9 - 10. fejezet

 

9.

A KUKKOLÓ ANALÍZISE

Fenix

Fordította: Jane

Az elmúlt héten még négy nyereményt szállítottam ki Beccának. Nagyon pörgött neki a játék. Minden dollár, amit a játékra fordított egy neki kiállított számlára ment. De ezen a héten pár ingyenes kört biztosítottam számára.

Ideges volt és a játék segített neki egyensúlyba maradni. Legalábbis én így láttam a helyzetet. Egy kukkoló, cserkésző elemzése.

Animal meg kellett látogasson néhány régi barátnőt, míg a városban volt, de beavattam a nagypapa által tett felkérésre. Egyetértett abban, hogy ez az egész megbízás gyanús volt. Ami egy hangyányit nevetséges volt, mivel egy árnyékban dolgozó gyilkos voltam, és akkor még diagnosztizáltam másokat.

De bárhogy is legyen, készen álltam harcba szállni. Ha nem azt néztem, hogy Becca játszik, akkor kutattam. Halálos ítélet lenne vakon elmenni a ma esti találkozóra bárminemű felkészülés nélkül.

Körbeszaglásztam a bűnözői szervezet körül, akik elrabolták Christinát. Kisebb volt a területük és Feybi seggében voltak évtizedekre visszamenőleg. A viszály érthető lett volna.

Mélyebbre ásva találtam pár embert, akiket egykoron Feybi fizetett és akik a Kaleotosnak is dolgoztak. Rég volt, de ez is egy kiinduló pont volt.

Christina apja, Rick, úgy tűnt, hogy patyolattiszta. Az anya, Katie Feybi, úgyszintén. A megítélésem, hogy segítségre van szükségük, helyesnek bizonyult, és ettől jobban éreztem magam azt illetően, hogy az a döntés, hogy akkor este megmentem a kislányt nem csak azért volt, hogy kielégítsem a vágyam, amit az iránt éreztem, hogy mindig meg kell mentenem valakit.

Animal a hallból szólt, hogy megérkezett, ezért lekapcsoltam a gépem és fogtam a telefonom, majd felmentem. Csak melegítő alsót és zoknit viseltem, de előtte nem kellett takargatnom magam. A pokolba is, a legtöbb tetoválásomnál jelen volt, miközben azzá váltam, ami most vagyok.

Megvolt a szokásos kézfogásunk, ami hátveregetésbe alakult át.

– Hogy ment? – kérdeztem, fejemmel a csukott ajtó felé biccentettem. A külvilág. A világ, amelyből épp betoppant.

Az arca felragyogott a mosolyától és az alattomos csillogástól a tekintetében. – Hiányoztam nekik.

– Én is hiányoltalak, de nem foglak leszopni miatta – mondom és finoman belebokszolok.

Fel-le dörzsölte a hatalmas karját. – A kisebbségbe kerülnél ezzel, édes.

Nevettünk. Tudtam, hogy a nők elveszítik az eszüket bármiért, amit hajlandó adni nekik. Olyan volt, mint egy sötétbőrű Viking. Hatalmas, jóképű és elbűvölő.

A konyha felé intek és mindketten elindulunk. Ez volt a nehezebbik része, tudni, hogy én nem mehetek ki és nem csajozhatok, ahogy ő tette. Felkeresni régi csajokat és valami komolyabb fellángolásba kezdeni.

Voltak csajaim, nem voltam szent. De a nők, akik buktak rám, azokat valami mélyebb vágy vezérelt. És a legtöbbjük egyenesen őrült volt. Soha nem akarták, hogy komoly kapcsolatuk legyen velem. Soha nem érkeztem egy randira kötél és egy pár szexjáték nélkül. Senki nem akart vacsorázni és iszogatni egy csontvázzal.

Elővettem néhány felvágottat. – Kérsz egy szendvicset?

Úgy nézett rám, ami határozott igent jelentett. Megmostam a kezem és elkezdtem kaját készíteni, míg ő az italokat készítette.

Miután csendben elfogyasztottuk a kaját, Animal felhozta a következő tervet.

– Szóval, akkor te bemész, én pedig szemmel tartom a környéket?

Összeszűkült szemekkel megráztam a fejem. – Szerintem lefizetek egy kurvát, hogy adjon át neki egy levelet. Mindketten a környéken fogunk maradni.

