5 - 6. fejezet

 

5.

GYŐZTES TÁNC

Fenix

Fordította: Jane

Nézni őt, ahogy győztes táncot lejt igazi nyeremény volt. Látni, ahogy a gyönyörű arca ragyog az izgalomtól volt az oka annak, hogy a pincémben ültem és egy olyan markolós szerencsegépet működtettem csak miatta.

Gyakorlatilag amikor letöltötte az applikációt beleegyezett abba, hogy a cég használja a kameráját és a mikrofonját ahhoz, hogy működjön a játék. Én voltam ez a cég, a vezérigazgató és az alkalmazott is. Ez gáz volt, igazi kukkoló voltam. Nem szándékoztam egyhamar abbahagyni. Becca rajta volt a listámon. Két lányt követtem, nos, most már hármat, mert hozzá kellett adnom Christinát is.

Biztonságban akartam őket tudni. Azt akartam, hogy gondoskodjanak róluk. És ami Beccát illeti, őt is épp ennyire akartam. Annyi mindent tudtam róla, hogy egy dokumentumfilmet is forgathattam volna akár. Vagy írni egy önéletrajzot. És ő nem tudta, hogy én ki vagyok, mert sosem találkozhattam vele. Soha nem érhetek hozzá. De reménytelenül szerelmes voltam belé. Kilépett az applikációból és már nem láthattam.

Fogtam a játék lámát és betettem egy dobozba, majd leragasztottam. Minden dobozon, ami a pincémben volt, rajta volt a neve. Ő volt az egyetlen, aki játszott az applikációmmal. Ő volt az egyetlen, aki nyert rajta. Volt bőven időm, mert ha valaki úgy néz ki, mint én, annak mindenre van ideje.

Szerencsére nagyon jól értettem a számítógépekhez. Lényegében mindenhez, amit csatlakoztatni lehet. A számítógépek nem vártak el tőled semmit. És pénzt tudtam velük keresni. Autodidakta hacker és programozó voltam. És azért vágtam bele, mert őt kerestem. Beccát.

Az a nap a boltban volt az első nap az anyukám nélkül. Az ő elvesztése és az én szerepem a halálában, meghatározta az életem további részét.

Az, hogy Becca kiált mellettem, olyan volt, mint egy üzenet anyámtól. A kis nyalóka, amit adott nekem, amelyre rá volt írva, hogy „Ölelj meg", olyan volt, mint egy mentőkötél. Anyukám mindig megkért, hogy öleljem meg, miután apám kiütötte magát és ájultan feküdt.

Amikor haza értem apával azon a napon, amikor megismertem Beccát, apám különleges mód nagyon csendes volt. Körülbelül háromszor vagy négyszer nézte meg a kertben lévő frissen ásott földet. Valahogy a kis Rebecca felrázta a világát.

Vártam, hogy kiderüljön, hogy milyen lesz ez a közös új élet vele. Elég idős voltam ahhoz, hogy tudjam, hogy a rendőség le tudná tartóztatni. Elég hülye voltam ahhoz, hogy azt gondoljam, hogy vele együtt engem is lecsuknának.

Utána évekig, ahányszor csak leitta magát, mindig felhozta, hogy én voltam az oka, hogy megtudta, hogy anyám megcsalta.

Le kellett állítanom magam. Ma este nem akartam folytatni az önkínzást. Főleg most nem, amikor láttam Beccát nyerni. És megmentettem egy kislányt is. Ma egy jó éjszaka volt.

Magammal vittem a telefonom a fürdőbe, hogyha netán Becca úgy döntene, hogy játszani szeretne, akkor úgy, ahogy voltam vizesen, ki tudjak futni.

Nagy házam volt. Ez egy bizonyíték volt arra, hogy a rossz emberek bármennyit kifizetnek azért, hogy elérjék, amit akarnak. A fürdőszobám nagyobb volt, mint más emberek hálószobája. Minden márvány. Kibújtam a ruháimból és a szennyestartóba dobtam. Meg kell nézzem, hogy van-e rajtuk lyuk a méregtől, amivel dolgoztam.

