17 - 18. fejezet

 

17.

Ismerlek

Fenix

Fordította: Shyra

Engem akart. Épp akkor. Éreztem. A pír az arcán. Ahogy hozzám simult, még akkor is, amikor én nem erőltettem.

Ott táncoltunk a gumipadlón. Igyekeztem figyelni, hogy ne csússzon el, mert csúszós volt a pult mögött.

Olyan jó volt a karjaimban tartani, hogy már azt hittem, a szívemet is emlékeztetnem kell, hogy dobogjon.

Az arcomra tette a kezét, mintha jelentettem volna valamit. Valamit, ami méltó a figyelmére.

Ez túl sok volt. Minden jelenet lepergett a fejemben, amikor lehunytam a szemem.

Amikor apám felegyenesedett és üvöltözni kezdett vele, miközben anyám éppen csak meghalt. És aztán ez a lány – ez a nő előttem, kiállt mellettem, amikor a legmagányosabb voltam. Kinyitottam a szemem, és hagytam, hogy lássa, mit jelent ez nekem. Mintha telepátiával tudnék egy képet égetni az elméjébe.

Harcra késztettél.

Te adtál nekem okot az életre, amikor már egyetlen okom sem volt rá.

Azt mondtad, hogy ő rossz ember, de te hitted, hogy én jó vagyok.

Nem mondtam ki, de próbáltam éreztetni vele. Figyeltem, ahogy a szemöldöke összeráncolódik. Zavarodottan, természetesen. Ez a pillanat sokkal nagyobb volt számomra, mint neki. Idegen voltam.

Ölnék érted.

Ez túl sok?

Ha te nem lennél, biztos vagyok benne, hogy a motorommal lehajtanék egy szikláról.

Elvette a kezét az arcomról, és gyengéden a mellkasomra tette. Lángoltam érte. Kivette a másik kezét a fogásomból, és azt is a mellkasomra tette.

– Ismerlek.

Ezúttal nem kérdés volt. Elfordítottam a fejem. Közönségünk volt. Animal tapsolt, és úgy tűnt, hogy a háreme is vele van, akik ugyanezt tették. Henry ujjongott, és egy törölközőt pörgetett.

– Cigiszünet? – ajánlottam fel.

Bólintott, és megfogta a kezem. Miután belebújt a kilométer hosszú magassarkú cipőjébe, Becca kivezetett a pult mögül. – Fedezel, H? – kérdezte a válla felett.

Henry gyorsan válaszolt: – A pokolba is, igen, bébi!

Szólt a zene, miközben Becca magabiztosan kikísért a hátsó ajtón. A kedvenc helyére. Oda tartottunk.

Ellenőriztem a környéket, mert ezt senki sem ronthatta el.

Ahogy elindultunk felfelé, a magassarkúja megvadította a lábát. Az agyam férfi része csak elismerően bámulta az előttem járó nőt. És úgy lóbálta a csípőjét, mintha tudta volna, mi történik.

El kellett engednie a kezemet, hogy megragadja a kapaszkodót, és úgy éreztem, mintha lecsatlakoztam volna. Vágytam az érintésére, és pontosan ott volt.

A múltban olyan lehengerlő volt vele lenni. Kizárt, hogy egy nő felérjen ahhoz, amit fejben tettem vele. Akivé én őt a képzeletemben megalkottam.

De ez a lány. Ez a személy. Megteremtette a saját verzióját, és ez hiper valóságos volt. Hatalmas. Jobb volt, mint ahogy elképzeltem.

Óvatosnak kellett lennem. Túl nagyot bukhatok. Túl sok volt a dolgom. Az érintésének elvesztése hatással volt a valóságomra, és ez már önmagában figyelmeztető jel volt.

Segítettem neki felmászni a tetőre. Megfordult, és várt rám. Mellé ugrottam, és megpróbáltam úgy tenni, mintha könnyű lenne, mert le akartam nyűgözni.

Újra megfogta a kezem, és a padhoz vezetett. A mi padunkhoz. Már a második egymást követő éjszaka voltam egyedül Beccával.

A mellkasomat gyengéden nyomva leültetett, és az ölembe ült. Kifújtam a levegőt.

– Túl nehéz vagyok? Sajnálom. – Éreztem, ahogy a súlya elmozdul rólam. Átkaroltam a derekát.

– Kérlek, ne. – Az ágyékomnál sokkal többről volt szó, de ezt csak ürügyként használtam, hogy mondhassam neki.

Közel voltam hozzá. Kínoztam a tekintetemmel, mert megtehettem. Mert felajánlotta nekem ezt az esélyt, és én nem akartam elszúrni.

– Oké. Amíg te jól vagy.

Előrehajoltam, és a nyakára tapasztottam az ajkaimat. A bőre selyembe mártott szatén volt. A füle mögé fúródtam. Ott olyan illata volt, mint a lakásában lévő citrusoknak.

Kuncogott, én pedig legszívesebben tökön rúgtam volna Godzillát – olyan férfiasnak éreztem magam tőle.

Becca belehajolt az érintésembe. Rám. A kezemmel megtámasztottam a hátát, gyengéden masszíroztam.

Köszönöm, hogy gyerekként bátor voltál.

Nem tudtam kimondani.

Egy elszabaduló hajtincset a füle mögé tettem, hogy ne legyen az utamban, hogy lássam az arcát.

– Kedvellek – szólalt meg.

– Köszönöm. – Ennyit tudtam mondani, és komolyan is gondoltam.

– Holnap is itt leszel? Úgy értem, ezt nem hagyhatod veszni. – A tetoválásomra mutatott.

– Holnap is itt leszek. – Újra megérintettem a kezét. Hátracsúszott az ölemből, hogy leülhessen a padra, a lábait még mindig átvetve rajtam.

Holnap lesz az utolsó este, amikor el tudok jönni anélkül, hogy belemásznék a múltamba és a döntésembe, hogy örökre szörnyeteg maradok.

– Őrület, hogy milyen jól megmarad a smink. Még csak el sem maszatolódik. Olyan lehet, mint a henna vagy valami ilyesmi. – Újra megérintette az arcom. Tudtam, hogy hová indult a keze. Az arccsontok felé. A fogakhoz. A homloküregek széleihez. A halántékhoz. A tenyerébe hajoltam, amikor szünetet tartott.

