ágyamról, és ráterítettem. Letolta a derekáig, és kidugta a nyelvét. Mint egy dühös barátnő. Mint az én dühös barátnőm. Ettől rávigyorogtam. Miután mindkettőt megcsókoltam, a melleire terítettem a takarót. – Tartsd ezeket letakarva. Senki más nem láthatja őket, csak én.

Összeráncolta az orrát, de már nem tűnt túl dühösnek. Mintha elbűvöltem volna.

Ez volt életem legjobb napja.

Átléptem rajta, és az ajtóhoz mentem. Kibújtam és becsuktam magam mögött.

Animal végignézett rajtam. – Testvér, nagyon, nagyon sajnálom. Izzadtság– és szexszagod van, és tudnod kell, hogy nem szívesen tettem.

A kezemet a farmerom zsebébe dugtam, és megigazítottam. Hirtelen beindultam. Tudta, hogy a Pincelánnyal voltam. Valami rossznak kellett történnie.

– Melyik seggfej?

Vagy Feybi volt az, vagy...

– Az apád. Lent van a földszinten – suttogta Animal.

– Ó, az a szemétláda. Az összes kibaszott napból. Felhúzom a fejét egy istenverte karóra a kocsifelhajtóm végén – örjöngtem.

Animal hatalmas szemeket meresztett rám, és a mutatóujját az ajkához tette. – Bébi, ott van a kedvesed. – A mögöttem lévő ajtóra mutatott.

A homlokomra tettem a kezem, és megmasszíroztam. Ennyi éven át ezt a férfit akartam. Szembe akartam nézni vele. De nem ma. Ma a szerelem volt az enyém. Nem gyűlölet.

Hát persze, hogy itt van, baszd meg!

– Mit akar? – Tudtam, hogy Animal legalább némi információt kiszedett belőle. – Megkötözted?

– Nem, a nappaliban van. Üzenetet kapott. – Animal átnézett a válla fölött.

Felemeltem a szemöldökömet.

– Azt mondja, üzenetet kapott Feybitől. – Megcsóválta a mutatóujját a nappali irányába. Tudtam, hogy az orrcimpáim tágra nyíltak, ahogy végiggondoltam az összes lehetőséget. – Most nem is tudok tisztán gondolkodni.

Nem kellett elmagyaráznom Animalnak, hogy miért bonyolult ez. Itt volt Becca. Lehetetlen volt megölni az apámat, ha ő a házban van. Soha nem tennék ilyet vele. Vágyakozó képek táncoltak a fejemben arról a napról, amit vele terveztem.

– Figyelj. Hagyd, hogy felöltözzön a csajod. Én itt maradok vele. Aztán, miután beszéltél apáddal, visszamehetsz... – Elhallgatott.

Lehetetlen volt, de szerettem, amiért megpróbálta megmenteni ezt a napot nekem. – Figyeled őt?

Animal megrázta a fejét, mintha a legkézenfekvőbb kérdést tettem volna fel neki. Elővette a telefonját, és megmutatta az élő felvételt, amelyen apám úgy járkált a nappalimban, mint egy drogos, aki drogot keres. Minden rémálmomban benne volt, és mindegyikben egyre nagyobb és nagyobb lett. Aprócskának tűnt a kanapémhoz viszonyítva.

– Be van zárva. Ha megpróbálja elhagyni a nappalit, megszólal a riasztó. Nincs fegyvere, de van egy poloskája. Megtapogattam. – Animal visszatette a telefonját.

Újra és újra megdörzsöltem az államat. Legszívesebben kivittem volna Beccát és Animalt a hálószobám ablakán, és felgyújtottam volna a házat anyám gyilkosára. Megfogtam a fejemet, és addig ütögettem az ujjaimmal, amíg megfájdult.

Mintha olvasott volna a gondolataimban, Animal lelőtte a forgatókönyvemet. – Feybi a drót végén van. Kibaszottul át akar verni, barátom. – Animal megragadta a csupasz vállamat. – Túl kell járnod az eszükön. És ez könnyű. Tizenhárom éves korod óta erre készülünk. Csak mondd meg, mit akarsz csinálni.

– Azt akarom, hogy vidd el Beccát a lakására, és maradj vele, amíg nem lesz minden rendben. – Kiráztam a karomat, és a oldalra biccentettem a fejem.

– Nem akarlak egyedül hagyni ezzel. – Animal hajthatatlannak tűnt.

