15 - 16. fejezet

 

15.

SWALLOW FIRE

Becca

Fordította: Shyra

El sem hittem, hogy ma este mennyi ingyenes játékot kaptam. Olyan volt, mintha megnyertem volna a lottót. Nyertem egy nyulat, egy fejhallgatót és egy óriás kacsát. Addig játszottam a játékot, amíg ki nem dőltem. A reggel a reggeli illatát hozta, és néhány percbe telt, mire eszembe jutott, hogy társaságom van.

Hát persze. Miután Henry és Dick megérkezett, újra elmeséltem nekik a támadást. Mindketten nagyon kedvesek voltak és vigasztaltak. Amikor reggel a rózsaszín köntösömbe burkolózva kimentem a konyhába, egy kisebb tömeg állt az asztalom körül.

– Anya. Henry. Dick? – Zsebre dugtam a kezem.

– Ébren vagy, drágám? – Anya szeretett nyilvánvaló kérdéseket feltenni.

– Úgy néz ki. Csináltatok reggelit? – Az asztalra néztem, amelyet alufóliával fedett tányérok borítottak.

– Reggeli a páciensnek – mutatott rá a palacsintára, szalonnára és tojásra.

Henry végigsimított Dick derekán. – Az én emberem képes a sebesültet meggyógyítani, és itt is ez történt – mutatott felém.

– Nem kell mennetek? Mi lesz az állatokkal? – Leültem anyám mellé.

– Már voltam otthon, és vissza is jöttem. Mind jól vannak. Akartam egy pillantást vetni a térdeidre, ha nem baj? – válaszolta Dick.

Letérdelt elém, miközben Henry helyeslően mosolygott.

Kínos volt, hogy a legjobb barátnőm barátja a lábam között van, de felrántottam a leggingsemet, hogy megnézhesse. Vagy ő volt nagyon illemtudó, vagy én rendelkeztem egy sérült mókus modorosságával, de bárhogy is, jól kijöttünk egymással. Dick úton elütött állatokat gyógyított, és anyagilag is jól állt. Henryvel rengeteg időt és figyelmet fordítottak az út széléről megmentett állatokra.

– Igen, azt hiszem, egy kicsit jegelnünk kell. Hogy van a hátad? – Nem kérte, hogy vegyem le a köntösömet, és én hálás voltam érte.

– Fáj. Esküszöm, az ütések nem voltak olyan súlyosak, csak annyira be vagyok feszülve, hogy minden jobban fáj.

Megfordultam, és kiszolgáltam magam reggelivel. Észre sem vettem, hogy éhes vagyok, amíg az első falat palacsinta nem ért a nyelvemhez. Hangosan felnyögtem. – Édes istenem, mindjárt egy az egybe megeszem mind.

Belevágtam az újonnan vállalt küldetésembe, miközben a vendégeim jobban megismerték egymást.

Dick, aki egy ijesztő köcsög volt, amikor először találkoztunk, nem is lehetne kedvesebb. Nagyon érdekelte anyám diagnózisa. Kérdezgetni kezdte a stressz-szintjéről, és arról, hogy mit csinál, amíg az eredményekre vár.

Mielőtt észbe kaptam volna, már "egészségmegőrző sétára" indultak, Henry és én pedig egyedül maradtunk.

Egy papírtörlővel megtöröltem az ajkaimat. – Köszönöm ezt. Srácok, ti mindent felülmúltatok.

Henry elkezdte leszedni az asztalt, és a homlokát ráncolta, amikor megpróbáltam felállni, hogy segítsek.

– Te ülj le. Ma jegeljük a sérüléseidet és pihenünk. Ma este is feküdnöd kellene. – Töltött nekem még egy csésze kávét.

– Nem hagyhatom ki a ma estét. Ez nagy esemény. De hagyom, hogy feltakarítsd ezt a pazar rendetlenséget. – Felpócoztam a lábam egy konyhai székre, és kivettem a fagyasztóból a Henry által ajánlott jégakkukat. – Mikor jött meg anyám?

– Ó, úgy fél órája. Aggódott érted. – Henry cipzáras zacskókba pakolta el a maradékot.

– Ez volt az utolsó dolog, amire most szüksége volt. Bárcsak a zsaruk elkapták volna a fickót. Tudatni kell velük a hátbavágást és azt, hogy whiskyt iszik. – Letettem a kávéscsészémet, és a hüvelykujjammal kocogtattam a fogaim. Nem akartam megint hívni a rendőrséget. Csak azt akartam, hogy vége legyen az egésznek.