Megmozdult, és piros ruhájának szegélye felfedte a térdét. Mindenféle színűek voltak. Biztosan keményen nekicsapódott a csempének.

Miatta. Miattam. A lábszárára tettem a kezem. – Sajnálom.

– A térdemet? Nem a te hibád.

Lehajoltam, és megcsókoltam az egyiket, majd a másikat.

Találkoztam a kíváncsi tekintetével.

– Mindenhol ez a csontváz dolog van?

A helyzet kezdett igazán komoly lenni. Kitártam a karjaimat felé. Bekapta a csalit, és hozzám hajolt. Átöleltem őt.

Becca a vállamra hajtotta a fejét. Együtt néztünk fel. A csillagok gyönyörűek voltak ma este. A világ akár most azonnal véget is érhetne, és nem lenne baj.

– Gyerekkoromban azt hittem, ha kívánsz valamit a csillagoktól, az valóra válik.

– Gyerekként sosem kívántam. – A kezemet összekulcsoltam rajta, így biztonságban volt.

– Tényleg? Nekem ez nagyon tetszett. Az első csillagok. Születésnapi gyertyák. Pitypangok. Minden lehetőséget megragadtam. – Nem láttam a mosolyát, de éreztem a vállamon.

– Mit kívántál? – Érdekes. Mit kívánt ez a lány, akinek normális apja volt, akinek akkor voltak barátai, amikor csak akarta – mit kívánt?

– A naptól függött. Néha egy cicát. Néha egy pónit. Világbékét, ha nagylelkűnek éreztem magam. Gyerekes dolgokat.

Olyan gyengéden csókoltam meg a halántékát, hogy tudtam, nem fogja érezni.

– Most mit kívánnál? – Nehéz kérdés volt. Ha adhatnék neki valamit, megtenném. Korlátlan karomgépnyereményt? Egy autót? Bármit.

– Az anyukám legyen egészséges – vonta meg a vállát.

A mellkasom mélyén éreztem a fájdalmát. Az anyját nem tudom. Jézusom. – Mi a baj?

Becca kihúzta magát a karjaim közül, és kilendült a karomból. – Rák. Egyelőre várjuk a stádiumot. Mell.

Nagy kék szemei könnybe lábadtak.

Ez nem volt igazságos. Egyetlen olyan dolog, amit nem tudtam neki megadni. Nem tudtam megoldani neki. Hogyan lehetnék a hőse, ha az ellenség az anyjában lakozik?

– Tudod. Ez bonyolult. Anya idegesítő tud lenni, de ez tényleg nehéz. Csak azt akarom, hogy jobban legyen. – Becca tördelte a kezét. Tehetetlenül. – Sajnálom. Felrángattalak ide, hogy smároljunk, és most az én szomorú történetemet kell hallgatnod.

– Az anyák számítanak. – Nem nyúltam utána, de a távolságtartásomban megnyilvánuló tisztelettel próbáltam tudatni vele, hogy bármennyire is szerettem volna csókolózni vele, megértettem. Nem voltam biztos benne, hogy ez eljutott-e hozzá.

– Igen. Ezek határoznak meg minket, igaz? – Megtörölte a szemét. – És mi van a te családoddal? Nem mondtál semmit.

Csak te számítasz. Te, a húgom, Christina és Animal. A világ többi része elmehet a pokolba.

– Van egy szűk köröm. Elvesztettem anyámat, amikor fiatal voltam.

Az "elveszíteni" olyan szánalmas szó volt arra, ami történt.

Elpusztítani, talán.

Még a megsemmisített is talán jó lenne.

A tönkretéve illik.

– Sajnálom. Milyen szörnyű lehetett neked. – Becca kinyújtotta a kezét, de aztán leeresztette.

– Régen volt már – mosolyogtam rá, hogy továbblendítsem a beszélgetést.

Nem volt hajlandó rá. – Az anyák számítanak.

A saját szavaim az ő ajkain.

Egy fejbiccentéssel nyugtáztam, hogy a logikát használta, amivel én próbálkoztam.

– Vissza kell mennem. Henry el lesz úszva, és én még csak nem is dohányzom. – Felállva a tűzlépcső felé mutatott.

Lejárt az időm. Ez a pillanat nem úgy alakult, ahogy reméltem. Én is felálltam.

– Bárcsak csókolózhattunk volna, de köszönöm, hogy meséltél magadról. Megtiszteltetés.

Meghajoltam előtte egy kicsit. Nem erőltettem az intimitást. Neki kellett akarnia.

A füle mögé tűrte a kósza hajtincseit. Amikor ránéztem, úgy éreztem, mintha innék, és mindig szomjas lennék még többre.

Elsétált mellettem, majd megállt.

Visszatartottam a lélegzetem, ahogy a profilját néztem.

Kérlek... Kérlek, csókolj meg.

Mintha meghallotta volna, megfordult. Becca az ajkaimról a szememre nézett, majd vissza.

– Biztos vagy benne? – Szükségem volt rá, hogy akarja.

Alig bólintott, amikor előrébb léptem. Megfogtam a tarkójánál és a derekánál fogva, és megcsókoltam, úgy, ahogyan azt egész életemben terveztem.

~Becca~

A csókolózás művészet volt, és Nix a mestere. A benne rejlő erő. A benne lángoló szenvedély. A szándék a puha ajkaiban, ami miatt hittem Istenben és az ördögben.

Először megdöbbentem. A csók, ami minden csóknak véget vetett, elszédített. Megbizonyosodott róla, hogy szilárdan állok, és végül mindkét keze az arcomra simult, és még mindig csókolt.

Úgy csókolt, mintha a lelkemet keltette volna életre. Aztán abbahagyta. Hátratántorodtam, mire kinyújtotta a kezét, hogy megtámasszon.

A kezemmel eltakartam a számat, mintha örökre az ajkamon akarnám tartani a csókját.

A pulzusom őrülten vert. A látásom homályos volt. Libabőrös volt az egész karom. – Ez...

Nem próbáltam tovább definiálni, mert még mindig éreztem.

Lassú, elégedett mosoly költözött az arcára. A koponya körvonala volt a legdögösebb. Félelmetes volt és jóképű, és valahogy tiltottnak tűnt.