– Ez új. Nem vagy oda ezért a melóért, igaz? – kortyolt egy hosszabbat Animal.

– Valami nincs rendben. Soha többet nem vállalok munkát ettől a seggfejtől. De látnom kell, hogy mivel fog szembesülni Christina miközben felnő – megtöröltem a számat a szalvétával.

– Össze tudok szedni egy hadsereget, tudod jól – mondta Animal és letette a telefonját az asztalra, majd lebökött.

– Igen, de még nem tartunk ott. És tudod, hogy milyen vagyok – vontam meg a vállam.

– Egy magányos farkas, tudom, emlékszem – emelte az italát az enyémhez és megkoccintotta.

Elnyomtam a mosolyomat. Csak ez az óriás volt képes mosolyt csalni az arcomra azzal, hogy arra gondolok, hogy elmegyek a lelkileg zavart gyerekek otthonába.

Apácák vezették anno. Lenéztem a kezeimre, és tudtam, hogy borzalmasan csalódottak lennének, ha tudnák, hogy hány halált osztottam már ki.

Most egy cég vezeti, akik felvásárolták az otthont. Legalábbis egy így volt, amikor legutóbb ellenőriztem. Minden évben adományoztatok egy bizonyos összeget az egyik könyvelővel az otthon számára. Adózással mindennel együtt. És akkor ott volt a hazatérés érzete. Természetesen intézményesítették és mi mind őrültek voltunk, de mégis volt egy lappangó vágy, hogy segítsünk, ami mindenen áthatolt.

Azon az éjszakán volt az utolsó leszámolásom apámmal. Olyan magas voltam, mint ő, és azt hittem, hogy vagyok annyira kemény is. Mary nővér nyitott ajtót, amikor a rendőrök odavittek.

– Mary nővér, van még egy plusz helye? Csak ma estére. Elindítjuk a papírmunkát perceken belül. A srácnak egy csendes helyre van szüksége. – A rendőr nem bilincselt meg akkor, ottmaradtak velem a kórházban, míg összevarrtak és bekötöztek. Haza kellett volna vinniük, mert családon belüli perpatvar volt. Apám volt a gyámom. Mivel 13 éves voltam, ezért még volt jó pár évem a közelében.

Később megtudtam, hogy Mary nővér egy guru volt. Spirituális volt, gyakorlatias és kibaszottul határozott. Kék szemei úgy hatoltak belém, mint ahogy soha korábban.

Szeretettel nézett rám, mintha felismert volna, noha soha nem találkoztunk korábban.

– Fenix Churchkey. – A nyakamnál fogva tuszkoltak át a rezidencia küszöbén.

A lüktető csuklómat markoltam. A ruháimat vér borította. A legtöbb az enyém volt. Mary nővéren télikabát volt, amely alól kibukkant a hálóinge és a papucsa.

– Természetesen, biztos úr. Kérem, jöjjön be. Kér teát? Kávét? Jó magát látni, John.

A rendőrök levették a kalapjukat, beléptek, de visszautasították az ajánlatát.

Tuffs, a legnagyobb fickó, megkérte Mary nővért, hogy négyszemközt beszéljenek. Az alacsonyabbik, Merck, ott maradt velem.

A bejárat mellett lévő kopott asztalra mutatott, amely körül legalább 25 szék volt.

Hallottam a motyogást, elkaptam néhány szófoszlányt, rólam beszéltek.

Apa. Düh. Halál.

Az autókat kezdtem el számolni, hogy ne kelljen végig hallgassam a beszélgetést. Régi szokás. Az autók már rég nem voltak meg, de számolás sosem maradt abba.

Merck megköszörülte a torkát. Újra felvettem az utálkozó magatartást és felvettem azt a kemény pillantást, amit mostanság gyakoroltam.

– Haza akarsz menni az apádhoz?

Fenyegetésnek, jóslatnak tekintettem. – Nem érdekel.

Soha ne mutasd meg, hogy érdekel valami. Soha ne hagyd, hogy lássák, hogy összerezzensz.

Merck végigsimított az asztalon, ujjai megálltak a hatalmas foltokon. Az évek alatt nagyon elkoptatták ezt az asztalt. Néhány sérülés új volt, néhány régi.

– Én is ide jártam. Erre a helyre. Istenem, annyira egy kis szarzsák voltam. – Megkopogtatta az asztalt finoman.