Néztem magam a tükörben, most, hogy meztelen voltam. Végigsimítottam a mellkasomon, a hasizmaimon, majd lejjebb. A tükörben látott tükörkép egyesek számára fétis volt. Találtam erre egy rést, hogy megismerhessem egy nő adta élvezeteket. Mindenki számára felismerhetetlen voltam, főleg azoknak, akik korábban ismertek.

Apám soha nem ismerne fel.

És többet soha senki nem tévesztene össze vele. A hihetetlen hasonlóság, ami köztünk van, számomra egy igazi átok volt. De megoldottam. Tintával.

Megfeszítettem az izmaimat, fenyegetően néztem, állkapcsom megfeszült. Tinta borított a fejem búbjától a lábujjamig. Még a fejbőrömön is volt, a hajam alatt.

Egy rémálom voltam, élő, lélegző rémálom. Ahelyett a fiú helyett, akiből olyan férfi vált, aki kiköpött mása volt az apjának. Egy csontváz borította a testemet, az arcomat.

Inkább nézek úgy ki, mint egy szörnyeteg, minthogy apám tükörképe nézzen vissza rám. Elfordultam a tükörtől és megengedtem a vizet a zuhanyzóban, éreztem, hogy a zúzódások kezdenek egyre jobban megjelenni a testemen, de el fognak vesztődni a mintáim alatt. Senki meg nem mondaná, hogy megint megsérültem. És én pont így szerettem.

~Becca~

A telefon megcsörrent és én úgy éreztem, mintha mázsás súlyok lennének a szemeimen. Anyaszörny csengőhangja volt. Felvettem és egyből ki is hangosítottam, majd beletemettem a fejem a párnába.

– Becca, édes. Kérlek, mondd, hogy Alton nagyszerű volt és még annál is több. Alig tudtam kivárni, hogy vége legyen a jógának. Annyira magas. Tudom, hogy ő az igazi. A tisztítóban van az örömanya ruhám, hogy felfrissítsék. Lehetne téli esküvő. Mesés lesz.

– Elég már, Anya. Lassú tempóban haladj, az elvárásaidat és minden egyebet is beleértve. – Kigördültem az ágyból, és a meleg takaróm alól. 10:30 volt. Az, hogy elmúlt már 9 óra, csak még jobban bizonyította, hogy anya mekkora önuralmat tanúsított, mielőtt telefonált volna.

– Tökéletes pasi. És kaphatsz egy BMW-t. Csodálatos lesz. Elkocsikázhatunk apád háza előtt és henceghetünk vele. – A vállaim leereszkedtek, ahogy átcipeltem a telefont a nappaliba. – Nem mintha apád felismerne, hacsak nem viselnél egy maszkot a féltestvéred arcképével. – Anya fel volt pörögve. Már biztos, hogy több ezer bosszú jelenetet leforgatott a fejében.

Olyan hangosan sóhajtok, hogy hallható legyen a telefonban. –  Értem.

– Szóval, mondj el mindent.

– Kedves volt – mondtam.

És tényleg kedves, aranyos volt. Volt valami mű benne, valami számító. Valami túlzott tökéletesség. Jól nézne ki öltönyben.

Láttam, ahogy tekintetét Henryn legelteti, meg elcsíptem pár pillantást, amit a többi pincérnőre vetett az este folyamán. És lehet, hogy jelentéktelen volt, de én akartam lenni egy férfi figyelmének középpontja. Azt akartam, hogy rám figyeljen, amikor ránézek. Azt akartam, hogy a szenvedély mellbe vágjon, hogy ledöntsön a lábaimról.

– Kedves? Sokkal több, mint kedves – dühös volt. Én voltam az egyetlen dolog, ami nem terv szerint alakult.