Felemelte az egyik szemöldökét. – Még?

Villanásnyira láttam őt az ágyamban, amint meztelenül teszi fel nekem ezt az egyszavas kérdést. A pokolba is, igen. Annál is többet. Valójában a számra mutattam, hogy megpróbáljam felgyorsítani.

Ezúttal könnyedén belement. Csak megérintette az ajkamat az övével. Megcsipkedte, amíg fel nem nyögtem.

– A francba. – Úgy döntöttem, most rajtam a sor, hogy megkapjam, amit akarok. Közelebb léptem hozzá, és a kezemmel végigsimítottam a vállán, majd beletúrtam a hajába. A markomba szorítottam. – Csókolj meg.

Az arckifejezése megváltozott, ami kiemelte a veszélyt. Megborzongtam Nixtől. Nyeltem egyet.

Előbb az egyik, majd a másik irányba billentette a fejét. – Próbára teszel.

Ez nem kérdés volt.

– Remélem is.

Még mindig nem csókolt meg úgy, mint korábban.

Aztán Nix lecsapott. Olyan gyorsan mozdult, hogy csak résztvevő voltam. Úgy kapott fel, mintha át akart volna vinni a küszöbön. Csókolni kezdett, és a tűz visszatért. Elengedhetetlen szükséglet volt, mint a vérkeringés vagy a levegő... A padra fektetett, letérdelt mellém, miközben csókolóztunk. Ujjait a bokámtól a lábam külső oldalán végighúzta a hasamig. Szünetet tartott, amitől mocskos dolgokat kívántam. De a csók olyan nagyon...

A nyakam, az arcom. Hogy úgy nézett rám, mintha én lennék az egyetlen nő, aki valaha is létezett. Mámorító volt. Szükségem volt erre a kötődésre. Az aggodalmaim szertefoszlottak. Ha ittam volna, az alkoholra fogtam volna.

A keze a mellkasomra vándorolt, és ráfektette.

Olyan volt, mint egy néma fogadalom. Egy lány voltam, akit megcsókoltak, és úgy éreztem magam, mint egy Biblia, amely fölött ígéretet tett.

– Becca!

Clarissa volt az. Engem keresett. Henry órákig magamra hagyott volna, de Clarissa...

– Becca! Meg fogunk itt halni. Hol a fenében vagy? Még csak nem is dohányzol. – Hallottam az ajtó zsanérjának nyikorgását, mielőtt az árulkodó csattanás tudtunkra adta, hogy máshol folytatta a keresést.

– Visszavigyelek?

A hangja rekedt volt, a szemhéja nehéz.

Vettem néhány mély lélegzetet, lecsillapítva mindazt, amit ő indított el bennem. – Nem. De azt hiszem, igent kellene mondanom.

Lassan felállt, majd felajánlotta a karját. Sokkal erősebb volt, mint amilyennek látszott. Ez a férfi szilárd volt. Hogy a vele való hancúrozástól miért lettem szégyenlős – nem voltam benne biztos. Azt tudtam, hogy elpirultam.

– Levennéd a magassarkút a lefelé vezető útra? Szarok a hegymászáshoz. – Lehajolt, és kinyújtotta a kezét. Hagytam, hogy egyesével lecsúsztassa a sarkamról. Megállt, nem érintette meg, de szinte vizslatta a testemet.

Amikor végre felvettük a szemkontaktust, a szemében még erősebb volt a vágy, mint korábban.

– Mit tudnék veled tenni sziszegte és csettintett a nyelvével.

Kiráztam magam a transzból, amiben tartott. Ahogy közeledtem a tűzlépcsőhöz, másfajta borzongást éreztem. Megálltam, és felkaptam a fejem – próbáltam megállapítani, ki és honnan figyel engem.

– Mi az?

A vállam fölött ránéztem. Egészen komoly volt, és ugyanúgy megfeszült és megdermedt, mint én.

– Semmi. Csak ez az érzés. Valaki figyel.

Nix a csuklómra tette a kezét. – Menjünk be. Szükséged van a mosdóra?

Megdörzsöltem karomat, hogy megpróbáljam elűzni az érzést. – Kösz, hogy eszembe juttattad.

Miután leértünk a lépcsőn, Nix egymás mellé tette a cipőmet, hogy könnyedén fel tudjam húzni. Nyitva tartotta nekem a hátsó ajtót. Az arcát néztem, ahogy elhaladtam mellette, és a fejem fölött a hátsó parkolót fürkészte. Egy figyelmes úriember.

Túl gyorsan estem bele ebbe a fickóba, akiről olyan keveset tudtam.

Végigcsináltuk a szokásos rutint, hogy ő ellenőrizze nekem a mosdót – ami a tömeg ellenére meglepően üres volt. Valószínűleg ez annak a bizonyítéka, hogy a pult mögül milyen kevés ital került ki, lévén, hogy nem a munkámat végeztem.

Izgatottan vártam Nixet, amikor kinyitottam az ajtót. Elmosolyodott, amikor megpillantott.

Azt akartam mondani neki, hogy hiányzott az a három perc, amíg megtettem, amit kellett, de ez egy szép, gyors módja lett volna elijeszteni egy fickót.

Mellettem sétált, amíg vissza nem értem a bárpulthoz. Henry ziláltnak tűnt, én pedig azonnal nekiálltam. Ketten együtt pillanatok alatt ledaráltuk a felhalmozott italokat. A vendégek még az italokért is jöttek, ami megkönnyítette a dolgunkat. Miután felzárkóztunk, Henry visszament a parkettre, hogy újra elkezdje felvenni a rendeléseket.

Nix a bárpultnál ült egy bárszéken. Készítettem neki egy régimódi italt. Nem akartam, hogy ma este bárhová is elmenjen. Mélységesen csalódott voltam, amikor hátramentem tiszta poharakért, és üres volt a helye, amikor visszatértem. Miután körbepillantottam a Meme's-ben, észrevettem, hogy Animal is eltűnt. Nix helyén csak egy átázott százdolláros maradt, amit a félig üres itala alá tett. Homlokráncolva néztem a bankjegyet, mielőtt bedobtam volna a borravalós üvegbe.

Az est hátralévő részében kénytelen voltam a vendégekre mosolyogni.

