35 - 36. fejezet

 

35.

BÉKE

Fenix

Fordította: Shyra

Megint rémálmaim voltak. Apám megtámadta anyát. Az arca felcserélődött Becca arcával.

Fehér fény és fájdalom.

Becca bajban volt. Megpróbáltam felkelni, de nem ment.

Becca.

Mindent felhasználtam, ami bennem volt, és a szemhéjamra koncentráltam. Kinyíltak. Fényes. Fény.

– Itt vagyok. Becca jól van.

Animal.

Éles harapást éreztem a karomon. Fehér fény. Fájdalom. Miért volt nehéz levegőt venni?

Animal hangja csengett a fülemben. – Meghalt, kicsim. Már nem kell aggódnod. Meghalt.

Az apám. Tudtam, hogy az apámról beszél. Az egész testem ellazult. Hirtelen nem érdekelt, hogy veszek-e még egy levegőt. Becca biztonságban volt. Az apám meghalt.

Békére leltem.

~Becca~

Quinn ragaszkodott hozzá, hogy beüljek a mentőautóba. Még mindig tudtam járni, ezért úgy éreztem, hogy ez túlzás. A telefonomat szorongattam. – Mi van vele? – kérdeztem reszelős hangon.

Ez volt az egyetlen kérdésem. Hol van Nix?

Quinn minden alkalommal ugyanazzal a válaszolt a kérdéseimre: – A másik beteg a mentőautóban van, ami nemrég indult el.

A hangom őrülten rekedt volt, de azért hallatszott. – Nem tudnál csak úgy elvinni? Látnom kell őt. – A parkolóban álló egyik járőrkocsira mutattam. Fogalmam sem volt, melyik volt valójában az övé. Elmosódott a látásom.

– Javaslom, hogy inkább mentővel menj. Ők a barátod is megnézhetik. – Quinn tett egy kis kézmozdulatot valaki felé.

A barátom.

– Ő nem a barátom. – Ő sokkal több annál.

A telefonomra koncentráltam. Nyolc százalék. Megpróbáltam kapcsolatba lépni Animallal. Rákerestem a Google-ban az Animal szóra. Végigpörgettem a találatokat. Mit is csináltam? Így nem találtam meg a számát. Rosszul írtam az Animalt.

– Itt a fuvarod. Akarod, hogy felhívjam anyukádat? – Megint Quinn.

Az arcát néztem. – Nehéz munkád van. Egész idő alatt itt voltál.

Quinn szórakozott volt. Körülnézett, és néhány másik zsarura mutatott. Megjegyezte, hogy ő is velem jön.

– Nem kell ezt tenned. – Az isten szerelmére, tudtam járni.

– Veled kell mennem a kórházba. – Quinn megvárta, amíg a mentősök megvizsgáltak. Egész meglepő mennyiségű észrevételt tudtak tenni. Hiszen álltam. Jól voltam. Aztán meg már nem voltam. Olyan volt, mintha valaki átkapcsolta volna a testemet. A mellkasomban, a fejemben és a nyakamban érzett fájdalom elnyelt.

Quinn odakiáltott valakinek: – Összeomlik.

Aztán megfigyelő voltam. Hallottam. Láttam, de csak fájdalmat éreztem.

– Az adrenalin segítette eddig. – Quinn aggódónak tűnt.

Fájt. A mellkasom. A szám belseje. A nyakam. Édes Istenem, a nyakam. Egy hordágyon feküdtem, nem tudtam, hogy kerültem oda. Aztán a mentőautó belseje körülvett.

Quinn beszállt a mentőautóba. Egy vérnyomásmérő mandzsettát tettek a karomra. Megvártam, amíg Quinn rám nézett, mert be voltam szíjazva, és a mentőautó szirénázva gurulni kezdett. Azt akartam mondani neki, hogy hívja fel Henryt. Vagy valakit.

Quinn megkereste a kezemet, és saját kezébe vette a telefonomat.