– Egyedül kell megbirkóznom vele. Ő az én problémám. – A mellkasomon lévő tintára néztem. Nem kellett eltakarnom a neveket. Ő már tudta őket.

– Nem, én veled vagyok. – Animal makacsul összefonta a karját a mellkasán.

Egy pillanatra összezavarodott az agyam. Újra és újra láttam anyámat meghalni a szemem előtt. Megvártam, amíg a káosz elül. Aztán koncentráltam. Nem választhattam ki a napot, amikor az ördöggel leszámolok. A mai napot lett kijelölve. De már nem féltem tőle. Amíg biztos voltam benne, hogy Becca biztonságban van, megbirkóztam vele.

– Feybi gyanakszik Beccára. Lehet, hogy ez az egész csak egy csapda, hogy elkapják. Elterelni a figyelmemet, meg mindenféle szarság. Nem láthatja őt. Nem fogja megfélemlíteni őt. – A nappali felé mutattam, majd megfogtam Animal vállát, ahogy ő is az enyémet. – Csak tartsd életben. Távol mindannyiuktól. Tudod, hogy vagyok vele.

Megveregette a kezemet. – Tudom, édesem. Vágom. Kiviszem őt innen. Küldök neked egy sms-t, ha már rendben vagyunk.

– Köszönöm. Őszintén. – Mélyebb értelmű volt, mint amennyire belemehettünk volna – mint amennyit jelentett nekem ez az ember.

Lassan kinyitottam az ajtót, és amíg Animallel beszéltem, Becca felöltözött egy másik kiválasztott ruhámba. A haja megint kontyba volt tűzve. A szoba még mindig szexszagú volt. A golyóim gyászolták a veszteséget, amit hamarosan elszenvednek.

– Mennem kell? – kérdezte.

Bólintottam.

Animal belépett a szobába, amikor intettem, hogy szabad a pálya.

– Haza tudom vinni magam. – Elzárkózott előlem.

Elég közel mentem hozzá, hogy suttoghassak neki. Megfogtam a kezét, és megcsókoltam az ujjperceit. – Animal segít neked hazajutni. Mert nincs nálad a kocsid, tudod.

Beleegyezett. – Rendben. Rendben van.

Miután kihúzta a kezét a szorításomból, megkerült engem. Animal félénken feltartotta a kezét. Rám bízta a magyarázkodást.

– Találkozóm van valakivel a nappaliban. Neked hátul kell kimenned. – Bevezettem a szekrénybe, és félresöpörtem a ruháimat. Beütöttem a szükséges kódot, és kilendítettem az ajtót, amely rendszerint rejtve volt. Tágra nyílt a szeme a meglepetéstől. Animal bocsánatot kérve elsőként lépett be, és megragadott egy fegyvert, ami odabent volt felakasztva a falon. Egy kis folyosón át a hátsó lépcsősorhoz mentek.

– Minden rendben lesz? – Inkább aggódónak, mint dühösnek tűnt egyszerre.

Lehajtottam a fejem.

– Miért van hirtelen olyan rossz érzésem? – Becca a füle mögé tűrt egy elszabadult hajtincset.

Közelebb hajoltam, és megcsókoltam az arcát. – Keményebb vagyok mindennél. Ne aggódj. Maradj Animal mellett. Amint tudok, jelentkezem.

Sóhajtott egyet. Amikor megpróbálta megtenni, amit mondtam neki, megállítottam azzal, hogy megragadtam a karját. Reménykedve nézett rám.

– Tegnap este és ma is igazivá tettél. Egész idő alatt nem voltam igazi.

Néztem, ahogy zavarodottság, majd könnyek jelennek meg a szemébe. – Hogy érted ezt?

Nem volt időm belemenni a dologba. Hogy mennyire összetörtem belülről. Hogy mennyire egésznek éreztem magam a karjaiban.

– Ne aggódj emiatt. Csak köszönöm. – Szeretlek.

Becca a lábára nézett, a kölcsönvett, teljesen fehér teniszcipőjére.

– Csak gyere vissza hozzám. – Lábujjhegyre állt, és szájon csókolt. Visszacsókoltam, amíg Animal meg nem köszörülte a torkát. Elváltunk egymástól. Néztem, ahogy elmennek, amíg a sötétség el nem nyelte őket. Becsuktam az ajtót, és visszatettem az öltönyöket.

Miután megnyomtam a gombot a tévém távirányítóján, a nappalimban nézhettem apámat. Forrongtam.

Egyedül voltunk, csak ő és én. Egyedül ennyi év után. A bőröm tintás csontjai égni kezdtek. Úgy éreztem, tökéletes a külsőm ahhoz, hogy lesújtsak rá.