 

18.

maradj hű

Fenix

Fordította: Shyra

Animal az anyósülésen ült, és komorak voltunk. Mindkettőnknek olyan tervei voltak, amelyek egyetlen pillanat alatt megváltoztak. Három nővel akart hazaindulni. Ez adott volt, ahogyan táncoltak körülötte. Én pedig megcsókoltam Beccát. A kezem a bőrét érintette. A vágyai tárgya voltam.

A kormánykereket püföltem. – Bassza meg!

Animal egyetértően csóválta a fejét.

Most a városban cirkáltunk, apámat kerestük.

Becca megijedt a tetőn. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne dobjam át a vállamon, és ne vigyem el a pokolba a bárból a pincémbe, ahol biztonságban tudhatom.

Szerencsére még én is rájöttem, hogy ez mennyire helytelen lenne egy első randin. Animal azt írta nekem, hogy ráhajtott az apámra. A megfigyelésre felbérelt emberei láttak egy fickót, akire ráillett a leírás.

Egy lepukkant motelben volt bejelentkezve a város rossz részén. Sétatávolságra volt a Meme's-től. Látótávolságban.

Bíztam Becca női megérzéseiben. Ha úgy érezte, hogy valami nincs rendben, elhittem neki.

Ma este találkozni az apámmal csodálatos lenne. Végre megölni azt a férfit, ahogyan azt már gyerekkoromban is meg kellett volna tennem – nagyszerű befejezése lenne ennek az estének. Nem annyira, mint Becca megcsókolása, de közel volt hozzá.

– Biztosra kell mennünk, hogy okosan csináljuk – szakította félbe gondolataimat Animal.

Egy pillantást vetettem rá. Az okosság volt az utolsó jelző a szótáramban ebben a pillanatban.

– Tudod, hogy igazam van. Úgy kocsikázol körös körül befeszülve, mintha kéz lenne rászorulva a farkadra. Komolyan mondom. Nem a legjobb módja annak, hogy nagy horderejű, életre szóló döntéseket hozz. Nem a nagyvilágban vagyunk, hanem a szülővárosunkban. – Animal elővette a telefonját, és a képernyőre nézett.

– Várj. Elkapták megint. Duggtron's Motel.

Egy istenverte robot célirányosságával vezettem. Áthajtottam az emberek előkertjein, és figyelmen kívül hagytam az összes lámpát.

Voltak fegyvereim a kocsimban – természetesen. De őt? Puszta kézzel akartam megölni.

– 114-es szoba – konkretizálta Animal.

– Keress egy térképet arról a szemétdombról – parancsoltam.

– Hátul, balra – irányított Animal.

Addig száguldottam a parkolóban, amíg meg nem pillantottam a 113-as szobát. A mellette lévő ajtó résnyire nyitva volt.

Leparkoltam a Hummert, hogy ki ne ugorjon alólam, miközben a 114-es felé vettem az irányt. Animal közvetlenül mögöttem volt, valószínűleg ő okosan cselekedett és ellenőrizte a környéket.

Egyetlen kép volt a fejemben – anyám arca, ahogy az utolsó lélegzetét veszi. A jelenet vörösre volt színezve. Berohantam a nyitott ajtón.

Készen álltam a gyilkosságra. Készen a végzetemre. Baszd meg! Letépném a bőrt az arcáról, hogy még ő se hasonlítson magára.

Kétszer körbejártam a szobát, mire rájöttem, hogy üres. Az ágy szélén deszka volt, így nem bújhatott alá.

Animal megállt az ajtóban. Engem figyelt, mert tudta, mi következik. Már régóta tudtam uralkodni magamon. Felnőttként. De most már nem. Itt nem.

Mielőtt elengedtem volna a bennem lévő fenevadat, eszembe jutott egy gondolat. Elbaktattam az Animal mellett, és ő engedett. Döngettem a kétoldali ajtókon. Olyan hangosan csináltam, hogy a drogosok pánikszerűen kinyitották. Mindkettőt megnéztem. Apám egyikben sem volt.

Aztán vissza az eredeti szobába. Bizonyítékot kellett keresnünk, hogy hová ment. Hogy mit tett.

De előbb.

Animal becsukta az ajtót. Az, hogy velem maradt a szobában, sokat elmondott a bizalmáról. Hogy sosem bántottam volna. Mert a düh és a csalódás ököllel csapott belém.

A kezemet a térdemre tettem, és ordítottam. Törni-zúzni kezdtem, amit csak tudtam. Az ököllel áttörtem az olcsó gipszkartont. A távirányító segített megrepeszteni a tévét. Az összes takarót szétdobáltam.

Végül meghallottam, hogy Animal a nevemet mondja. Csendben volt, mintha egy könyvtárban lennénk. A hangzavar megszűnt, és rájöttem, hogy azért volt olyan zaj a szobában, mert káromkodtam.

Lehajtottam a fejem. Az öklömből vér csöpögött a barna szőnyegre.

– Még mindig lakozik benned fájdalom, amin nem tetted túl magad.

A tükörképére néztem, amely sértetlen volt. Animal keresztbe fonta a karját hatalmas mellkasa előtt.

Széttártam a kezemet, és a nyakam mögé tettem, majd végighúztam az arcomon.

– Soha nem kell szembenéznie velem. Soha nem fog velem szembenézni. – A kézfejemmel megtöröltem az orromat.

– De fog. – Animal elfordította a fejét.

Hallgatott, ezért próbáltam rávenni magam, hogy koncentráljak, de elvesztődtem.

– Zsaruk. A távolban. Készen állsz, bébi? – Animal a háta mögé nyúlt, és kinyitotta az ajtót. Néhány drogos volt a parkolóban, akik próbálták megnézni, mi volt a zavargás.

– Tedd fel a kapucnidat. – Várakozóan nézett rám.

– Meg akarom találni. Itt kell lennie a közelben. – A tenyeremet a szememre nyomtam. – Átfésüljük a helyet.

Animal várt, amíg a szirénák egyre hangosabbak lettek.

– Bassza meg. Menjünk.

Azt tettem, amit mondott, és eltakartam a fejem.

Animal ült be a vezetőülésbe, én pedig hagytam. Túlságosan be voltam kattanva ahhoz, hogy észszerűen vezessek. És így vezetett el az ember egy lila Hummerrel a bűntény helyszínéről.