Behunytam a szemem, mert hirtelen veszettül fáradt voltam. Mintha orvosilag előidézett fáradtság lett volna.

Aztán kikapcsoltam, és imákat küldtem a magasba Nixért. Ugyanazt az imát, amit életem minden éjszakáján elmondtam – hogy rendben van.

* * *

Felébredtem, amikor az éjszakai levegő megcsapta az arcom. Hülyén éreztem magam a hordágyon fekve, amikor tudtam, hogy tudok járni, de meggondoltam magam, amikor éreztem a fájdalmat a mellkasomban. Az ütés. Az ütés, amelyet az a gonosz ember rám mért, olyan volt, mintha a fájdalom áthatolt volna a bordáimon.

A nyakam. Egy részen úgy éreztem, mintha még mindig rajta lennének az ujjai. Megpróbáltam odanyúlni, hogy megtapogassam, de Quinn még mindig fogta a kezemet.

Lehajolt, miközben mellém lépett. – Jól vagy?

A szemébe néztem. – Nix?

– Ki az a Nix? – Quinn összerakta a dolgokat. – Ó, ez a neve? A férfi, akivel együtt voltál, amikor odaértem? Nem is tudom. Itt vagyok veled. Henry és Dick már úton vannak. Megtaláltam a számukat.

Henry majd megtudja, mi van Nixszel. Begurítottak egy elfüggönyözött fülkébe. A mentősök konzultálni kezdtek egy nővérrel.

– Nem kell maradnod. – Bűntudatom volt, hogy elraboltam Quinnt a munkájától.

Úgy nézett rám, mintha azt várta volna, hogy levonjak valamilyen következtetést, ami nem történt meg.

– Becca, rendőri felügyeletre van szükséged, mert nem tudjuk, mi történt abban a lakásban.

– Ó. – Még mindig össze voltam zavarodva. Azt hiszem, nehezen tudtam gondolkodni.

– Hé, hé, el fog ájulni. – Quinn elengedte a kezemet, és szélesebbre tárta a függönyt.

Nem tudtam, miről beszél, amíg nem éreztem, hogy a tudatom mintha egy felhőről lépett volna le. És akkor jött a feketeség.

 36.

LÉPÉSEK

Fenix

Fordította: Shyra

Animal mellettem volt. Hallottam a hümmögését, mielőtt kinyitottam volna a szemem.

– Íme az én emberem. – A hangja olyan megkönnyebbült volt, hogy tudtam, szar bőrben vagyok.

– A mellkasod jobb felső részébe kaptál egy golyót. Már túl vagy a műtéten. Christina és Ember jól vannak. Sok vért vesztettél, de elégedettek a műtét kimenetelével. – Animal sokkal elgyötörtebbnek tűnt, mint amilyennek én éreztem magam.

Köhögtem néhányszor. Nem volt légegeztető, de éreztem az oxigénmaszkot a számon.

Kiszolgáltatottság.

Kiszolgáltatottnak éreztem magam. Itt mindenki láthatta a tetoválásaimat. Lenéztem. A vállamban összpontosult minden fájdalom.

– Ha fáj, nyomd meg ezt a gombot. Ez a morfiumod. – Felemelte a gombot, amit meg kellett volna nyomnom.

Az egyik alkaromban volt az infúzió, de a másikkal mozgattam a maszkomat. – Becca?

Animal vonakodónak tűnt. – Ő is itt van.

Körülnéztem a szobában.

– A földszinten. Az apád megdolgozta, de rendbe fog jönni.

Ez volt az első alkalom, hogy Animal hazudott nekem. Figyeltem, ahogy az állkapcsa megrándul.

Eltartottam a maszkot a számtól. – Hazudsz.