 

28.

MEGREPEDT ÜVEG

Becca

Fordította: Shyra

Nem akartam elmenni. Az egész helyzetnek nem tetszett a vibrálása. Káromkodásokat hallottam az ajtón keresztül. Animal feszült volt. Nix szinte más embernek tűnt, amikor visszatért a beszélgetésükből. Még mindig jóképű, csak éppen félelmetes is.

Animal ügyelt rá, hogy ne botoljak meg a meredek lépcsőn. Ha észre is vette, hogy folyton a dühös könnyeimet törölgetem – nem említette. Miután kiléptünk a lépcsőházból, két ajtó közül választhattunk. Animal azt választotta, amelyik a barlangszerű garázsba vezetett.

Felkapta a kulcsokat a falról, és odasétált a hatalmas fekete terepjáróhoz. Az ablakok annyira be voltak sötétítve, hogy nem láttam be a szélvédőn. Animal kinyitotta nekem az ajtót, és a kezét nyújtotta. Úgy bánt velem, mintha menyasszonyi ruhában lennék, nem pedig Nix bő ruhájában. Miután beültünk, Animal kivágta a garázsajtót, és úgy húzott ki onnan, mintha az épület mindjárt felrobbanna. Bekötöttem a biztonsági övemet.

– Bocsánat. Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem támadnak meg. – Megigazította a visszapillantó tükröt, és úgy tűnt, jobban koncentrál hátra, mint az előtte lévő útra.

A "megtámadás" szóról az akciófilmek jutottak eszembe. Nem tudtam nem gondolkodni azon, hogy mi a fenét hagyunk itt Nixnek. Meg is kérdeztem.

Animal felvett egy napszemüveget. Tudtam, hogy a kocsi sötétített üvege nem enged be túl sok fényt, ezért úgy gondoltam, hogy azért tette, hogy engem kizárjon.

– Ez az ő rejtekhelye, az ő területe. Nem lehet ott legyőzni. – Megkocogtatta a kormánykereket.

– De azt kívánod, bárcsak ne kellett volna eljönnöd. – Elfordultam az ülésben, hogy ránézhessek.

– Ő fontos nekem – biccentette Animal a fejét az irányomba.

– Vigyél el Henry és Dickhez. Aztán visszamehetsz. – Megkocogtattam a rádió melletti képernyőt, és megtaláltam a GPS-t. Beütöttem Henry címét. Tizennégy percnyire voltunk.

Animal egy másodpercig állt egy kereszteződésben, mielőtt az indexet a fedélzeti számítógép által javasolt irányba kapcsolta volna.

– Aggódsz – találgattam.

– Az aggódni erős szó. Csak ott akarok lenni a biztonság kedvéért. Az én emberem tud magára vigyázni.

Észrevettem, hogy Animal gyorsabban kezdett vezetni, mint ahogy a sebességkorlátozás javasolta. Azt mondta, hogy nem aggódik, de a tettei valami egészen másra utaltak.

Érzékeny voltam a lábaim között. Hiányzott Nix. Közelebbről megnéztem Animalt. Hatalmas volt. Annyi helyet foglalt el. Már hozzászoktam, mert Dick maga is egy viking volt. Animalnak rövid, göndör frizurája volt, amelyet csúcsos stílusban hordott. Mélyvörös, gombos ing volt rajta, amely legalább négy gombon nyitva volt. A mellizmai tisztán kirajzolódtak.

Hihetetlenül jóképű volt. Mondhatta volna, hogy színészként dolgozik akciófilmekben, és könnyen elhittem volna neki. A kisujján lévő ezüst koponyagyűrű megragadta a figyelmemet.

– Ez érte van. – Animal bizonyára figyelte, ahogy felmérem őt.

– Hűek vagytok egymáshoz. – Reméltem, hogy ez egy kicsit több információhoz vezet.

Animal bólintott. Nem mondott semmit. Sóhajtottam, és kinéztem az ablakon.

– Mi nyomaszt téged, kicsim? – A Henry és Dick utcájához vezető lámpájánál vártunk.

– Én csak nem akartam elmenni, mert olyan rossz érzés, mintha szerencsétlenséget vagy balszerencsét hozna. Nem akartam beengedni a való életet abba a burokba, amibe én és ő vagyunk, vagy voltunk ma este. – Előrenyúltam, és lenyitottam a napellenzőt. Egy tükörben reménykedtem. Ehelyett egy ezüst kés hullott az ölem felé.