Összecsuklottam az ülésben. A ma esti adrenalinlöket túlságosan őrjítő volt. Szerelem és gyűlölet. A mellkasomra tettem a kezem.

Animal körbement a motel körüli környéken, hátha apám gyalog menekül.

Tudta, hogy érte jövök? Megijedt? Istenem, remélem, hogy megijedt. Meg kellett volna.

A csalódottság érezhető volt.

– Hé, hogy ment a pincelánnyal?

Féloldalasan ránéztem. Megpróbálta elterelni a figyelmemet apámról, és Becca mindig a legjobb módja volt ennek.

– Becca és én csókolóztunk, meg ilyesmi. – Kinéztem az ablakon.

– Bébi! – Animal hangja úgy szólt, mint egy büszke hetvenéves nagymamáé. Bár tudtam, hogy szándékosan csinálja, éreztem, hogy a mosolyom kezd feltörni. – Ó, nézzenek oda! A legjobb ruháidat vetted fel, megmostad a hímvessződet, és lépéseket tettél. – Úgy csapkodott a kezével, mintha legyőzték volna. A szememet forgattam rá, és rávillantottam egy baszd meg tekintetet.

– Na, édesem. Mondd el, milyen volt. Tetszett neki, meg ilyenek? – emelgette Animal a szemöldökét.

– Igen, tetszett neki. – Éreztem, ahogy a mellkasom dagad a büszkeségtől.

– Akkor okos lány. Mi lenne, ha visszamennénk a bárba, és leellenőriznénk? Gondoskodjunk róla, hogy a lányok biztonságban eljussanak a kocsijukhoz?

Az órára néztem. Hajnali 2:25. A Meme's háromkor zárt, talán egy kicsit később. Tíz perc múlva ott lehetünk.

– Igen. Rendben. – A szívem majd kiugrott a helyéről.

– Meg kell állnunk. – Animal indexelt, hogy bekanyarodjon egy nonstop benzinkútra.

– Nincs időnk – tiltakoztam.

– Talán húzd le a napellenzőt, és nézz a tükörbe. – Animal az állával jelezte.

Úgy tettem, ahogy javasolta. A tükörképem oldalról meg volt világítva. Nemcsak csontváz voltam, hanem csupa vér. Felcsaptam a napellenzőt.

A kezemről származó vérrel kentem össze az arcomat. Ez elrabolta a Beccával való együttlét idejét. Frusztráltan megráztam a fejem.

– A végzetet nem lehet erőltetni, tudod. Én már megpróbáltam, és kudarcot vallottam. Eljön majd az idő mindenre, amire csak szükséged van. Becca. A bosszúd az apádon. Csak maradj hű magadhoz. – Animal leparkolta a Hummert. Én bementem a férfi mosdóba, míg ő bement a kisboltba. Addig mostam az arcomat, amíg tiszta nem lett. Hát, amennyire csak lehetett. A rossz megvilágításban úgy láttam magam, ahogyan neki kell. Félelmetesnek. Azt hitte, hogy ez smink. Hogy a tintám le fog jönni.

Nagyon sok hazugságot átcsúsztattam a Meme's ajtaja alatt. Az igaz szavaimnak nagyobb értéke kell, hogy legyen.

Mindig így nézek ki.

Évekig követtelek téged.

Lehet, hogy apám meg akar ölni.

Én üzemeltetem azt a hülye alkalmazást, amivel szeretsz játszani.

Sok embert öltem már meg.

Megérdemelte, hogy ezeket a dolgokat elmondjam neki, mielőtt ez az egész tovább folytatódna. Szüksége volt az igazságra, és akkor hagyhattam, hogy ő döntsön. Talán maradni akar majd.

Mindezek után, talán maradni akar majd.

~Becca~

A zene dübörgött, és a tömeg lefoglalt. Az idényen kívüli Halottak napja egyértelműen a Főnök számára nyertes húzás volt. A srácok hátul olyan gyorsan forgatták a poharakat, hogy mielőtt megtöltöttem volna őket, jégbe kellett dobnom, hogy az italokat ne befolyásolja a sterilizálásból származó hő.

És hiányzott Nix. Valaki más volt a helyén, és Animal nem volt sehol. Nem tudtam, miért reménykedtem egy randi forgatókönyvben. Nos, a csókolózás biztosan romantikus hangulatba hozta az agyamat.

Sok új arcot láttam. Rengeteg időt töltöttem az igazolványok ellenőrzésével. Miután mindenkit megitattam, volt egy másodpercem, hogy kiszaladjak a mosdóba. Muszáj volt lopakodva elindulnom. Nem lesz mindig testőröm, aki ellenőrizze helyettem a mosdókat. El kellett kezdenem egyedül járni.

Nem tetszett, hogy a pulzusom felgyorsult, mint egy szuperszonikus vonat, de kényszerítettem magam a folyosón. Hálás voltam a három nőből álló sornak. Mert így biztonságosan be lehetne jutni oda, de folyamatosan foglalt volt.

Udvariasan beszélgettem az előttem álló lányokkal. Tetszett nekik a jelmezem, én pedig kommentáltam az övékét. Egyöntetűen azt mondták, hogy holnap is visszajönnek. Kicsit fájt a lábam a ma estéhez hasonló újabb éjszaka gondolatától, de a pénz jó volt.

Miután sorra kerültem, megmosakodtam, és elindultam kifelé. Senki sem állt mögöttem a sorban, és a hosszú folyosó üres volt, amikor kinyitottam az ajtót.

Enyhe pánik tört rám. Oké, totális pánik. És ez felbosszantott. Bassza meg az a csavargó, amiért elvette tőlem a biztonságomat. Szusszantam egy másodpercet, és az erőmre koncentráltam. Tízig számoltam a sötét folyosón, még akkor is, ha minden porcikám azt akarta, hogy elfussak. Amikor kinyitottam a szemem, láttam, ahogy két általam ismeretlen fickó belöki Harryt a folyosóra.