– Az apád meghalt. Becca önvédelemből lőtte le a saját fegyverével. Mesterséges kómában van, mert a sérülés a torkán elég súlyos volt. Mellkason ütötte, majd olyan erősen megszorította a nyakát, hogy azt akarják, hogy a duzzanat begyógyuljon. Láttam már sokkal rosszabbat is, ami aztán jól alakult. Magadra kell koncentrálnod. – Elhallgatott, amikor az ápoló belépett.

– Mr. Churchkey, jó látni, hogy felébredt. Gyorsan leellenőrzöm az életfunkcióit. Milyen a fájdalma egy egytől tízig terjedő skálán? – Sztetoszkóp volt rajta, és egy kórházi kitűző, amire az "Asa Withers" név volt ráírva.

– Nyolcas.  Animal elmondta a legfontosabb információkat. Fejben végiggondoltam az eseményeket.

– Hűha, a pulzusa nagyon magasra szökött. – Asa aggódónak tűnt.

Tudtam, hogy a testem így reagál az apámmal való konfrontációra való visszagondolásra.

Cserben hagytam Beccát, és hagytam, hogy apám megérintse, de észben kellett tartanom és ugyanazt a sztorit előadnom, amit Animal az imént mondott. Becca apám saját fegyverével lőtte le őt. Ez a részlet nagyon fontos volt.

Elképzeltem őt egy kórházi ágyban. Valahol. Fel akartam kelni és megkeresni őt.

Asa nem szerette a számaimat. Tudtam, miért, de nem osztottam meg vele. – Értesítettem az orvost és a sebészt, hogy eszméleténél van. Hamarosan megérkeznek. Egy csipetnyi morfiumot pumpálok a szervezetébe. Egyelőre azt a maszkot is rajta hagyjuk.

A morfium magával ragadott.

* * *

Amikor legközelebb felébredtem, Animal nem volt ott. Annyira kellett pisilnem, mintha a világ megváltásának súlya nyomta volna a vállaimat. Véletlenül megnyomtam a morfium gombot a nővérhívó gomb helyett.

– Bassza meg.

A morfium megint elaltatott.

* * *

Animal más ruhában visszatért, és dühösen gépelt a telefonján. Felköhögtem, és felhívtam a figyelmét.

– Hé, Csipkerózsika! A lányaid biztonságban vannak. Ember és a nénikéd a családi faházban vannak. T őrködik. Az apád még mindig halott. Becca is alszik. – Eltette a telefonját, és megpróbált mosolyogni. – Azt mondják, hogy ez a morfium egy kis ribancává tesz téged. Soha nem láttam még felnőtt férfit, akinek szarabb a tűrőképessége. Most már csecsemőknek való adagot kapsz. Hogy érzed magad?

Képes voltam bemutatni neki. – Legutóbb, amikor felébredtem, pisilnem kellett, de most már nem. Mi a fene történt?

Animal grimaszolt. – Jobb, ha nem tudod, haver. – Megmozdult a székében.

Fura... dolgokat éreztem a lábaim között. – A francba. – Kiűztem a gondolataimból. – Beszélj Beccáról.

– Még mindig altatják, de örülnek, hogy mennyire lement a duzzanat. Két apró öltésre volt szüksége az arca belsejében, egy ütéstől, ami a száján belüli zúzódástól származik. A mellkasa gyógyul, nincs belső vérzés. A légcsöve aggodalomra adott okot, de úgy hallottam, hogy a műtéti lehetőségtől elálltak. Pihenésre van szüksége, és pontosan ezt is kapja.

Olyan volt, mintha Animal savat öntött volna az agyamra. Az összes sérülését elképzeltem. Éreztem. Tudtam, hogyan szerezte őket. Tipikus apa.

– Hé, apád meghalt, nem igaz? Becca meg fog gyógyulni, és te is. – Animal a szék szélére csúszott, és megveregette a karomat.

– Honnan tudtad meg mindezt? Mármint az orvosi részt

Animal megrázogatta az ujjait. – Elég szép ápolónők vannak ebben a kórházban, nem gondolod?