– El akar jönni Meme’s-be a hét vége felé. – A gerincem mintha vízből lett volna, mert olyan dolgokat mondtam neki, amiket hallani akart, de ezzel is csak az időt húztam, mielőtt újra csalódást okozok neki.

– Nos, ez jó hír. Próbált megcsókolni vagy valami egyéb? – Hallottam, ahogy fújtat. Talán épp most jött kifele a jóga stúdióból.

– Dolgoztam, szóval... – A hajamat csavargattam, ami egy régi szokás volt, amit most anya előhozott belőle.

– Ajánlkoztál egy csókra? A férfiak szeretik a ki nem mondott meghívásokat. Nem leszel szép örökké. Nem vesztegetheted az időt. Rebecca. – Hallottam, ahogy elindítja a kocsit.

– Persze, anya. Majd dolgozom a dolgon. Mi lenne, ha hagynálak vezetni és beszélünk később? – A kezemre ültem, hogy késztessem magam arra, hogy abbahagyjam a hajam babrálását.

– Rendben, de azt akarom, hogy elgondolkozz azon, hogy hogyan fogsz felkészülni a következő látogatására. Légy elérhető, állj készen! – Anya bontotta a hívást.

Kellett lennie egy másik megoldásnak, minthogy mindig azt mondjam, amit hallani akar, és ami boldoggá teszi. Mintha meghosszabbítanám a színjátékot és a látszatot. És ez így volt, amióta apa elment.

Edzenem kellett és talán ránézek a játékomra is. Tegnap este játszottam és nyertem is, szóval le kellene állnom. De némely dolog csak eszement szórakoztató volt.

Amint meghallottam a hatalmas csattanást, azonnal a bejárati ajtóhoz mentem, mert olyan volt, mintha valami nekivágódott volna. Kizártam és kinyitottam az ajtót. Egy sisakos alakkal találtam szemben magam, akinek a kezében egy doboz volt.

 6.

KÜLDEMÉNY

Fenix

Fordította: Jane

Francba.

Kinyitotta az ajtót, és ez váratlanul ért. Általában, amikor elvittem a nyereményeit, olyankor ő aludt. De ma, ott volt a kezemben a csomag, amelyet elejtettem, és éppen vizsgáltam, hogy van-e valamilyen sérülés rajta, amikor Becca megjelent. Rózsaszín topot viselt és nagyon rövid alvós rövidnadrágot. Leesett az állam. Tudtam, hogy hogyan néz ki. Évek óta figyeltem őt, de ilyen közel lenni hozzá – látni, hogy mennyire parányi –, egyszerűen összeakadt tőle még a nyelvem is.

– A lámám! – Becca felém nyújtotta a kezeit. – Azta, milyen gyorsan szállítanak. A futárszolgálatnak dolgozol vagy másnak? Mert a posta általában délután érkezik.

Hozzám beszélt. Kezeit felém nyújtotta.

– Elejtettem – mondtam és felé nyújtottam.

– Semmi gond, nem törékeny. Várj, hadd adjak borravalót.

Becsukta az ajtót, míg visszament a lakásba. Láttam magam az üveg visszatükröződésében, ahogy ő látott engem. Teljesen el voltam fedve. Fekete bőrkabát, fekete bőrkesztyűt, fekete nadrág, motoros csizma. A sisakomon volt egy fedő réteg, amely elfedett belőlem mindent, és csak akkor fedte fel a kilétem, ha én akartam.

Nem volt szükségem a borravalóra, ez nyilvánvaló, de meg kellett várnom, hogy ne rontsam el az álcám.

Le kellett volna lépnem. Többet akartam belőle, élőben, itt a szemem előtt.

Visszajött az ajtóhoz, kezében a pénztárcájával.

– Nem találtam borravalós appot a telómon, bocsánat. Mennyi szokott lenni általában? Mert én nem tudom.