– Már megtörtént. – Henry odajött hozzám, és a vállamra tette a kezét. – Dick első dolga volt telefonálni. Azt akarta, hogy minél hamarabb megkapják az információt, hátha segít.

– Köszönöm, mindkettőtöknek.

– Figyelj. Megkértem Dicket, hogy vigye el anyádat egy kis időre, mert szerintem meg kellene fontolnod, hogy velünk maradj, amíg meg nem találják ezt a fickót. – Henry leült velem szemben. Az ajkát elhúzva megdörzsölte a sípcsontomat. – Azt akarja, hogy vele élj, vagy hogy itt lakjon veled.

Tudtam, hogy a szemem akkorára nyílt, mint egy tányér a szó hallatán. – Az őrületbe kergetne. Nem. – Ez nem volt olyasmi, amit megengedhetnék. Anyára kis adagokban volt szükségem.

– Szóval ezért gondolom, hogy Dick és én remek választás vagyunk. Úgy értem, ő rohadtul ijesztő. És hatalmas. És az állataink fele megtámadna egy idegent. Biztonságos hely számodra – mosolyodott el Henry.

Hagytam, hogy leülepedjen az ajánlat. Az első gondolatom az volt, hogy igent mondjak. Anya még idegesebbé tenne, úgyhogy ő nem volt opció.

– Még egyszer köszönöm. Hadd gondolkozzak rajta – mosolyogtam vissza rá.

Óvtam azt az életet, amit magamnak teremtettem. Ha Henryvel és Dickkel élnék együtt, akkor engednék a félelmemnek, és nem úgy sikerült idáig eljutnom, hogy feladom a bátorságot.

Meggondolnám, de nemet mondanék. Még ha egész éjjel fenn kell is maradnom a lámpánál, ez lesz az otthonom, és nem engedtem, hogy a félelem ezt elvegye tőlem.

Kemény voltam. Talán keményebb, mint a legtöbben. A pokolba is, már kisgyerekként is küzdöttem a félelemmel. Az első győzelmem akkor volt, amikor lekapcsolt villanyokkal aludtam a nélkül, hogy féltem volna.

Amikor aznap reggel felébredtem, anyám és apám még akkor együtt voltak, és úgy ünnepeltünk, mintha aranyérmet nyertem volna az olimpián.

Mielőtt Dick és Henry elmentek, megköszöntem nekik az ajánlatukat, de egy öleléssel visszautasítottam.

Anya nem ment el, és tudtam, hogy nem is fog. Miután becsukódott mögöttük az ajtó, elindult befelé.

– Hát akkor velem maradsz. – Csinos volt ma reggel. A Dickkel tett séta színt vitt az arcába.

– Szeretlek, anya. – Tudtam, hogy azt akarja, hogy találjak magamnak valamilyen helyet, hogy ne aggódjon értem. Tudtam, hogy azt akarta, hogy nálam legyen, hogy aludni tudjon éjszaka. És értékeltem, hogy van valaki, aki nagyon aggódik értem.

– Ó, édesem. Tudod, hogy én is szeretlek. Ez csak átmeneti lenne. Dick olyan nagydarab, testes férfi. Úgy értem, nagyszerű fogás lett volna számodra – csak mondom – emelte fel a manikűrözött kezét, amikor ránéztem.

Nem mondtam el neki, hogy egy ideig sorozatgyilkosnak hittük a fickót. Nem érdekelte volna. Volt pénze, és kedves volt. Férj-alapanyag.

– Ma meglátogatod Altont? Aggódott. Folyton sms-ben kérdezősködött. Nagyon lelkesedik érted. – Anyám elkezdte megigazítani a díszpárnáimat. A vendégszobám felé néztem. Az ajtó zárva volt. Lényegesen több plüssállatom volt, mint amikor utoljára járt abban a szobában. Nem most volt itt az ideje, hogy kioktasson a kis függőségemről.

– Mi a terved mára, anya? – Néhány óra múlva el kellett kezdenem készülődni a munkába.

Tájékoztatott, hogy délután edzőterembe és fodrászhoz megy. Beszéltünk egy kicsit a támadásról, de azt akartam, hogy lássa, milyen erős tudok lenni, hogy ne aggódjon. Amikor eljött az ideje, hogy elkészüljek, felállt és átölelt.