Animal elkapta, mielőtt az éles penge hozzám ért volna. Egyszer megpörgette, és becsúsztatta a vezetőoldali ajtó menti zsebbe.

– Hűha. – Megfeledkeztem arról, hogy ellenőrizzem a külsőmet.

– Bocsi. Nem tudtam, hogy ezt fogod csinálni. – Animal rám vigyorgott. – Biztosan nem akarod kinyitni a kesztyűtartót, vagy benyúlni az ülés alá.

Az ölemet néztem. Nem tudtam, hogy Nix mibe keveredett. Nem lehetett jó. Összeszorítottam az ajkaimat. Ez volt az, amitől rettegtem. A valóság elárasztott. Mert tudtam, hogy valami nincs rendben. A francba, elsütöttem az első fegyverem. Több fegyvert láttam, mint amennyit egy embernek legálisan birtokolhatott volna a háza két különböző pontján.

Hát persze. A srác, akibe belezúgtam, pont az ellentéte kellett, hogy legyen mindannak, amit anyám remélt.

Animal behajtott Henry kocsifelhajtójára. Megköszöntem neki a fuvart, és a kilincsért nyúltam. Ráütött a zárra, hogy az ajtó ne nyíljon ki.

– A kés megijesztett téged. Ez nem volt király. Nem gondolkodtam. Jól vagy? – Mély hangja aggódó volt.

A szélvédőre néztem. – Embereket öl? Embereket ölsz? Ezért kellett elmennem?

Vártam. Az agyamat és a szívemet körülvevő szexhomály megrepedt üvegként tört össze.

– Ó, édesem. Nem mehetek ebben bele veled. Nélküle nem.

Tehát így van. A tagadás hiánya megadta a választ.  A szememet ellepték a könnyek. Pislogtam néhányszor, hogy kitisztuljon a látásom. Az egész gyorsan történt. Túl sok volt.

– Becca, kérlek, ne vonj le elhamarkodott következtetéseket. Ez egy olyan beszélgetés, amit Csontinak kell lefolytatnia veled. – Óriási kezét a konzolra tette, mintha a kezem után akart volna nyúlni, de jobb belátásra tért.

Dick a verandára lépett vállán egy mosómedvebébivel. Hunyorogva nézte a terepjárót. Az ajtó kilincséért nyúltam.

– Engedd meg, hogy intsek neki. – Dick nem rajongott az idegenekért a házánál. Főleg azért, mert a háziállatainak fele illegális volt. Kinyitottam az ajtót, és kiléptem a terepjáróból. Amint Dick meglátott, boldogan integetett, kinyitotta az ajtót, és Henry nevét kiáltotta.

Visszanéztem Animalre. Most már levette a napszemüvegét, és a fejére csúsztatta. – Ne mondj le róla. Ígérem, hogy akit csütörtök este megismertél, az ő. – Animal mélybarna szemei könyörögtek, hogy megértsem.

– Menj vissza. Köszönöm a fuvart. – Becsaptam az ajtót, és megkerültem a kocsit.

Hallottam, hogy lehúzza a vezetőoldali ablakot. – Becca.

Visszanéztem a vállam felett.

– Hamarosan hallani fogsz felőle.

–  Ja. – Próbáltam kapaszkodni a reménybe.

Henry a lépcső tetején állt, szinte vibrált az izgalomtól.

– Mindenféle nagyságú zöldséget kipakoltam az asztalra, hogy megmutathasd mekkora a farka.

– Egy ribanc vagy, Henry – feltrappoltam a lépcsőn.

– Biztos vagyok benne, hogy sperma van a hajadon, szóval ne jártasd azt a szopós szád. – Henry tapsikolt, miközben beléptem az ajtón.

~Fenix~

Többet vártam attól a naptól, amikor megölöm az apámat. Talán egy tomboló vihart odakint. Arra számítottam, hogy érzem, ahogy a düh elhatalmasodik bennem.

Ehelyett a saját házamban voltam. A helyen, ahonnan azt vártam, hogy olyan boldog leszek, amennyire engedtem magamnak. Ott, ahol a pincében játszottam a Beccának szánt játékomat. Ez volt az a hely, ahol Animal és én nyugodtan szórakozhattunk, és nem kellett vigyáznunk magunkra.

Bámultam apám képére, amint a nappalimban járkált. Az agyam a különböző forgatókönyvről az emlékeken át az ábrándos képekig ugrált. Végül villanások Beccáról. Akit én küldtem el. Aki vonakodott elhagyni a karjaimat.