Végignéztem rajta, és próbáltam a helyére tenni azt a részét, hogy miért is kellett itt élnie.

– Anyám drogok miatt börtönbe került. Nem viseltem jól. – Nyilvánvalóan észrevette, ahogy végigmérem. – Igen. De nem kell seggfejnek lenned életed végéig. Néhányan azok maradnak. Mint az apád.

A düh újra kezdett szétáradni bennem, mert nem tudtam, hogy mi volt a férfi szándéka, vagy, hogy hova akart kilyukadni ezzel.

– Nem akarok tiszteletlen lenni, csupán őszinte. Nem kedvelem apádat. Soha nem is fogom. De a valóság az, és kérlek szólj, ha tévedek, hogy szerintem te sem kedveled – húzta fel a szemöldökét Merck.

– Gyűlölöm – suttogtam. Nem fogok sírni, de a szemeim és az orrom is lángolt.

– Én is így gondoltam. És ez nagyon is többről szól, mint az átlagos tini, mindent is gyűlölök fázisnál, igaz?

A válaszomra várt, míg én mérlegeltem a hallottakat. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék, vagy, hogy mire ment ki a játék. Tuffs még mindig az apácával beszélt. Szóval most a jó zsaru, rossz zsaru játék ment éppen?

Apám a zsarolásával tartott sakkba. Az öklei sosem nyerték el a hűségemet. De megfenyegette Embert. És ő csak egy gyerek volt.

– Nem léphetek le – reagáltam.

Merck végignézett rajtam. – Gondoltam. Valamivel a markában tart, mert különben egy ilyen srác, mint te, már rég lelépett volna.

Vajon mennyit tudott rólam ez a rendőr?

Aztán dobta is a bombát. – Ismertem anyukádat, rendes asszony volt.

Gyorsan rendeznem kellett a vonásaimat a meglepettségem után.

– Tudod, hogy hol van? A családja évek óta megkérdőjelezi apád meséjét, miszerint csak úgy lelépett.

Pontosan tudtam, hogy hol van. Kirázott a hideg. Az összes fenyegetés, amit apám ez idáig rám zúdított, most értelmet nyert. Felkészített a hatalommal bíró emberek aggodalmával szemben. Egyikük sem lenne képes segíteni Emberen.

A Tuffs és Mary nővér közötti beszélgetés úgy tűnt, hogy kezd a végére érni. Már a saját családjaik jóvolta felől érdeklődtek.

Merck hátra nézett a válla fölött, majd közelebb hajolt hozzám. – Rá tudom venni, hogy hagyja el a várost. Mármint apádat. Csak kérned kell és máris megoldom.

Tudtam, hogy a szemem akkorára tágult, mint két tányér. De aztán a szkeptikusságom bekúszott a képbe. Soha nem lehetek biztonságban. Legalább Ember nem ismerte az apámat. Amikor elbicikliztem a háza előtt, akkor néha láttam őt az ablakon keresztül. Aranyos volt és boldognak tűnt. Semmi hangos szó, semmi verés. Szerencsés volt, ahogy így meg tudtam ítélni.

– Van egy húgom. – Apám meg fog ölni. Azonnal becsuktam a számat.

Léptek zaja hallatszott a folyóson. A szívem őrülten zakatolt. Ő volt a jó zsaru? De ami még fontosabb volt, hogy elég gonosz volt ahhoz, hogy szembe tudjon szállni apámmal?

– Ember. Tudom. Mint mondtam, ismertem anyádat. Bízz bennem, kölyök. Nem mindig követem a szabályokat. Ha itt akarsz maradni csak bólints és én elintézem. És megbizonyosodok arról is, hogy apád soha ne jöjjön ide vissza, amíg én élek. – Tekintetében határozottság honolt. Volt fegyvere, jelvénye.

– Megígéred? – Tényleg képes vagyok ezt csinálni? Tényleg megtörténik? Az apámmal való életemnek tényleg vége szakadhat ma este?

– Egy kis szarzsáktól egy másik szarzsáknak, örömmel tenném. – Merck az öklét nyújtotta felém. Ökölbe szorítottam az ép kezem és az övéhez érintettem.

– Kérlek! – Ennyit tudtam kipréselni magamból, és ez is egy könyörgés volt a saját és az Ember életéért.

Merck felállt. – Nem kell többet mondanod. Értesítelek. Csak viselkedj rendesen Mary nővérrel.