Harry törzsvendég volt. A bár sarkán lakott, és problémái voltak. Alkoholista volt, de ez hetvenévesen nem fog megváltozni. Már nem volt jogosítványa, mert régen sok rossz döntést hozott. Harry mindenki számára ártalmatlan volt, kivéve saját magát. Ha a Meme's-nek volt kabalája, akkor az Harry volt. Mindannyian szemmel tartottuk, és a pincérek gyakorlatilag mindig hazavitték egy átmulatott éjszaka után.

A férfiak, akik a folyosóra lökték, a húszas éveik elején jártak. Egyértelműen jól érezték magukat Harry kárára. Későre járt. Harry már nem volt magánál. "Színültig" volt a kódszavunk arra, amikor tudtuk, hogy Harry-t haza kell vinni. Jelenleg határozottan öntudatlan volt.

– Hölgy a helyszínen, engedjük el. Istennő a sok alkohol miatt, ami ma este itt van. – A baseballsapkás a falhoz szorította Harryt, hogy helyet adjon nekem, hogy el tudjak táncolni mellettük.

– Hé, srácok! Harry egyébként velem jön. – Figyelmen kívül hagytam a menekülési útvonalat, amit mutattak nekem. Bármit is terveztek Harryvel, ő nyilvánvalóan nem egyezett bele.

– Ez a vén szivar? Jaj, ne! Tartozik nekünk egy kis pénzzel. Rajtakaptuk, ahogy ki akar maradni a körből. Elintézzük. – A tüskés szőke hajú erősebben a falhoz szorította Harryt. A férfinak ízületi gyulladása volt. Tudtam, hogy a fájdalomtűrése jóval magasabb a kelleténél a sok ital miatt, de holnapra már majdnem nyomorék lesz.

Odasétáltam Harryhez, és belekulcsoltam a karomat az övébe. – Pótolom az italaidat. A ház ajándéka a következő kör. Mi lenne, ha mindannyian visszamennénk a bárba?

Baseballsapka megpróbált ellökni magától. Ő is ivott, mert a koordinációja szar volt.

– Ne érj hozzám – mondtam mosolyogva.

– Bocsánat. Csak... menjen vissza a bárba, hölgyem. Ez az, amire szükségünk van. Menjen, és töltsön nekünk piát – köpte Tüskésszőke a szavakat.

Mindenféle részegek voltak. Harry vidám volt, Tüskésszőke hülyének tűnt, én pedig Kalapost gonosznak tippeltem.

– Most azonnal elengeditek Harryt, vagy a seggeteken csúszva foglak kihajítani titeket innen. – Harry elé álltam. Éreztem, hogy az öreg a vállamra teszi a kezét.

Színpadiasan a fülembe suttogta: – Becca, jól vagyok. Veterán vagyok. Tudok vigy... vigyázni magamra.

A tenyeremet a mellkasukra téve kényszerítettem a férfiakat, hogy távolodjanak tőlem. Aztán megpaskoltam Harry kezét. – Semmi baj, Harry. Nem hagyhatjuk, hogy ma este végezz ezekkel a fickókkal. Ha itt szabadon engednénk téged, azzal csak ártanánk nekik.

Hallottam, hogy Harry nevet a hátam mögött.

Tüskésszőke úgy tűnt, hogy készen áll továbblépni, de Kalapos tekintete arról árulkodott, hogy ő nem fogja elengedni a dolgot egykönnyen.

– Tudod mit? – Kalapos felegyenesedett. Valamire készült, és nem voltam teljesen biztos benne, hogy mi az.

A bal válla mögött mozgást láttam, és egy gyönyörű koponyás arcfestésjelent meg.

Nix.

– Mit? – válaszolt Nix helyettem.

Kalapos megfordult, és meglátta őt. Figyeltem, ahogy Nix szeme ráfókuszál, és felemeli az állát.

Hullámokban áradt belőle a magabiztosság. Összefonta maga előtt a kezét, mint egy munkára váró koporsóvivő.

A férfiak olyanok tudtak lenni, mint a farkasok, és Nix volt az egyértelmű alfa. Animal sehol sem volt látható.

Kalapos ökölbe szorította az öklét, majd ujjait mozgatva elengedte. A döntés megszületett. Nem akarta próbára tenni Nixet.

Noha még mindig meg akarta menteni az egóját. – Rendben. Hozd el nekünk azt a kancsót, amit megígértél. És az a pöcs jobb, ha a bárpultnak az ő oldalán marad. – Aztán Kalapos az arcomra mutatott.

Éreztem, ahogy a szemöldököm felszalad a főnökösködő hangnemére. Figyelmen kívül hagytam a parancsot, és kicsit megfordultam, hogy láthassam Harryt. – Jól vagy, drágám?

Olyan gyorsan történt minden, hogy amikor visszanéztem Nixre, már csak a hátát láttam.

Kalapos a földön feküdt, és Nix az alkarját a légcsövére szorította.

Fogalmam sem volt, mit sziszegett Nix Kalapos fülébe, de a férfi szemei elkerekedtek a döbbenettől. A bőre elkékült.

Tüskésszőke megpróbált értelmesen beszélni Nixszel. – Felfogta, ember. Minden rendben van. Megértette.

Harry kissé megbotlott, én pedig félreálltam, hogy átkarolhassam a derekát.

Pillanatok választottak csak el attól, hogy megpróbáljam lehúzni Nixet a Kalaposról, amikor Nix felállt. Aztán felajánlotta a kezét Kalaposnak, aki megfogta, és hagyta, hogy Nix felsegítse.

Megfogta a torkát, és bocsánatot kért először Nixtől, aztán Harrytől, majd tőlem. Tüskésszőke zavartan nézett barátja megváltozott viselkedésére, de kihasználta a potenciális erőszak szünetét.

Animal éppen akkor jelent meg a folyosó szélén, amikor Kalapos és Tüskésszőke kifelé tartott. A falhoz kellett simulniuk, hogy kitérjenek Animal útjából.

Nix megfordult és rám nézett. Alaposan végigmérte a testemet. – Jól vagy?

Bólintottam egyet. Sok dulakodást láttam már a bárban dolgozva, de ez volt az első ilyen. Nagyon kevés részeg fickó tud ilyen gyorsan meggyőzve lenni arról, hogy tévedett.

Animal rám mosolygott. – Becca. – Intett nekem egy aprót. – Az az úriember segítségre szorul?