– Mindenképpen hívd fel Altont, de ha FaceTime-ozni fogsz vele, sminkeld ki magad.

Ráhagytam az utolsó szót, mert tudtam, hogy túl stressz érte valószínűleg ezen a héten. Hosszan zuhanyoztam, nyitott függönynél és kikapcsolt ventilátorral. Egy újabb bukás a félelemmel szemben, de hallani akartam mindent. A térdem valahogy rosszabbul nézett ki. Kezdtek színesedni. A hátamon lévő zúzódásnak kisebb volt a felülete, és szerencsére el lehetett rejteni. A ma esti jelmezem egy piros ruha volt. A fűző a hátán mű volt, cipzárral az oldalán, így nem kellett megvárnom, hogy Henry segítsen belebújni a bárban.

Magas, piros, strasszkövekkel kirakott magassarkúm volt. Ezek voltak a legkevésbé kényelmesek, így ma estére remek választásnak bizonyultak. A bárpult mögött le tudnám rúgni őket. Kicsit kifestettem az arcomat. Csak egy leheletnyi koponyát a macskaszem sminkkel együtt. A tükörképemről Nix jutott eszembe. Milyen édes volt. Amíg az utolsó pillanatban nem dobott.

Persze nem volt jogom dühösnek lenni. Segítőkész és kedves volt, és gondoskodott róla, hogy Animal elkísérjen Henryvel a kocsinkhoz. De mégis.

Jogom volt egy kicsit túlreagálni. Pirosra festettem az ajkaimat, hogy passzoljanak a ruhámhoz. Ideje volt indulni. Kétszer is ellenőriztem az összes zárat az ablakomon, és elfordítottam az ajtóm kilincsét, hogy megbizonyosodjak róla, zárva van-e.

Az út eseménytelenül telt, és igyekeztem Henry közelében parkolni, hogy később könnyebb legyen elmenni.

Megnyomtam a gombot a távirányítón, és meghallottam a megnyugtató jelzést, amely tudatta velem, hogy a kocsim biztosítva van. Úgy jutottam be az ajtón, hogy nem éreztem semmilyen borzongást a gerincemen, így ezt jó jelnek vettem. Miután Clarissa beengedett, láttam, hogy Henry is a hozzá illő ruhát viseli. Ugyanazt csináltuk, mint előző nap: készítettünk egy szelfit, és feltettük Meme közösségi oldalára. A péntek esték általában elég elfogadható tömeggel teltek, de a tegnapi előadás alapján igazán jó létszámra számítottunk.

– Hogy vagy? – Henry megragadta az alkalmat, hogy megöleljen, lévén, hogy már szorosan egymás mellett álltunk.

– Jól. Anya maradt egy darabig, és most itt vagyok. Még egyszer köszönöm, hogy maradtál tegnap este. Ma este viszont jól leszek. Nem szabad többé félni. – Feltupíroztam közben Henry haját.

– Várjunk azokkal a döntésekkel, és nézzük meg, hogy alakul a ma este. Dick és én szívesen segítünk. – Henry együttérzően rám nézett, és tudtam, hogy komolyan gondolja.

– Semmi gond. Semmi olyan, amit egy kis szezonon kívüli halottak napja ne tudna helyrehozni. – Elkezdtem előkészülni a pult mögött.

Amikor kinéztem az ablakon, még tizenöt perc volt a nyitásig, és máris sor állt.

– Nagy tömeg van odakint! – mutattam Henrynek és a munkatársainknak. Mindannyian lelkesek voltunk az eddigi sikertől. Ma este őrülten zsúfolt lesz, és azon kaptam magam, hogy Nixre gondolok. Vajon újra ide fog jönni? Vajon más lesz a sminkje?

Felpattintottam az öngyújtót, hogy megbizonyosodjak róla, hogy van-e benne üzemanyag, hátha még több tüzet akar lenyelni.

 16.

DÉJÀ VU

Fenix

Fordította: Shyra

Ma este szürke Henley pólót és egy fekete farmert viseltem. A csizmám, nos, a régi, ütött-kopott csizmám volt, és szinte mindig ezt választom. Sok időt töltöttem a tükör előtt, nézegettem ezt az általam kreált arcot.

Így nem kellett minden reggel apám arcát bámulnom.

Animal kopogtatott az ajtómon.