Mary nővér megkerülte az asztalt, tiszta pizsamát és egy fogkefét hozott. – Innen átveszem, biztosurak. Nagyon szépen köszönöm!

Kitessékelte őket az ajtón, miközben úgy viselkedett, mintha hazahoztak volna.

– Fenix, szeretnél kibújni azokból a ruhákból? Nem akarom felkölteni a fiúkat, szóval ez megfelelne? Egy kicsit rövid, de legalább tiszta.

Viselkedj rendesen Mary nővérrel.

 Vonakodva, de felálltam és kinyújtottam felé az ép kezem. Az alkaromra fektette a puha ruhadarabot.

– Van egy pár plusz papucsom odafent. A rendőrök mondták, hogy ma éjjel ébren kell maradnod, mert fejsérülést szenvedtél? – Oldalra biccentette a fejét. Bólintottam, és egy újabb fájdalomhullám hasított belém. Apám jó párszor belevágta a fejem a falba.

– Rendben, főzök egy kis teát. Az segíteni fog egy kicsit, meg ideadták a gyógyszereidet, mindjárt megnézzük, hogy hogyan kell szedned.

Elment mellettem, abban bízva, hogy majd átöltözöm, hogy nem fogok a táskájába kutakodni, amit ott hevert a pulton, hogy nem fogok felvenni egy konyhakést, amivel kárt tudnék benne tenni. Megérintett a bizalma, miközben női pizsamába bújva leültem az asztalhoz.

Amikor visszatért a papucsokkal, már konkrét terve volt az éjszakát illetően. Papírmasét fogunk készíteni, egy hatalmas elefánt fejet, amit egy iskolai darabba fognak felhasználni, az Aladdinban.

Nagyon hálás volt a segítségemért, legalábbis azt mondta, pedig csak egyik kezemet tudtam használni, és elég szar munkát végeztem az újságpapír hajtogatással, amiket utána csíkokra szaggattunk. Teát készített nekem és cukkolt a tépkedő tehetségemért.

Amikor leültem, átvette tőlem. Háromszor próbáltam inni a teából, de a kezem még mindig remegett, ezért folyamatosan kiöntöttem.

Letettem a csészét. – Azt sem tudom, hogy igyam meg.

Úgy éreztem magam, mint valami vadállat, akit arra kényszerítenek, hogy egy egykerekűn parádézzon. Minden napom azzal telt el, hogy próbáltam távol tartani magam apámtól és igyekeztem életben maradni. A tea, a papírmasé készítés egy öblítő illatú hálóingben képesek voltak megtörni.

Mary nővér letette a papírt és a velem szemben lévő székre ült. – Kemény éjszakád volt. Sajnálom. Nem akartam félvállról venni a dolgot.

Megráztam a fejem. – Nem az Ön hibája. Én csak... Én megbíztam most ebben a rendőrben. Ideges vagyok. És a kezem folyton remeg.

– Megbízhatsz Merckben. Én neveltem fel azt a fiút. Tudom, hogy majdnem 14 vagy, de itt vagyok, ha szükséged van rám, ameddig csak szükséged van rám. – Felvette a csészét és az ajkaimhoz emelte. Meglepődtem, de ittam egy kortyot. Megtörölgette az ajkam, miután letette a bögrét.

– Miért kedves hozzám? – Úgy vizslattam őt, mintha éppen arra készülne, hogy bántson.

– Először is, szerintem jól ki fogunk jönni egymással. Másodsoron – a szemben lévő fal fele intett és a Bibliából idézett –, A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.

– Szóval akkor én atyámfia vagyok? – kérdeztem zavarodottan.

– Nem, édes fiam. Te Jézus testvére vagy. Egy család vagyunk.

A Bibliai dolgok megrémisztettek az éjszaka közepén, de a tekintetében lakozó melegség és aggodalom olyan valami volt, amiben régóta nem volt részem. A következő korty teát már egyedül sikerült meginnom.

Animal megköszörülte a torkát. Már nem az otthonban voltunk, hanem az én hatalmas házamban.

– Egy pillanatra elkalandoztál – harapott egy nagyot a szendvicséből.

– Szoktam – ittam egy kortyot, kezem az elmúlt évek alatt egyszer sem remegett meg.

– Vannak híreim számodra – mondta, majd benyúlt a bőrmellénye zsebébe.

– Apám halott? – Csak félig szántam poénnak.