Megint a düh. Ráordítottam a tévére: – Gyűlöllek!

Még mindig a farmeromban voltam. Körüllengett Becca. Az illata csapdába esett a kezemen.

A farkam elkezdett emlékezni, milyen érzés volt benne lenni.

Cselekednem kellett. Tíz perc telt el? Húsz perc?

A tévé kiesett a látószögemből. Talán agyvérzésem volt. Az biztos, hogy úgy lihegtem, mint egy feldühödött bika.

Azért voltam sikeres abban, amit csináltam, mert mindig nyugodt és összeszedett tudtam maradni. De most közel sem voltam ilyen. Remegett a kezem. Egészen biztos voltam benne, hogy még a pupilláim is remegtek.

Beviharzottam a fürdőszobába. A törülközőket a padlón hagytuk magunk után. Utána. Kezet kellett mosnom, mert még mindig éreztem az illatát, és még jobban utáltam apámat. Még ezt is elvette tőlem.

Talán nem is tudta, hogy én voltam. Ezt mondta Animal is.

Rémület kerített hatalmába. Meg akart ölni. Bántani fog.

Az arcomra néztem, és morogtam, kivillantottam a fogaimat, hagytam, hogy a szemeim tágra nyíljanak és őrült láng lobbanjon bennük.

Nem hagyhattam, hogy a bennem lévő rémült kisgyerek beleszóljon a dolgok menetébe. Elszakadtam a valóságtól. Fejben a szekrénybe bújtattam a kisfiút. Az apám hangján kiabáltam rá, hogy maradjon kurvára csendben, különben baj lesz.

Aztán pofon vágtam magam, mert hogy mertem így beszélni vele? Hogy merészeltem?

Tiszta kézzel vizet fröcsköltem az arcomra. A tinta soha nem jött le. A festék a helyén volt. Úgy vertem a mellkasomat, mint egy gorilla. Meg kéne ölnöm. Csak letépni az istenverte fejét a testéről. Kitépni a szívét a mellkasából.

A törülköző a földön. A nő. A szerelem. A csók. A keze az arcomon.

Megölni őt. Már oly sokakat megöltem. Megölni, mint egy seggfejet. Mint a gyilkost, aki volt. Amikor én öltem, legalább jól csináltam. Évekig kínozta az anyámat. Évekig. Nem ismertem a húgomat. Nem tudtam megmenteni az anyámat.

Pánik. Becca. Nem volt nála a telefonja. Nem láttam őt. Halott volt. Az apám megölte Beccát.

A tükröt ütöttem. A koponya kettétört.

Félbe akartam törni. Ő ölte meg Beccát. Becca halott volt.

Ugyanaz az emlék, hogy anyám meghal, de új személlyel. Hirtelen az agyam felcserélte anyám arcát Becca arcával. Sírni kezdtem. Zokogni. Sikítani.

– Kibaszott szemétláda. Rohadjon meg!

Zaj hallatszott mögöttem. Itt volt. Meg akart ölni. Nem mentettem meg az anyámat. Becca halott volt. Meg fogok halni.

Csak akkor láttam meg, amikor Animal háromszor kimondta a nevemet.

– Édes istenem, bébi, te kibaszottul összezuhantál. – Animal átölelt hatalmas karjaival. Lefogott, szó szerint összetartott, miközben szétestem. – Becca biztonságban van. Jól van. Nem halt meg. Össze kell szedned magad, Csonti.

Bárkivel megküzdenék, de soha nem ütném meg az Animalt. Soha. Még akkor sem, ha az agyam a fülemen folyik ki.

Szorosan átölelt. Egy darabig üvöltöttem, aztán a darabok kezdtek összeállni. Összeilleszkedni.

Animal azt kántálta, hogy Becca él, mintha attól félne, hogy másodpercről másodpercre elfelejtem ezt a tényt.

Hogy mennyi ideig tartott, azt nem tudtam. Egy órát? Negyvenöt perc?

Amikor már mozdulatlan voltam, Animal lassan elengedett. Felálltam, mivel már képes voltam rá.

Körbejárta a fürdőszobát. Hallottam, hogy a víz beindul, és perifériás látásomból láttam, hogy benedvesít egy mosdókendőt.

Szégyenkeznem kellett volna, ahogy Animal lemosta az arcom. Végigsimította a hideg ruhával a szememet, az állam alatt, a nyakamon. Ott álltam és tűrtem. Visszatértem a testembe.