– Gyere be. – Nem mondtam neki, mennyire örülök, hogy itt van. Tudta, hogy szükségem lesz támogatásra, hogy újra találkozhassak Beccával. Olyan régóta vágytam erre.

Hallottam, ahogy nyikorgott az ágyam, ahogy a nagydarab férfi leült.

– Milyen volt az igazi, élő lány?

A tükörben az ágyamon elnyújtózó Animal tükörképére néztem.

Milyen volt?

Hihetetlen. Megváltoztatta az életem. Jobban, mint képzeltem. És ez megrémített.

– Jó.

Mély nevetése visszhangzott a hálószobám faláról.

– Kicsim, te teljesen megőrültél a boldogságtól. Soha nem láttalak még ilyen boldognak. Nos, vagyis egy alkalommal.

A nevetés abbamaradt.

Életem legboldogabb napja az volt, amikor apám elment. Amikor Merck, a zsaru, pontosan azt tette, amit ígért.

Animal velem volt, amikor a házamhoz sétáltam, hogy lássam, mi történik. A bejárati ajtó nyitva maradt, amikor karcsú, tizenhárom éves termetem besétált a lepusztult régi házba, ahol anyám évekkel ezelőtt meghalt.

Animal akkor már magasabb volt, mint a város szinte összes felnőttje, tizenöt évesen. Azért maradt velem, mert kötődtünk egymáshoz. Hogy Animal miért döntött úgy, hogy érdemes vagyok a barátságára, sosem tudtam meg. Amikor körbejártam az elhagyatott helyet, néma őrszem volt.

A lyukak a falakon. Az ápolatlan pázsit. Egy pillantást vetettem arra a helyre, ahol anyám sírját véltem sejteni. Éreztem a fájdalmat, ami mindig is a megbánást kísérte. Az ő elvesztését. Otthagytam a házat úgy, ahogy volt, semmit sem vittem magammal, és kurva gyorsan elrohantam Emberhez. Félúton Animal kiszúrt két biciklit, amit "kölcsönvettünk". Amikor odaértünk, a nagynéném Ember kezét fogva vezette fel a felhajtón.

Majdnem összetörtem a biciklimet a megkönnyebbüléstől, hogy a húgom jól van. A nagynénémnek semmilyen kapcsolata nem volt velem a közelmúltban, de amikor felismert, a homlokát ráncolta.

Valamit el kellett mondanom neki. Felvilágosítani. Hogy vigyázzon az apámmal, még ha el is ment.

Leparkoltam a biciklimet a felhajtó végén, és zsebre dugtam a kezem. Animal hátradőlt, kétségkívül magába szívva az egész jelenetet.

– Helló, az apám elhagyta a várost.

Néztem, ahogy végigmér engem. Ember intett nekem. Én visszaintettem.

– Nincs üres szobám. Sajnálom.

Azt hitte, hogy otthont keresek, ezért megráztam a fejem. – Nem. Csak akartam, hogy tudd, hogy elment. Most már tudod. Van hol laknom.

Emlékszem, nem tudtam, hogy ez tényleg így van-e. Egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy a húgommal éljek.

Most, felnőttként rájöttem, milyen gyökeres elutasításban volt részem. De akkor még nem.

A nagynéném azt válaszolta: – Így a legjobb. Te maradj, ahol vagy, mi pedig itt leszünk.

– Hát persze. Igen, persze. Csak figyelmeztetni akartalak. – Egy kicsit hátrább tekertem a bicajt. Ember nem hagyta abba az integetést. Elmosolyodtam, és megmozgattam az ujjaimat.

Hallottam, ahogy Ember megkérdezte a nénikémet, hogy ki vagyok. Ki a barátom.

A nagynéném sietett befelé, nem adott választ. Azon tűnődtem, vajon a nénikém félt-e tőlem. Animal keze a vállamra tapadt. Olyan bölcsességgel, ami messze meghaladta a földön töltött idejét, azt mondta: – Sok szarságon mentél keresztül.

Megrántottam a vállam. – De ő jó.

– A húgod?

– Féltestvérem – tisztáztam.

– A vér az vér. Aranyos. Biztonságos helynek tűnik számára. – Animal a fejével intett, hogy menjünk vissza az otthonba.

– Ez a cél. Biztonság. – Megfordultam a biciklimmel. Amikor rápillantottam Animalra, bólintott nekem.