– Na, bébike. Ha így lenne, akkor már kajálás előtt elmondtam volna – azzal kisimított egy szórólapot és az asztalra tette. – Nézd mi lesz holnap.

SZEZONON KÍVÜLI HALOTTAK NAPI PARTY

MEME BÁRJÁBAN!

PARTYZD KI MAGAD!

CSÜTÖRTÖK, PÉNTEK, SZOMBAT

– Abban a bárban? – tettem fel a kérdést, de már tudtam a választ.

– Igen. Tudod, beugrottam párszor, és ez most olyan, mintha a sors éppen rád kacsintana, Csonti – mondta Animal és elpusztította a szendvicse maradékát.

– Ez holnap van. Halottak napja nem ősszel van? – A fejem zakatolt és ökölbe szorult a kezem. Zavart, hogy Animal már volt Becca közelében, de ugyanakkor megkönnyebbülés is volt. Néha napján beugrott egy italra Meme bárjába. – Ja, szerintem összekeverték a Halottak napját a Cinco de Mayoval[1]. De a májusiról is lekéstek – mutatott rá a papírra Animal. – Az első ital ingyenes, ha beöltözöl valami jelmezbe.

Én már be is voltam, a nap minden percében.

– Jó lesz, ha túléled az éjszakát, baby. Az álmaid valóra fognak válni. – Animal összeszedte a tányérokat, majd felállt, karjait összefonta. – Mindent tudni akarok erről a találkozóról Bat Feybivel. Ma este egyetlen hibát sem fogsz véteni.

Felvettem a szórólapot és a közepén lévő koponyát néztem. Nem kellene félnie tőlem. Elfogadna.

– Egyetlen hibát sem – értettem egyet.

 10.

GOLYÓK

Becca

Fordította: Jane

Két csomag volt az ajtóm előtt. Az első az Amazontól jött, így tudtam, hogy az a munka egyenruhám, jobb esetben. Holnapra kellett és már egy ideje figyeltem a nyomonkövetést. A második egy nyeremény volt, amit a játékomon nyertem. Azt bontottam ki elsőnek. A plüss fóka nagyon aranyos volt, megöleltem és ellenőriztem az uszonyait.

Az életemben lévő stressz az egekben volt, amikor ennyit nyereményt begyűjtöttem. Nem akartam összeszámolni, hogy mennyit költöttem, őszintén. Volt egy pénzösszeg, amihez tartanom kellett magam. De a boldogság, amit akkor éreztem, amikor a játékot a kezemben tartottam, minden fillért megért.

Miután letettem a kanapéra, kinyitottam a három ruhát tartalmazó dobozt és a smink készletemet. Gyakorolnom kellene a sminkelést, de anyámnak az volt a terve, hogy vásárolni menjünk. Miután felakasztottam a jelmezeimet a szekrénybe, ki kell majd gőzölnöm őket, hogy megszabaduljak a ráncoktól, megvettem a táskámat.

Még utoljára ellenőriztem a sminkem, hajam és ruhám az ajtó mellett álló tükörben, és máris indulásra készen álltam. Sötét farmert, testszínű magassarkút és piros felsőt viseltem. A hajamat lefésültem, a körmeim színe megegyezett a felsőmével, a napszemüveggel és a rúzsommal. Túlléptem a határaimat, de anyát ez boldoggá tette, és nekem szükségem volt arra, hogy mosolyogni lássam. Az aggodalma az egekben volt, mert az eredményre várni igazán agyzsibbasztó tortúra volt. És tudtam, hogy csak én vagyok számára. Természetesen tudtam, hogy hallani fogok az unokák hiányáról, mert anya inkább lenne nagyi módba és koncentrálni a meg nem született unokáira. E helyett két szingli nő voltunk, akik egy kis pletykálási terápiára fanyalodtak.

A lakásához vezettem, és szándékosan zajt keltve kopogtattam, majd üdvözöltem. Anya nem akarta, hogy a szomszédjában lévő ribanc azt higgye, hogy őt sohasem látogatják. Anya indulásra készen állt, fogta a táskáját és beledobta a telefonját. – Köszönöm, hogy időbe ide értél.

Ez egy odaszúrás volt, mivel általában mindig késtem egy kicsit. Odavonszolni magam, mindig időbe telt. De a mai nap róla szólt, és a holnapi is. Úgy éreztem, hogy minden, amit mondani fog úgy fog leperegni rólam, mint vadkacsa tolláról a víz.