Haja laza, rendetlen lófarokba volt összefogva. Egy tincset nem sikerült odafogni, így látni lehetett, hogy milyen hosszú volt a haja.

– Egy dollár? – rándítottam meg a vállam, mert nem tudtam.

Tudtam, hogy nem látja, hogy hova nézek, és a felsője nagyon nem volt alkalmas arra, hogy eltakarja a bájait. Igyekeztem az arcán tartani a tekintetem.

– Pincérnő vagyok, azért ezt illene tudnom. Borzalmas vagyok – mondta és felém nyújtott 3 dollárt.

– Sokkal több vagy bárminél is!

Élőben láthattam olyan vonásokat belőle, amelyek arra a kislányra emlékeztette, aki évekkel ezelőtt kiállt értem. A rendetlen haj nagy segítség volt benne. Általában mindig rendezett volt, amikor kamerán keresztül láttam.

Tekintetét a sisakomra emelte. A kis kényelmetlenséget igyekezte elrejteni a mosolya mögé.

Túl messzire mentem. Hátraléptem és felemeltem a kezem. – Nem, köszönöm. Elejtettem, meg minden egyéb.

Le akartam venni a sisakomat és megköszönni neki, hogy akkor is kiállt értem, amikor senki más nem tette, vagy nem tehette. De ez lehetetlen volt. – Legyen szép napod!

Még mindig felém nyújtotta a pénzt. – Biztos vagy benne? Oké. Neked is legyen szuper napod!

Megfordultam és kényszerítettem magam, hogy normálisan elinduljak. Ami természetes módon egy zombi járássá alakult át, és pofán akartam vágni magam miatta.

Beszéltem Beccával. És szép napot kívánt nekem. A szívem olyan volt, mint egy léggömb.

Négy utcával odébb jöttem rá, hogy teljesen rossz irányba motoroztam eddig. Teljesen kiégette az agyam. Megfordultam és elindultam haza. Becca néha szeretett belépni a játékba, miután kinyitotta a legújabb nyereményét és én ott akartam lenni.

Amikor belépett az applikációba és nem tudtam jelen lenni, olyankor vagy azt írta ki, hogy valaki éppen játszik, és olyankor egy videót játszott le neki az applikáció, mintha valaki épp játszana és nyerne pár kört, vagy egy kártyán az a szöveg állt, hogy éppen frissítések folynak.

Hazaértem és levetettem a ruháimat, nadrág és ujjatlan ingben maradtam. A lakásomon belül úgy öltözhettem, mint bármelyik más srác.

Minél előbb le akartam menni a pincébe, hogy ellenőrizzem, hogy a plüss állatok készen állnak, ezért nem vettem észre a nappalimban álló férfit.

~Becca~

Kétszer is ellenőriztem a ruhámat, fehér blézer, sötét farmer, és bőrszínű körömcipő. A hajam szögegyenes volt, a kis baba hajakat drága zselével rögzítettem. A zselé természetesen anyám ajándéka volt. A sminkem tökéletes volt, ami jó pont volt. Pillangók röpködtek a bensőmben, ahogy kritikusan még egyszer végignéztem magamon.

Soha nem elég jól, persze, hogy nem. Biztos lenne valami, amit anyám javasolna, hogy jobbá tegyem magam. Megnéztem a játékomat és láttam, hogy a javítás alatt jel ki volt téve. Ráncoltam a homlokomat.

Nagyon szerettem ezt a játékot, de meg kell nézzem, hogy van-e valami hasonló, ha ez folyton javítás alatt van.

Visszateszem a telefonom a táskámba, miután küldtem egy képet Henrynek a szerelésemről. A telefonom felvillant a cipőmhöz illő táskámban, amikor megérkezett a válasz.

Elbűvölő, úgy nézel ki, mint egy modell.

Küldtem neki egy mosolygós fejet, majd becipzáraztam a táskámat.