Ugyanez a tekintet találkozott most az enyémmel a tükörben. – Egész életedben arra ügyeltél, hogy valaki másra vigyázz. Talán most egy kis igaz boldogságban lesz részed.

Ismét vállat vontam, mint oly sok évvel ezelőtt. A jövőm. Az érzéseim. Kevésbé voltak fontosak, mint mások. El tudtam temetni őket. El is temettem őket.

– És veled mi van? – dobtam vissza a barátomnak a kérdést. – Neked nincsenek gyökereid. Semmi olyan, amit megérdemelnél pedig.

Animal a szemét forgatta. – Most már pszichológus is vagy, édesem?

–  És te az vagy? – lőttem vissza.

– Tudod, hogy te vagy a családom. Csak ennyi kell nekem. – Animal a hátamra vágott.

Nem hazudott. Csak engem tekintett családtagnak.

– Szar vagyok abban, hogy valakinek a mindene legyek. Talán le kellene horgonyoznod egy nő mellett. – Kétszer megpaskoltam az arcát, feldobva a hangulatunkat. Végül is, randizni készültünk.

Animal felkuncogott. – Nyitva kell tartanom a hálószobai opcióimat. Ezt te is tudod. Egy játékos mindig játékos marad.

Befújtam magam egy kis kölnivel, és középső ujjal bemutattam a tükörnek, miután Animal felhúzta a tettemre a szemöldökét.

Más témával próbálkozott. – Hogy bírod?

Tegnap este meséltem neki Becca whiskys felfedezéséről. Animal tisztában volt a jelentőségével. A múltban a whisky szállítmány követése volt egyike azoknak a módszereknek, amellyel próbáltam lekövetni az apámat.

– Azt hiszem, ma este elindulok keresni. A városban van. Ez az én területem. – Düh tört fel mélyen bennem.

– Tudom, hogy így van, de a Meme's-ben tartott buli, ahol az arcoddal feltűnhetsz, csak három este lesz. Még kettő hátra van. Vigyázz rá, és ismerkedj meg vele. Ez az esély a sors ajándéka számodra. – Animal elhaladt mellettem, és kölcsönvette a kölnimet.

– Aham. – Igaza volt. Döntenem kellett a bosszú és a potenciális románc között.

Animal nem tudta, hogy már van egy tervem. Most annyi időt töltenék Beccával, amennyit csak tudok, aztán a harmadik éjszaka után eltűnnék. Csak egy srác lennék, akivel találkozott, és nagyon jó halottak napi sminkje volt.

– Akkor menjünk. A bár harminc perce nyitott. Csak az időt vesztegetjük. – Animal kivezetett a házból.

– A motort viszed?

A garázsomban három autó volt. A piros sportkocsi. Egy kék furgon. És egy lila Hummer. A motoron kívül ritkán használtam bármelyiket is. De az autók számítottak nekem. Emlékeztettek. Megnyugtattak.

– Vigyük a Hummert. Már egy ideje nem vezettem. – Felkaptam a kulcsokat, amelyek az ajtó melletti kampón lógtak. Animal fehér inget és sötét nadrágot viselt. Valahogy több ruhát viselve még nagyobbnak tűnt.

Miután kijöttünk a garázsból, és az ajtó bezárult mögöttünk, Animalnak volt néhány kérdése.

– Mit tudunk Feybiről?

Az internetes nyomozásomra utalt.

– Nos, engem keres.

– Ez nem túl okos dolog.

Egyetértettem. – Nem fog megtalálni, legalábbis nem úgy, ahogyan most csinálja. – Megálltam egy piros lámpánál, és ránéztem Animalra. – Van néhány aggályom Christina apjával, Rickkel kapcsolatban. A fiatalkori aktáiban kutakodtam és találtam pár aggodalomra adó okot, ami lezajlott akkoriban.

– Tényleg? – kérdezte Animal és közben összeütögette az ujjbegyeit.

– Igen. Úgy tűnik, Rick pénzt kért kölcsön attól a családtól, amellyel a Feybik háborúban álltak, és tinédzserként egy kis időt töltött börtönben. Ha ezt párosítjuk azzal a ténnyel, hogy Bat Feybi nem tudta, hogy Christina My Little Pony-rajongó, akkor szerintem valami nem stimmel az egész szituációban. A nagyapáknak tudniuk kéne az ilyesmit. Az anya, Katie, kitakarította a helyszínről Feybi fickóit, amikor visszatértem a lányával. Akkor azt hittem, hogy ez természetes reakció volt, hogy megnyugtassa Christinát, de most már nem vagyok benne olyan biztos. Azon tűnődök, hogy a férje múltja vajon rossz szájízt hagyott benne?