– A kedvenc helyedre megyünk ebédelni? – Tudtam, hogy hova tartunk, de azt szerettem volna, ha teljeskörű élményben lenne része. Kérdezgetni fogom, a véleményét kérem leggingsekről, zsebkutyákról, bármiről, amire csak szüksége volt.

Nem volt szüksége segítségre a beszálláshoz. A sok forró jógától sokkal fittebb volt, mint a feleannyi idősek.

Az út a Gustovba eseménytelen volt. Kaptam egy kioktatást arról, hogy a leggings az nem nadrág. Fogalma sem volt arról, hogy 14 darab volt nekem otthon és mind imádtam őket.

Amikor beálltunk a parkolóba, láttam, hogy anyám arcán vigyor terül szét. Abba az irányba néztem, ahova ő is, az ezüst BMW-re.

Minden kocka a helyére került a fejemben. A fene essen bele.

– Ugye nem?

Megvonta a vállát és nagyon önelégültnek tűnt. Mielőtt felocsúdtam volna, Alton már nyitotta az ajtót és a kezét nyújtotta.

Néztem, ahogy a férfira támaszkodott, mint egy sellő, aki először száll partra. A napszemüvegem mögött a szemem forgattam. Talán még a lábait is képes lett volna a nyaka köré tenni, ha akarta volna. Alton belesett az autómba, amint anyát "talpra állította".

– Becca! Örülök, hogy itt találkoztunk. Köszönöm, hogy szóltál anyukádnak, hogy szervezze le ezt az ebédet. Így legalább két gyönyörű nő társaságában lehetek.

Anyám vihogni kezdett. Vihogott.

Ez egy hosszú délutánnak ígérkezett. És én annyira elszántan meg akartam felelni neki. Tudhattam volna, hogy be fog gyorsítani. A türelem nem volt az erőssége.

Aztán újra bűntudatom lett. Mi volt olyan rossz abban, ha egy jóképű pasival kellett együtt ebédelni, ami anyámat is boldoggá tette és még az időt is elütöttük?

Kiszálltam az autóból és követtem őket, amikor a hideg végigfutott a hátamon. Valaki figyelt. Megfordultam és körbenéztem.

Semmi és senki sem tűnt ki a tömegből, mindenki az ebédjével volt elfoglalva. A napon. Délután. De a lelkemben mintha az éjszaka közepe lett volna. Megráztam magam és az ajtó felé mentem, amelyet Alton nyitva tartott nekem.

* * *

Alton nagyon keményen tolta az anyuci szeret engem cuccot. Én pedig próbálkoztam. Kezem a szívemre téve, mindent megtettem, hogy jó társaság legyek. Anyám meg azt gondolta róla, hogy vi-hi-icces, ahogy ő hívta a vicceset.

Egy quinoa salátát rendeltem, amivel anyám egyetértett, holott legszívesebben egy baconos hamburgert rendeltem volna. Nagyon el volt ragadtatva a választásomtól. És a viselkedésemtől is. És ahogy megjátszottam magam, hogy érdekel, amit Alton mondd az eladásokról, a teljesítményről és a cég növekedéséről. Nagyon szeretett önmagáról beszélni és hallgatni is önmagát.

Elnézést kértem, és kimentem a mosdóba, hogy hagyjak egy szusszanásnyi időt az elmémnek. Gustov egy régi épület. Régiesnek volt titulálva, de egyszerűen csak régi volt. A mosdó hátul volt a konyha mellett. Egyetlen egy mosdó volt, ami hagyott néhány perc magányt, hogy összeszedjem magam.

Ahogy beléptem a sötét szobába és a villanykapcsolóért nyúltam, valaki elkapta a csuklómat.

Mielőtt összeszedtem volna magam, vagy bármit is tehettem volna, azon kívül, hogy sikítok, már be is voltam tuszkolva a mosdóba, ajtó rám zárva. Sötét volt, mint az éjszaka és egy férfi erős keze fogta be a számat.

Amint rájöttem, hogy ez egy nagyon rossz helyzet, elkezdtem ficánkolni. Igen, ez egy nyilvános hely volt, de a mosdó elszigetelt volt, akár lehettem volna egy sötét sikátorban is.

Éreztem a testének illatát, és akkor kezdtek a könnyek felgyülemleni.