Elveszem az üres karton dobozt, hogy kidobjam a szelektív szemetesbe, de még egy utolsó pillantást vetek az új nyereményemre.

A láma ott ült a párnáim között a kanapémon. Holnap beköltözhet a vendégszobába, ahol csatlakozhat a többiekhez. De ma tetszett, hogy itt volt kint és láthattam.

Bezártam magam mögött az ajtót és kidobtam a dobozt. Nem volt luxusautóm, anyám húzta az orrát a Focusom láttán. A részletfizetés észszerű volt és teljesen megfelelt a költségvetésemnek. Még mindig fizettem a diákhitelem, ezért figyeltem arra, hogy a döntéseim ne legyenek észszerűtlenek.

Anyám kedvenc kávézója felé menet, minden alkalommal, amikor meg kellett állnom egy lámpánál, mindig megnéztem a sminkemet, hogy még mindig makulátlan-e.

Egy expasim azt mondta rám, hogy magas igényű vagyok. Azt hiszem, hogy beleillek ebbe, de az, hogy tökéletesnek akartam kinézni azért volt, hogy anyámat boldoggá tegyem. Én voltam az egyetlen, aki számított neki. A nagyszüleim a születésem után nem sokkal meghaltak. Anyám még fiatal volt, így az én feladatom volt, hogy az legyek, akire neki szüksége van.

Leparkoltam, sminket ellenőriztem. Anya BMW-je már ott volt, igaz, hogy alig tudta fizetni a részleteit, de státuszszimbólum volt. Jól kellett kinézzen vezetés közben.

A teraszon ült, kezében már ott volt egy pohár bor. Levegőben dobtam egy puszit, éreztem, hogy a hatalmas napszemüvege mögött felmér éppen.

– Jól nézel ki – mondta és oldalra biccentette a fejét, ahogy leültem.

– Te is.

És tényleg így volt. Anyaszörny egy sötétkék blúzt viselt és fehér egyenes vonalú szoknyát. Biztos voltam benne, hogy az asztal alatt lévő cipői is fenomenálisak voltak.

– Rebecca, hallottál Alton felől?

Egy pillanatra leblokkolt az agyam. Ez volt az, amit anya szánt nekem. Még Alton neve is jobban csengett a szájában, mint nekem. Extrán.

Lehunytam a szemem, és a reggeli futársrácot képzeltem magam elé. Tetőtől talpig feketében, olyan rejtélyes, de mégis annyira édesnek tűnt. Mert mégis, ki szállít csomagokat motorbiciklivel?

– Rebecca?

– Nem, anya, még nem. – Felvettem a menüt és az asztal közepére tettem.

– Nem ülhetünk a babérjainkon ebben az esetben. Azt hiszem, belefér egy hívás, hogy elmondd, hogy mennyire jól érezted magad. – Anyám gyengéden az alkaromra tette a kezét.

Megérkezett a pincérnő és felvette a rendelésünket. Elutasítottam a bort, mert akár 10-15 pohárral is meg tudtam volna jelenleg inni.

Anyám levette a napszemüvegét és a többi kiegészítője mellé tette.

Amikor megláttam a szemöldökét, ledöbbentett. Anya nem viselt sminket.

Szomorúan rám mosolygott, amikor meglátta a meglepődött arcomat.

– Nehéz egy idős nőt mindenféle cicoma nélkül látni, mi? – mondta anya, és megpaskolta az arcát.

– Nem, valójában, szerintem gyönyörű vagy – tértem magamhoz. Az arc, amelyet láttam a közös estékre és boldog időkre emlékeztetett. Amikor csak ketten voltunk és mindent letudtunk. Az volt a kedvenc verzióm belőle.

Vártam, hogy beavasson, mert biztos volt rá oka. És a gyomromban egyre jobban nőtt a keserű epe.

Anyámat nyilvánosan smink nélkül látni olyan volt, mint egy hajósüllyedés. Nagyon ritkán volt rá példa.