Leöblítette a mosdókendőt, és úgy csavarta, hogy a víz kifolyjon belőle.

Ez jó módja lenne, hogy megöljem az apámat. Kicsavarni a testét.

Animal átnyújtotta nekem a kendőt. – Most te, Fenix.

A keresztnevemen szólított, úgyhogy biztos nagyon megijesztettem.

Letöröltem az arcom, a karom, a hónaljam. Már kezdtem rendben lenni.

– Lemegyek a földszintre. Foglalkozom az apáddal. Kiválasztjuk a végső csatád időpontját és napját. Neki nem adatik meg ez a luxus.

Rázni kezdtem a fejem. Én ma elintézném vele.

És most Animal dühös lett. – Nem, nem azon a napon, amikor nálad van. Nem kell egy szobában lenned vele. A francba, már régóta követjük a seggét. Meg tudjuk találni.

Vissza kellett tennem az ajtót a zsanérokra. Animal meg tudta szerezni a szükséges információkat.

Néztem, ahogy a barátom megfordul, hogy távozzon. – Maradj kurvára ott, ahol vagy! – mondta a válla fölött még gyorsan, mielőtt kisétált az ajtón.

A lábam a biztonsági felvételeket játszó tévéhez vitt. Animal úgy lépett be a szobába, mint a vadállat, aki volt. Nem félt.

Biztonságban éreztem magam, hogy a barátom volt. Azzal, hogy a barátom volt, védve éreztem magam, hogy apám a házban van.

A szekrényhez mentem, és felkaptam egy kapucnis pulóvert. Nem bujkáltam előle. Férfi voltam. Képes voltam erre.

Felhúztam a cipzárat, és felhúztam a csuklyámat. Az arcom elrejtőzött benne. Több bátorság kellett hozzá, mint amennyit be akartam vallani, hogy eljussak a saját nappalimba.

Az utolsó négy lépés tartott a legtovább. Apám hangjától szuperszonikusan zúgott a fülem. A gyerekkori füleim. Azok a fülek meg tudták állapítani, hogy hány pohár italt ivott. Azok a fülek meg tudták állapítani, hogy anyám még eszméleténél van-e, vagy már kiütötte. Azok a fülek pontosan tudták, hol nyikorgott a padló, amikor értem jött. Amikor az anyám megverése nem volt elég. Amikor rajtam akarta kitölteni a mérgét.

A szívverésem őrülten gyors volt. Talán most is őrült voltam. Törvényesen, érzelmileg őrült.

– Azt mondták, hogy közvetlenül a Mercynek adjam át az üzenetemet. Úgy néz ki, mint egy csontváz. Te pedig úgy nézel ki, mint egy óriási fekete fickó.

Meg kell néznem a fogaimat, miután megöltem az apámat, hogy megnézzem, nem tört-e ki valamelyik attól, amilyen erősen összeszorítottam az állkapcsomat.

Beléptem a szobába.

Szuperszonikus füleimmel hallottam Animal sóhaját. Fejben elkezdtem számolni az autókat, mert apám dühös volt. Ivott, mert a szavai összemosódtak.

– Ha már ördögöt emlegetsz.

Apám hangja. Fegyvertelen voltam. Csak én voltam. A farmerom és a kapucnim.

– Mercy. – Végre az arcába néztem. Tudtam, hogy a csuklya mélyén rejtve vagyok, de az arca ott volt.

Most magasabb voltam nála. A vállaim szélesebbek voltak. Az arca egy fekete lyuk volt. Olyan könnyen elbotolhattam és beleeshettem volna a vonzásába.

Apám felém jött, kinyújtott kézzel. Mintha kezet ráznánk. Mintha megtiszteltetés lenne találkozni velem.

Bámultam, nem mozdultam, hogy megérintsem. Hány pofont és ütést adott az a kéz?

Anyámnak.

– Szia, Fenny. Gyere csak ide. Nem, nem fáj. Nem olyan rossz, mint amilyennek látszik. Jól vagy? Hozzád ért?

Anyám gyönyörű volt, még két fekete monoklival is.

– Nem, tegnap este nem.

De igen. Fájt, amikor levegőt vettem, de nem mondtam el neki, mert sírva fakadt volna.

Odamentem hozzá. Ő elment, egyelőre. Hagytam, hogy anyám átkaroljon.

– Valamit el kell mondanom neked, és azt hiszem, ez sikerülni fog, de ezt titokban kell tartanod apád előtt.