– Jobban tennéd, hogyha befognád a kurva pofádat – Lehelete bűzlött az alkoholtól. Whisky. Azért tudtam, hogy milyen pia, mert a munkámhoz tartózott. Jézusom, ez a bár tulaja volt?

Bólintottam.

– Csendben maradsz? – sziszegte a fülembe.

Magas volt. Igyekeztem megjegyezni a részleteket, de legbelül üvöltöttem.

Újra bólintottam.

– Oké, amikor elveszem a kezem...

Abban a pillanatban, hogy elemelte a kezét, torkom szakadtából visítani kezdtem. – Tűz! Segítség, tűz van!

– Kibaszott kurva! – Máris éreztem a hátam közepére mért ütést, és a földre zuhantam, térdre estem a kemény csempére. Nem hagytam abba a sikítást, "Tűz" folyton üvöltöttem és egyre hangosabban, ahogy csak tudtam.

Az ajtó kinyílt, majd becsukódott. Csak a barna bakancsot láttam, semmi többet.

Anyám nagyon gyorsan odaért, a hangjában lévő pánik utat szabott a könnyeimnek.

– Rebecca? Rebecca! Rebecca? – Totálisan kiakadt, valahogy megtalálta a kapcsolót, és máris ott térdelt mellettem. – Édesem, megsérültél? Beszélj hozzám!

– Kiáltottam, hogy tűz van, ahogyan tanítottál, amikor gyerek voltam. Volt itt egy férfi. Volt itt egy férfi velem.

A mellkasához húzta a fejem, és éreztem, ahogy sérülések után kutat, mint amikor gyerek voltam és leestem a bicikliről.

– Jól vagyok, egy kicsit megrázott, de jól vagyok.

A teljes konyhai stáb ott volt, hogy eloltsák a tüzet. Anyám elhajtotta őket. – Nincs tűz. Megtámadta egy férfi. Hívják a rendőrséget. Az én kisbabámat megtámadta egy férfi.

Lassan felálltam, a parányi anyám egy igazi anyamedve volt abban a pillanatban. A világ ellen is ment volna.

Az őrületbe kergetett, de szeretett engem és én is szeretettem őt. Átkaroltam őt.

– Ó, Becca, édesem. – Megfordult és ő is átkarolt.

* * *

Anyámnál aludtam, a kanapéján. Azt akarta, hogy ott legyek vele, és én ott akartam lenni vele. Helyre kellett állítsuk a világ rendjét, ahogy ő mondta. Popcornt fogunk enni és gügye filmeket fogunk nézni.

A rendőrség felvette a vallomásomat és megígérték, hogy megnézik a biztonsági kamerákat. Elmondtam anyámnak, hogy milyen rossz érzésem volt korábban a Gustov parkolóban. Alton elég hosszú ideig maradt ott velünk, míg anyám meg nem ígérte neki, hogy ír neki üzenetet.

– Nekünk, nőknek, meg kell bíznunk az ösztöneinkben. Függetlenül attól, hogy milyen kényelmetlen vagy fura ez egy társaságban. Büszke vagyok rád, hogy tüzet kiáltottál. – Anya ott ült mellettem, még akkor is, ha bőven volt hely a kanapén.

– Mindig azt mondtad, hogy sokkal jobb, mintha azt kiáltanád, hogy segítség – mondtam, majd kivettem a legvajasabb kukoricát.

– Senki nem viccel a tüzet illetően. A tűz nem játék. Örülök, hogy sikítottál. Örülök, hogy nem sikerült bántania – söpört be egy hajtincset a fülem mögé.

– Én is. Annyira bezártság volt a fürdőben. Remélem, hogy elkapják – néztem rá.

– Ismersz engem, a nyakukba fogok akaszkodni, hogy egy proktológusra lesz szükségük, hogy levakarjanak magukról.

Ő is elvett egy szem popcornt. Mosolyogtam. Ez a kapcsolat, ami anyámmal volt, eléggé komplikált volt, de örültem, hogy itt volt.

---

[1] A Cinco de Mayo (a spanyol kifejezés jelentése: május 5.) eredetileg az 1862-es pueblai csata évfordulója alkalmából tartott ünnep, de mára jelentése átalakult, és egyfajta „mexikóiság-ünneppé” és a mexikói kultúra ünnepévé kezd válni mind az Amerikai Egyesült Államokban