És meg is kaptam a választ. Animal információkat csábított ki a kórházi dolgozókból.

– És hogy megy minden más? – Remélhetőleg tudta, hogy Feybiről beszélek. A vállam és a mellkasom felső része lüktetett. Millió más kérdést akartam feltenni, de nem voltunk biztonságos helyen az információközléshez.

– Behívtam a seregemet, édesem. Mondtam, hogy le tudom zárni ezt a szart, és minden a helyén van. Te csak gyógyulj meg. Gyógyítsd meg a lőtt sebedet és a fejedet. A helyzetnek a pozitív oldalán állunk. – Animal elmosolyodott, és felemelte a morfiumgombomat.

– Ne merészeld, te seggfej...

És megint elszálltam.

* * *

Amikor legközelebb felébredtem, eltakartam a morfiumgombot. Animal nem volt ott, de volt mellettem egy eldobható telefon. Felemeltem. Volt rajta egy üzenet egy tigris emojival – Animal jele, hogy tudjam, ő az.

Ne mondj semmit.

Megfordítottam a kezemben a telefont. Asa bejött, hogy megnézzen. Mögötte Quinn állt. Quinn rendőrtiszt. Aki bele volt zúgva Beccába.

– Felébredt. Ne engedje a morfiumgomb közelébe. Lekapcsolja, mint a villanyt. – Asa az ágyam mellé lépett.

Quinn megköszörülte a torkát, és várt, amíg Asa megvizsgálta, és jegyzeteket készített egy iPadre. Megkérdezte a fájdalomszintemet, és kétszer is ellenőrizte a szorításomat. Elégedettnek tűnt.

– Az orvos azt mondta, hogy elkezdhetem a tiszta folyadékdiétát. Készen áll rá? – Asa várt.

Egyszerre voltam éhes és jóllakott. Bólintottam.

– Magukra hagyom önöket, de a doki nagyon szeretné ébren látni önt. – Asa hosszasan nézett a morfiumgombra.

Felmutattam a hüvelykujjamat. A fájdalom erős volt és vakító, de el tudtam viselni.

Most, hogy már csak Quinn és én voltunk, meg kellett kérdeznem. – Hogy van Becca?

– Dolgozz meg a válaszért. – Előre-hátra hintázott a lábán, és zsebre dugta a kezét.

 Civil ruhát viselt, de attól még zsaru volt. Soha nem voltak szolgálaton kívül. – Mi lenne, ha elmondanád, mi történt akkor este?

Összeszorítottam az ajkaimat, és beharaptam őket. Nem mondtam semmit. Kihallgatta Animalt. Talán azonosított engem. Talán kiszedett egy vallomást Beccából. Meg kellett győződnöm róla, hogy minden egyezik.

– Így áll a dolog? Komolyan. Hát ez király. Akkor maradj és főj a saját levedben. – Quinn undorodva nézett rám.

– Hol van Merck? Még mindig neked dolgozik? – Néztem, miközben bedobtam annak a tisztnek a nevét, aki tizenhárom éves koromban vigyázott rám.

– Merck már távozott a körzetünkből. Meg akarsz félemlíteni, Churchkey? – Quinn nem ijedt meg könnyen, ami szívás volt. De ha már ő vitte az ügyet, szükségem volt rá, hogy jó munkát végezzen Becca védelmében, amíg nem tudok tíz percnél tovább ébren maradni.

– Csak érdeklődtem a jóléte felől. – Meg akartam vonni a vállamat, de az fájt volna, ezért inkább rá néztem.

– Tudod, már egy ideje hallok egy csontvázarcú fickóról. Azt hittem, ez is egy olyan városi legenda. Mercy az utcai neve. Ismersz valakit, aki reagál rá? Úgy értem, a csodabogarak világa kicsi. Valószínűleg együtt lógnak. – Quinn megroppantotta az ujjperceit.

Nem szóltam semmit.