– Ma megkaptam a teszt eredményeket – hangosan kifújta a levegőt.

– Milyen tesztek? – A pánik kezdett eluralkodni rajtam. Vizsgálatokat végeztetett és nem szólt róla? Altonról dumáltunk, de ezekről meg nem?

– Nem akartam, hogy aggódj – mondta anya.

– Ez faszság – vágtam rá, miközben elborzadt a káromkodásom miatt. – Mi folyik itt?

– Édesem, egy csomó volt. Már volt rá példa, de nem volt velük gond eddig. Ez már valami komolyabb volt – Kivett pár zsebkendőt a táskájából és megdörzsölgette a szemét, és most már értettem, hogy miért nem volt sminkje.

– Rákos daganat? – Most én voltam az, aki megfogta a kezét.

– Csak egy kis rákocska, csak egy kicsi, de minden rendben lesz, rendben leszek – szorította meg a kezem.

Hátradőltem, miközben szemeim megteltek könnyel, halálra dermedten és ugyanakkor dühösen ültem, hogy ezt így mondja el nekem.

– Valahol máshol kellett volna ezt elmondanom. Ne haragudj. – Anya a másik kezét a szeméhez emelte. – Csak azt szerettem volna, hogy legyen egy átlagos napunk.

Elengedtem és felálltam. Tudtam, hogy nem szereti a kiborulásokat. De ez volt az anyám, aki épp most tudta meg, hogy rákos. Megkerültem az asztalt, felhúztam őt is, és megöleltem, szorosan magamhoz húztam, és utat engedtem a könnyeimnek. – Az már biztos, hogy rendben leszel. Küzdeni fogok veled és melletted, anya, végig ott leszek. Szeretlek!

És akkor az én némileg szigorú, esküvő mániás anyám darabokra hullott a karjaimban.

Tartottam őt, azt suttogtam neki, amit ő mondott nekem minden este, amikor kicsi voltam. – Vigyázok rád. Te és én. Együtt. Örökre.

Anya komplikált ember volt és dühítő is, de ő volt az én családom. Az egyetlen, aki megmaradt nekem és nem voltam hajlandó nélküle élni.

~Fenix~

– Egy ember akár az életét is veszítheti azzal, hogy meglep – Nem nyúltam a fegyveremért, ezúttal.

Animal[1] félelmetes volt. Jelenleg mondhatjuk úgy, hogy nekem dolgozott.

– Soha nem hibáznál akkorát, édeske – húzta fel a szemöldökét. Egy hátba veregetős hellóval üdvözöltük egymást.

Hagytam is a mellébeszélést. – Megtaláltad őt?

Apámat, akiről ha valaha is álmodtam, akkor hirtelen pánikszerű rohammal ébredtem.

– Nem, de találtam új nyomokat. Leülünk?  – Animal a kanapé felé intett.

– Hadd hozzak valami innivalót – mondtam és elindultam a konyhába.

– Ne, elébb beszéljünk – Animal leült és várakozóan rám nézett.

Hosszú évekkel ezelőtt együtt voltunk a javítóintézetben, ahol az én első napom az ő 1865. napja volt.

Nem engedte a többi gyereknek, hogy baszakodjanak velem. Soha nem jöttem rá, hogy miért. De soha nem felejtettem el, amit értem tett. Azon a ponton ő volt az egyetlen barátom, és ma is ő az egyetlen ember, akiben megbízom.

Hatalmas ember volt, 203 cm sötét jóképűség. Úgy térképezett fel egy szobát, mint egy tudós és rekedt suttogással tudott elmondani minden fontos információt.

"Annál a pasinál fegyver van, az a fickó fura, az a nő rendőr." Soha nem tévedett. Az ébersége tartotta életben. Ez volt a rohadt szuperereje.

Általában nem dolgozott velem az ügyeken, amelyekbe bele keveredtem. De ez személyes volt – ezt megtette. E mellett voltak még mellékes munkái, mindkettőnknek meg volt a maga röppályája, de azok mindig találkoztak végül.