A haja vizes volt. Kókuszdiószaga volt. Azt mondta, hogy trópusi szigetek jutnak eszébe tőle.

– Oké. – Kész voltam megtartani a titkát. Boldoggá tette.

– Találkoztam valakivel, aki segíthet nekünk. Ők segíteni fognak nekünk, hogy apa itt maradhasson, mi pedig máshol élhessünk. – Végigsimította a kezét a hátamon. Általában szerettem, de tegnap este apa elnyomta rajtam a cigarettáját, úgyhogy fájt. Nem akartam, hogy lássa.

Az egyik kezét a hasára tette. – Van itt bent egy kishúgod vagy kisöcséd. Újrakezdjük az életünket. Csak te, én, a baba és az új barátom.

– A barátnőd is olyan dühös, mint ő?

Szomorú lett a szeme. – Nem, ő kedves. Szeret virágot hozni nekem. És szívós. Sokkal keményebb, mint apa. Biztonságban leszünk, Fenny. Csak nagyon óvatosan kell megterveznünk. És aztán kijutunk.

Ekkor megölelt, és én hagytam, bármennyire is fájt. A "biztonságos" egy olyan szó volt, ami nem volt otthonos a fejemben. Nem tudtam elképzelni, mit jelenthet.

– Szeretlek, nagyfiú. – Megcsókolta a fejemet.

– Én is szeretlek, anyuci.

Apám arca felismerte a tiszteletlenséget, miközben a keze a levegőben lógott köztünk. – Túl jó vagy hozzám képest, Mercy?

Kiverte a biztosítékot, hogy apám szájából elhangzott a "Mercy" szó. Figyelmeztetés és teketória nélkül megütöttem.

Éreztem, ahogy az ujjperceim recsegnek az ütéstől, miközben az orra betört.

Nem ez lett volna az első alkalom az életében, hogy eltörik az orra, de ez volt az első alkalom, hogy én voltam az, aki eltörte.

Hátrafelé botladozott. Lecsaptam a csuklyámat, és ráugrottam. Aztán az öklöm ugyanolyan könyörtelen volt, mint mindig.

Animal nem mozdult, hogy megállítson. Apám küzdött, hogy megpróbáljon visszaütni, de nagyobb voltam, gyorsabb, és a kurva életbe, ebben a pillanatban gonoszabb voltam nála.

Vér spriccelt belőle. Csontot és lágy szövetet érintettem. Csak annyit tudott tenni, hogy kiabált és megpróbált hárítani.

Nem tudott megállítani. Az agyamat ellepte a vörös köd. Csak egy halk riadó volt a fejemben, ahol normális esetben terveket szőnék. A vére úgy fröccsent a fehér kanapémra, mint egy Jackson Pollock-festmény.

A kezemre néztem. Ökölbe szorítottam őket. Nem a nappalimban voltam. Még mindig a hálószobámban voltam. Animal volt a képernyőmön, és apámat a bejárati ajtón kívül mutatta.

Körülnéztem. Az elmém kezdett megbomlani. A valóság kezdett kicsúszni a kezemből. Anyám emléke bennem szunnyadt. Most emlékeztem rá, a reményre, ami akkor kezdett el ébredezni bennem, amikor terveket szőtt a szökésre. Hogy elmegyünk. Hónapokig titkolóztunk.

Néztem, ahogy Animal becsukja az ajtót, és beütötte a riasztó kódját. Előttem állt. Ugrottam az időben.

– Bébi, nem nézel ki valami jól. – Átkarolta a vállamat, és lenyomott az ágyamra.

Éreztem, ahogy a kudarc lepelként borul rám. Apám a házamban járt, és én nem tettem semmit.

– Mit mondott? – A térdemhez dörzsöltem a kezemet.

– Feybi küldte ide, hogy munkát ajánljon neked. Az apád nem tudja, ki vagy, hacsak nincs nagyszerű pókerarca. – Animal leült mellém. – Becca a barátnőjénél van. Van biztonsági rendszerük. Észrevettem a kinti kamerákat. Akarod, hogy elhozzam a laptopodat, hogy meghackelhesd?

Animal eltűnt egy kis időre, és egy laptopot hozva tért vissza a földszintről. Megadta nekem a címet, amit általában megjegyeztem. El voltam baszva.

Még mindig képes voltam arra, hogy a biztonsági kamerák révén képet kapjak a helyszínről. Csak a lábát láttam, de a nappali tükrén tükröződő képen a tarkóját is. Biztonságban volt. Egyelőre. Nem volt hang. Nem láttam az arcát.