– Tudod, hogy válaszolni fogsz. Mert van egy olyan gyanúm – és persze lehet, hogy tévedek, semmi kétség –, hogy te is benne vagy abban, amiért Becca majdnem meghalt. Lövések röpködnek, egész testén tetkókat viselő fickók, egy idegen, akit nem tudtunk azonosítani, kivéve, hogy szerintem a halott arca nagyon hasonlít rád... nem is tudom. Az ilyen dolgok együttesen egy gyönyörű lánnyal, akinek beverték az arcát, a mellkasa és a nyaka pedig úgy néz ki, mintha egy kibaszott hulla lenne. Istenemre esküszöm, ha azért megy tönkre, mert a magadfajtákkal lógott együtt, akkor elpusztítalak. – Quinn az ajtóhoz ment. – De ahogy mondtam, ez csak egy megérzés. Mi lenne, ha meglepnél, Churchkey? Vállalod a felelősséget az estéről szóló beszámolóddal, mint egy igazi férfi. És ne futamodj semmilyen szar maffia által fizetett ügyvédhez, hogy Becca legyen az egyetlen, akinek fizetnie kell azért, ami történt.

Quinn kisétált a kórházi szobából, én pedig utána bámultam. Igaza volt a megérzésének. Ha Becca soha nem találkozott volna velem, akkor most egészen máshol lenne. Az apám soha nem cserkészte volna be őt. Ahogy én sem.

Visszatettem a fejem a párnára, és megnyomtam a morfium gombját. Majd később beszélek a sebésszel. Most volt módom elszállni, úgyhogy éltem vele.

* * *

Ezúttal arra ébredtem, hogy az Animal megráz engem. A szemhéjaim olyanok voltak, mintha ólomból lettek volna.

– Elveszem tőled ezt a szart. Uramisten, olyan volt, mintha egy istenverte sziklát ébresztettem volna fel. Felébredt. Becca felébredt.

Erőszakkal nyitva tartottam a szemem. – Jól van? – Zagyván beszéltem, de Animal megértett engem.

– Várom a híreket róla. Henry küld majd sms-t. – Odatartotta a telefonját.

Felküzdöttem magam ülőhelyzetbe.

– Hívnom kell a nővért. Egy másik jön, nem a srác korábbról. Nagyon szeretnék, ha megpróbálnál enni. – Animal megnyomta a hívógombot.

Átadta a telefonját, hogy tartsam, mert mereven bámultam a képernyőt.

Kikényszerítettem magam a drogködből. – Mit vizsgálnak?

Animal egy pillanatra kinézett a mögötte lévő ablakon. Tudtam, hogy mit csinál. Próbálta eldönteni, mennyit bírok elviselni.

– Csak bökd ki. – A morfiumgombra néztem. Abba kellett hagynom a nyomkodást.

Hallottam, ahogy beszívja, majd kifújta a levegőt. – Fojtogatták, bébi. Tudod, hogy az milyen. – Rám szegezte a figyelmét, és aggodalom töltötte el.

Tudtam. Elégszer csináltam már ilyet. Persze soha senki nem élte túl azt, amit én alkalmaztam. De sejthettem. A változásokat. Gondjai lehetnek az evéssel. Károsodhatott a torka. Ha elég sokáig nélkülözte az oxigént...

– Beszélt, meg ilyenek. Úgy értem, minden képessége megvolt, amikor... – Elhallgattam, amikor Animal finoman megrázta a fejét.

A sebész mosolyogva lépett be. Karcsú volt, a bőre majdnem olyan sötét, mint Animalé. – Churchkey úr, én már Rip Van Winkle[1]-nek hívtam magát. Jó látni, hogy nyitva a szeme.

Beszélgetésünk gyorsan átcsapott értékelésbe. Minden kérdésére válaszoltam, és minden feladatot elvégeztem, amit kért, hogy megpróbáljam. Vetett egy pillantást a vállamra. Először láttam a sebemet, amikor megnézte a varratokat. Egészségesnek tűnt.