Átadtam neki Harryt. – Igen. Az egyik pincér hazaviheti.

Animal egy nővér kedvességével segített Harrynek. Miután megbizonyosodtam róla, hogy Harry elég jól van ahhoz, hogy járjon, visszafordultam Nixhez, azzal a szándékkal, hogy megkérdezem tőle, mi a fenét mondott Kalaposnak.

Nix gyorsabban ért hozzám, mint ahogy Kalapost a földre terítette. Átkarolt, és keményen megcsókolt. Csak egy kicsit emelt fel a lábamról, miközben magához húzott.

Egy másodpercig meglepődtem, mielőtt reagáltam volna. Átkaroltam a lábaimmal, miközben a hátamat a falnak támasztotta. Elképesztően erős volt. Vágyának bizonyítéka a lábaim között feszült, és el kellett szakadnom a szájától, hogy felnyögjek.

Nix keményen a falhoz csapta a kezét a fejem közelében. Homlokát az enyémhez szorította, és kettőnk közé nézett. – Kérlek, ne csináld ezt a hangot. Ne itt. Nincs elég akaraterőm ahhoz, hogy ne... – elakadt a szava.

Éreztem, hogy féloldalasan elmosolyodom. Szar voltam abban, hogy azt tegyem, amit mondtak. Ajkaimat a füléhez közel szorítva megismételtem a nyögést, és egy apró csípőforgással párosítottam.

A bal keze a fejem másik oldala közelében csapott. A szemkontaktusunk egyenesen őrült volt. Fenyegetőnek és elszántnak tűnt. A folyosó gyengén megvilágított volt, és Nix a szokásosnál is több árnyékot vetett. A mellkasával és a lábával tartott engem. Ugyanabban a ritmusban lélegeztünk.

A köztünk lévő forróság veszélyes volt. Úgy nézett ki, mint aki a határon van, és nem volt bennem semmi józanság, így megragadtam az arcát, és megcsókoltam – egy kis nyelvjátékot is beleadtam, a nyögés mellé, amikor lehetőségem nyílt rá.

Ha volt is valaha a világtörténelemben olyan intenzív csók, mint ez, abban a pillanatban nem hittem volna el.

Clarissa hangja szakított félbe minket. Talán már másodszor mondta ki a nevemet. Lehetett akár a harmadik is. Nix lassan a lány irányába fordította a fejét. A pillantás, amellyel Clarissára szegezte a tekintetét, félelmetes volt. Mintha kész lett volna megölni. Addig tekeregtem, amíg eléggé hátralépett ahhoz, hogy lecsúszhassak a falon.

A mutatóujjammal megérintettem az állkapcsát, és rávettem, hogy rám nézzen. Amikor végre megtette, a köztünk lévő tér meghitt, sőt szent volt. – Megvársz engem? – kérdeztem tőle olyan halkan, hogy azon tűnődtem, vajon hallja-e egyáltalán, amit mondok.

A szemei ekkor elnehezültek. Aprót bólintott. – Azt hittem, sosem kérdezed meg.

Megálltam, és megragadtam a kezét. – Mi történt?

Nem foglalkozott a kötésén lévő ujjaimmal. – Semmi. Semmiség.

Még háromszor megcsókoltam, miközben Clarissának a középső ujjamat mutattam. Hallottam, ahogy fröcsögött és elrobogott. Nixet magam mögött vezettem egészen a bárpultig. Láttam, hogy Kalapos és Tüskésszőke kisietnek az ajtón.

Egy halom rendelés várt rám. A mosdószünetem sokkal tovább tartott, mint vártam. Nix talált egy bárszéket a bárpult végén, és leült. Henry gyorsan mellettem termett.

– Szerintem munkaidőn kívül kellene találkoznod Szexi Koponyával. Kikészítesz itt hátul. – Henry elkezdett segíteni az italok elkészítésében.

– Sajnálom. Volt egy kis veszekedés. Aztán csókolóztunk. – Kétszer gyorsabban elvégeztem mindent, és az utolsó körökbe egy kis extra piát tettem, hogy pótoljam a kihagyást.

Henry háromszor csapott a seggemre, mielőtt újra kiment a parkettre, és mindegyiket megérdemeltem.

Nix már nem ivott. Végigpásztázta a klubot, majd újra rám meredt, és nem voltam teljesen boldog, amíg nem tudtam, hogy engem néz.

Az egész dolog eleven volt. Erőteljes. Valószínűleg kissé egészségtelen.

A lámpák bizonyára felvillantak, amíg a folyosón voltam, mert Henry elkezdte az üres poharak összeszedését. Megvártam őket, és nekiláttam lezárni a számlákat.

Újabb húsz perc telt el, mire az utolsó vendég mögött is bezártuk az ajtókat. Animal eltűnt, de Nix még mindig a bárpult végén ült.

Henry folyton belém könyökölt, és pofákat vágott, amikor háttal állt Nixnek.

A szememet forgattam rá. Amikor a kasszát kiegyenlítettük, és a borravalót elszámoltuk, ideje volt indulni. Nix nem szólt semmit, csak követett engem és Henryt a kocsijához.

Megöleltem, és ellátta Nixet néhány figyelmeztetéssel, hogy bánjon velem rendesen. Nix meghajolt előtte, és egy kicsit tisztelgett neki.

Hálás voltam a nevetséges magassarkúmért, mert jó volt kicsípni magam neki. Végigkísért, karját könnyedén a könyököm alá fektette, és a Focusom utasoldala felé vezetett.

– Animal elvitte a kocsim. Akarod, hogy én vezessem a tiédet? – Túl közel volt hozzám. Ha felnéztem volna rá, majdnem csókolóztunk volna. Bólintottam, anélkül, hogy megragadtam volna a lehetőséget. A táskámban kotorásztam, és átadtam neki a kulcsaimat. Megnyomta a feloldógombot, és a csípőmre tette a kezét, éppen csak annyira mozgatott, hogy kinyithassa nekem az ajtót. Becsúsztam az anyósülésbe.

Vártam egy másodpercet, amíg az ajtó becsukódik. Amikor nem történt meg, előrehajoltam, és ránéztem.

Úgy figyelt, mintha én lennék a veszélyes. A mutatóujját az állam alá tette, és megnyalta az ajkát.