– Haragudott rám? – Azt akartam, hogy nála legyen a telefonja. Szüksége volt az alkalmazására. Ezt csinálta, amikor stresszes volt.

– Nem, nem volt mérges. De azt hiszem, össze volt zavarodva. Mindkettőjük számára ez egy forgószél sebességével történt. – Animal leült a plüssfotelbe, ami a szobámban volt.

– Olyan érzés, mintha álom lett volna. – Letettem a laptopot magam mellé az ágyra. Nem kapcsoltam ki a készüléket.

– Mi a fene történt veled? Mi történt, amíg lent voltam? – Előrehajolt a fotelben.

Egy darabig a lábamat néztem, mielőtt az ágyon arrébb csúsztam volna. – Egy olyan emlék jutott eszembe anyámról, amire már régóta nem gondoltam.

– A fenébe.

Animal a homlokát ráncolta.

– Megpróbált elmenekülni. Elvinni minket tőle, tudod? A francba, olyan gonosz szemétláda volt. Körülbelül hat hónapra sikerült elmenekülnünk. Elég sokáig ahhoz, hogy megszülje a húgomat. Aztán odaadta Embert a nagynénémnek egy nappal azelőtt, hogy apám ránk talált. Így legalább a húgom kikerült a kezéből. – Megráztam a fejem.

A jelenléte ebben a városban megölt engem. A nővérem itt élt. Becca is itt élt. És én hagytam, hogy kisétáljon a bejárati ajtón. Miféle ember voltam én?

Biztosan kimondtam az aggodalmaimat, mert Animal reagált rájuk. – Figyelj. Tudom, hogy ez számodra olyan, mintha ez lenne a dolgok alfája és omegája, de én száz százalékig koncentráltan vagyok itt. Tudom, hogy szereted te irányítani a dolgokat, de én fedezem a csajaidat. Kérek néhány szívességet. Nix-szintű felügyeletet kapnak, amíg mi ezt intézzük, oké? – A nyaka mögé tette a kezét. – A szavamat adom, testvér.

– Kurva sok dolgom van. – Úgy éreztem, mintha az egész testem feladná. Az agyam, a szívem.

– Kurvára összetört voltál, amikor megismertelek. Már nem vagy összetört. De még mindig ember vagy. És szerintem be kéne húznod a segged abba az ágyba pár kibaszott percre. Gyógyítsd meg a fejed egy kis pihenéssel. Aztán harcképes leszel. – Animal a kisujjával a mögöttem lévő ágyra mutatott.

– Le kell mennem a földszintre. Beszélnem kell Beccával – kezdtem felállni.

Animal megelőzött, és megállt előttem. – Csonti, ez több volt, mint egy korábbi emlék az anyádról. Amikor itt álltál, úgy néztél ki, mint egy szellem. Megijesztettél. Mi történt valójában? – Meglökte a vállamat, így visszaültem.

Úgy döntöttem, hogy elmondom neki, mert egyikünknek minden tényt tudnia kellett, hogy Becca, Ember és Christina biztonságban legyen.

– Azt hittem, hogy lementem a földszintre. Azt hittem, hogy nekiálltam megölni. Láttam a vért. Éreztem, ahogy recsegnek a csontjai – vontam meg a vállamat.

– Az a szemétláda sok szart csinált veled, amikor gyerek voltál. Az agyad megpróbálja megvédeni magát. – A tekintete elsötétült. – Bárcsak véglegesebben intéztem volna el ezt neked.

Az arcára kaptam a tekintetemet. – Nekem kell ezt megtennem. – Mindketten tehetséges gyilkosok voltunk. Animal több mint alkalmas volt arra, hogy elintézze apámat. – Szükségem van erre.

– Oké. Egyelőre. De ha ez túlságosan megváltoztat téged, ő az enyém. És ha ezzel véget ér a barátságunk, vállalom a kockázatot. – Animal minden falát ledöntötte. Láttam a srácot, aki tizenéves korunkban kigúnyolta a hálóingemet, majd hidegre tette a mellette álló srácot, aki megismételte a viccet.

– A barátságunknak soha semmi sem vethet véget. Ezt te is tudod. – Felálltam, és kinyújtottam a karomat.

– Ha ez a szemétláda miatt elveszíted az eszed, nem fogom hagyni. – Animal megragadta a karomat, és egy férfias ölelésbe húzott. – Te minden nődet megvéded, de a csontos seggedet én fogom megvédeni.

Animallel itt voltunk egymásnak. Hála az égnek.