Tájékoztatott az állapotomról – hogy két izmomban nagy szakadás keletkezett, de a golyót el tudták távolítani. A panaszaim nagy részét a vérveszteség okozta. Dr. Point arra számított, hogy néhány órán belül megkezdem a fizikoterápiát. Arra számított, hogy péntek reggelre elhagyhatom a kórházat. Megköszöntem neki.

Animal egy kicsit túl hevesen nézte, ahogy távozik. Normális esetben kötekednék vele, de a lábam mellett lévő mobiltelefonja megcsörrent.

Henry.

Felvettem, és hangosan felolvastam: – "Már nem kapja a gyógyszereket, de még mindig alszik. Majd szólok, ha van még valami. Az orvosok szerint azonban az agyi aktivitása jó."

Visszanyújtottam Animalnak a telefonját, hogy válaszolhasson üzenetben Henrynek. Pötyögött valamit, és megnyomta a küldés gombot.

Közelebb lépett. – Van ügyvéded. Az az utasítása, hogy ne mondj senkinek semmit. Nem akarunk olyan ajtókat kinyitni, amelyeket zárva kellene maradniuk. Meglátogattad Beccát, és ott volt egy betörő. Meglőttek, és Becca elsütötte a támadó fegyverét, miután rád lőttek.

A legtöbb, amit Animal mondott, igaz volt. Nem tettem fel kérdéseket. Ha ezt mondta, akkor ehhez kellett tartanom magam. Azt nem említette, hogy az elkövető az apám volt.

Quinn szavai jutottak eszembe. Pontosan azt akartam tenni, amit ő jósolt, és ez felbosszantott.

Le akartam csapni a morfiumra, de inkább hagytam magam érezni. Éreztem az ámulatot, hogy Becca lelőtte az apámat. Csodálatos volt látni, ahogy apám dühe és közém állt. Fejben újra végigfutottam az egész jelenetet. Torkon lőtte, aztán a vállán, majd a költői igazságszolgáltatás utolsó darabjaként arcon vágta. Úgy halt meg, hogy egy nő dühében megütötte. Semmi sem volt ennél találóbb.

Becca. A földszinten küzdött. Vágyat éreztem, hogy megszabaduljak az infúziómtól, és levonszoljam a seggemet hozzá. Animal felállt. – Itt kell maradnod. Egyelőre.

A nővér egy tálcányi étellel lépett be. Életemben nem volt még ilyen jó illata a csirkelevesnek. És a zselé majdnem megőrjített.

Animal segített és arrébb húzta a kerekes asztalt, hogy tudjak enni.

– Mennem kell dolgom van, édesem. Jól nézel ki. Úgy érzem, most már itt hagyhatlak. – Megköszönte a nővérnek, és segített levenni mindenről a fedelet.

A húslevessel kezdtem, miután a nővér elment.

Animal a fülemhez hajolt. – Van itt elrejtve egy penge. Tartsd a kezed ügyében, ha kidőlnél.

Egyszer bólintottam. Ez jó ötlet volt. Senki más nem volt megbízható. Animallal összeütöttük az öklünket. Nem akartam újra kiütni magam a morfiummal. Észnél kellett lennem. Miután benyeltem az összes "ételt" a tányéromon, megnyomtam a nővérhívó gombját. Pisilnem kellett, és egyedül akartam csinálni. Beleborzongtam a gondolatba, hogy mivel jár ez.

Visszajött, és beleegyezett, hogy megpróbálhatom. Felhúzott néhány latexkesztyűt, én pedig megkeményítettem magam. El kellett jutnom Beccához, és ez volt az első lépés.

---

[1] Az Álmosvölgy legendája Washington Irving 1820-ban megjelent novellája. A könyv párja a Rip van Winkle, mellyel együtt Az Álmosvölgy legendája a kor egyik legnépszerűbb fikcionális alkotása volt Amerikában.