Ahogy felnéztem rá, nem tudtam leplezni, mennyire szerettem volna kipróbálni, mit tud velem csinálni.

Hallottam, ahogy azt motyogta: – A fene vigye el az egészet a pokolba – mielőtt óvatosan becsukta volna az ajtóm.

Megfordultam az anyósülésen, és figyeltem, ahogy beszáll a vezetőülésre. Nagyon dögös volt azt látni, hogy úgy indítja el a kocsimat, mintha már milliószor vezette volna.

Átkarolta az ülésemet, miközben tolatott. Megcsókoltam a kezét, ő pedig beletaposott a fékbe.

– Óvatosan.

Ráhunyorítottam.

– Kapcsold be a biztonsági övet – parancsolta.

Megérintettem az ajkaimat. – Vezess óvatosan, hogy ne legyen rá szükségem.

A patthelyzet néhány szívdobbanásig tartott, mielőtt teljes mosoly ült ki az arcára, a gödröcskékkel együtt. – Becca, Becca, Becca, Becca. Olyan átkozottul belevaló.

Lerúgtam a magassarkúmat, és a műszerfalra tettem a lábam, tudván, hogy a szoknyám felcsúszik a lábamon.

– Ez egy remek módja annak, hogy egy balesetben leszakadjon a lábad. – Megkopogtatta a műszerfalat.

Előrehajoltam, és bekapcsoltam a rádiót. Az egyik kedvenc számom szólt, így elkezdtem énekelni.

Az utcai lámpák bevilágítottak a kocsi belsejébe. Eltávolodott tőlem, egyik könyökét a kartámaszra támasztotta, a másik kezét a kormánykerék tetejére tette.

Több csókot akartam. A tinta dögös dögösen mutatott rajta. Kezein csontok voltak kirajzolódva finom árnyékolással, felszínre hozva mindazt, ami valójában a bőre alatt lakozott. A koponya nyers és vad hatást keltett a felvillanó fényben.

Mindenki mástól különbözött. A mellkasomban mély érzések törtek fel, ahogy őt néztem. Megváltoztatta a vágyaimat.

Rám nézett, tekintetét rám szegezte, miközben én őt néztem. Néhány másodpercenként az útra pillantott. A száját néztem. – Olyan csodálatos vagy.

A tekintetem lesütöttem. A szép szó furcsán hangzott velem kapcsolatban. Kinéztem az ablakon.

Behajtottunk a lakásom parkolójába. Miután Nix leállította a motort, és eszembe jutott, mi történt az imént, kirázott a hideg.

– Sosem mondtam el, hol lakom. – Felé fordítottam a fejem, hogy lássam, mi a fenét fog mondani.

A műszerfalra nézett. – Igen, tudom.

– Tudod, hogy hol lakom?

A kezére szegezte a tekintetét.

– Válaszolj, Nix. Honnan tudod, hogy hol lakom? – A bizsergés, amit éreztem, amikor újra az arcomra nézett, nem múlt el.

Kiszállt a kocsiból, és odaállt mellém. Kinyitotta nekem az ajtót.

Visszavettem a magassarkúmat, és kiszálltam a kocsiból, figyelmen kívül hagyva a segítségért nyújtott nyitott kezét. A sarkak miatt közelebb kerültem a szájához. Keresztbe tettem a karomat magam előtt.

Egyik lábáról a másikra állt, zsebre dugta a kezét, és a lábát nézte.

Behajoltam a kocsiba, és felkaptam a táskámat. – Megkaphatnám a kulcsaimat?

Dühös voltam. Ennek semmi értelme nem volt. Nem volt észszerű mentsége arra, hogy tudja, hol lakom. Pedig nagyon akartam, hogy legyen mentsége.

Kivette a zsebéből a kulcsokat, és a háta mögé tette. Aztán a másik kezét is a háta mögé tette.

– Mit csinálsz?

Az arcomra nézett, majd a szemembe. – Csodálatosnak találtam, hogy kiállsz egy öreg, részeg fickó mellett. Ezért mondtam, hogy csodálatos vagy.

Pislogtam. Aztán megráztam a fejem. – Ez a munkám.

– Nem, nem az. A te munkád az, hogy italokat tölts, nem az, hogy embereket ments. – Úgy nézett rám, mintha csak a hősöknek lenne ez szabad.

– Nem szeretem, ha embereket bántanak – vontam meg a vállamat.

– Elfelejtenéd, hogy tudtam, hol laksz? Hagynád, hogy a ma este mindenről szóljon, csak erről nem? – Közelebb lépett hozzám.

Jó illata volt. Fogadok, hogy az ujjai pontosan tudják, hogy mi a feladatuk.

Előreléptem, és megfordítottam a dolgot. – Mit mondanál most nekem, mit tegyek, ha te egy másik srác lennél? Mondjuk, ha te másvalaki lennél, aki így hazavisz, mit tanácsolnál nekem?

Úgy nézett, mintha pofon vágtam volna. – Azt mondanám, hogy fuss el. Hogy az a fickó kurva gyanús.

Még közelebb lépett, szinte az ajkamba beszélt. – És aztán valószínűleg megölném, amiért rád nézett.

Libabőrös lett a testem.

– Mindent elmondok neked, ami vagyok. Egy napon. De ma este... – Elővette a kulcsaimat a háta mögül, és megfogta a kezemet. Amikor kinyitottam a kezem, a tenyeremre tette a kulcsokat. – Itt várok, amíg be nem mész. Zárd be az ajtókat.

Várakoztam, miközben a józan eszem hadakozott azzal a leírhatatlan érzéssel a mellkasomban, amit akkor éreztem, amikor rám nézett.

– Hogy fogsz hazajutni? – A vállam fölött a sötét erdőre néztem. Nem volt kocsija.

– Majd gyalog megyek. – Még közelebb hajolt, és a nyakamba suttogta: – Vagy itt maradok, és egész éjjel figyelem az ajtódat, hogy biztonságban legyél.

A mellkasára tettem a kezem, és a fejem a fejéhez támasztottam. A vonzódásom felé szinte kézzel tapintható volt.

– Bántani fogsz? – suttogtam a nyakába.

Egyik karját körém fonta. – Soha.

A kezébe nyomtam a kulcsaimat. – Vigyél haza.