Próbáltam elkerülni, hogy apámról halljak, még mielőtt iszok valamit, mert tudtam, hogy a szavai újra lángra fognak lobbantani és ezt Animal is tudta, túlságosan jól olvasott bennem.

Leültem. A tanácsai 98%-át általában megfogadtam. Ha tervezhettem volna magamnak egy nagy testvért, akkor annak a tökéletes receptjét úgy hívták volna, hogy Animal. Vértestvérek voltunk a sírig.

– Találtam számlákat egy texasi hotelben és megtaláltam a pasit, aki eladta neki az eldobható mobilt. Apádból fecsegő lett.

– Még mindig egy hazug – tettem hozzá. Kezeim ökölbe szorultak.

 – A család komplikált dolog, baby – roppantotta ki az ujjperceit Animal. Három ezüst gyűrű díszelgett az ujjain. Egyikük egy koponya alakú volt, miattam hordta. A karjait különböző fehér tigrist ábrázoló tetoválások borították.

Lehajtottam a fejem, figyelnem kellett arra, amit mondd.

– Próbálta benyalni magát az eladócsajnál és arról beszélt, hogy erre fele tart, Midvillebe.

Lehunytam a szemeimet és fejkörzést végeztem. Düh forrongott bennem. És annak a rejteke alatt, félelem.

Éreztem, ahogy Animal nagy keze a vállamra kulcsolódik. – Sajnálom. Ugyanakkor lehet, hogy csak mellébeszél.

Mélyeket lélegeztem. Sok embert öltem már meg pénzért, de mindig kellett legyen egy mögöttes ok is. Például ami gyakori volt, az, hogy meg kellett menteni valakit. Nem kellett pszichológusnak lenni ahhoz, hogy tudjam, hogy ezekkel a gyilkosságokkal próbáltam helyettesíteni azt a gyilkosságot, amit el akartam követni, megölni apámat.

Próbáltam megmenteni a halott anyámat, és ez kibaszottul elcseszett volt. Megdörzsöltem az arcomat.

– Megmutattad neki a fényképet? Biztos volt benne, hogy ő az? – kérdeztem és a barátomra néztem.

Egy pillanatig felmérte az arckifejezésem, majd benyúlt a mellénye belső zsebébe.

– Nézd meg magad is – nyújtott át egy fekete-fehér képet. Apám volt rajta. Ennyi év után is borzongás futott végig rajtam. Nem volt tévedés. A hülye pofája még mindig jóképű volt, noha volt rajta pár mélyebb ránc.

– Nem mondod. Még mindig úgy néz ki, mint régen. – Animal visszavette a képet.

Oldalra biccentettem a fejem, tudtam, hogy a kiköpött mása vagyok. Most mindenki szemében egy szörnyeteg vagyok, de legalább a sajátoméban nem.

– Ezt meg fogom tartani, hogy ne kínozd halálra magad vele – mondta és összerezzent a saját szavain.

– Nincs gond, tudom, hogy ez csak egy kifejezés.

Animal védekezően felemelte a kezeit. – Akkor is, bocsánat.

Témát kellett váltanom, fel kellett dolgoznom, amit most mondott.

– Itt maradsz? – kérdeztem és felálltam. Ő is felállt.

– Igen, egy darabig. Meg akarom nézni, hogy mi sül ki ebből.

Az öklömet nyújtottam felé, Animal hozzá ütötte a sajátját, majd egy nagy ölelésbe húzott. – Örülök, hogy látlak, a szobád mindig készen áll.

– Mindig – ütögettem meg a hatalmas hátát.

Apám hazafele tartott. Én viszont sosem mentem el. Várni fogok rá. Akár a pokol bugyráig is. Megmutatom majd neki, hogy mit tanultam, amíg ő távol volt.

---

[1] Animal: állat