Elindultam, mert a lámpa zöldre váltott.

– Elég kusza hálót bogozunk – felelte Animal.

– Igen. Vannak pontok, amiket össze kell kötni. Csak rá kell jönnöm.

Még három kanyar, és már be is hajtottunk a Meme's nagyon zsúfolt parkolójába.

Leparkoltam a Hummerrel, és leállítottam a motort. – Van valami róla?

Nem kellett tisztáznom. Mindig az apámról beszéltem.

– Semmi különös. Sajnálom, kicsim. – Perifériás látószögemből néztem Animalt.

Nem vettem fel a szemkontaktust. – Köszi.

– Majd elkapjuk. Itt van valahol.

A Meme's neonreklámjára néztem. Apámmal volt egy közös nőnk. Ő gyűlölte őt. Én szerettem őt. Déjà vu érzés fogott el.

Ezúttal erős voltam. Az eredmény más lesz. Becca túl fogja élni a megszállottságát, nem úgy, mint az anyám.

Animallel kiszálltunk a Hummerből, és olyan tüskés gombócot éreztem a torkomban, mintha egy nindzsa dobócsillag lett volna benne.

Mi lesz, ha rájön, hogy ki vagyok? Felismeri a tetoválásaimat? Felfedezi azt, hogy ki is vagyok valójában? Mély levegőt vettem, és kinyitottam az ajtót. A hangos zene és a köztünk lévő emberek ellenére Becca meglátott, és magával ragadó mosoly terült szét az arcán. Mintha egész nap erre a pillanatra várt volna. Mintha csak rám várt volna.

És ezzel az én megviselt lelkem szárnyakat kapott.

 

~Becca~

Ő.

Az elmém hátuljából indult egy elektromos cipzár, egyenesen a csiklómig.

Beleharapott az alsó ajkába, majd hagyta, hogy a nyelve kikukucskáljon. Nem tudtam levenni róla a szemem.

Henry letette elém a tálcáját, majd elfordította a fejét, hogy arra nézzen, amerre én.

– Helllllll-o. Nézd csak, ki jött vissza. Téged bámul. Várj! Nem, parázslóan bámul rád. Nem is, megdug a szemével. Jézusom.

Még mindig mosolyogtam, amikor Henry elkezdte legyezni az arcát.

– A szexuális vonzereje a csillagos eget veri. Szinte perzsel. Miattad. Jézusom. Dick ma este is megkapja a magáét. Igen. Igen.

Csettintett az ujjaival. – El kell fordítanod a tekinteted. Játszd meg a szemérmeset.

Hallgattam őt, de a jelenléte égett a lelkemben. Mindenem bizsergett a testemben, tudván, hogy figyel engem.

Henry szeme tágra nyílt. – Dögösebb, mint tegnap volt. A mellbimbóim már attól is megkeményedtek, ha csak arra gondolok, hogy ti ketten egymást kefélitek.

Elcsitítottam, miközben felém sétált.

Ő és Animal helyet foglaltak a bárpultnál. Én mentem oda először Animalhoz, és adtam neki egy puszit az arcára. – Még egyszer köszönöm, hogy elkísértél minket a kocsinkhoz tegnap este.

Mély válasza azonnal jött. – Bármikor. Megadom a számomat, hogy küldhess nekem sms-t.

Zavarban éreztem magam, hogy meg kell szólítanom. Néhány másodpercig mindenhová néztem, csak a szemébe nem. Amikor végre megtettem, az arcát ütögette, olyan tekintettel, amely egyértelműen ugyanazt a fogadtatást kérte, amit Animal kapott tőlem.

– Hát, ő megvárt engem. – Keresztbe fontam a karomat a mellkasom előtt.

A pimaszságomra homlokráncolva és csillogó szemmel válaszolt. – Megértem. Tehát így állunk.

Úgy izzott körülöttünk a levegő, hogy a szavak, amiket kimondtunk, átkozottul semmit sem jelentettek.

Henry megrázta a fejét. – Kemény mellbimbók.

Rácsaptam. – Mi a parancsod? Bajkeverő vagy.

– Hát – kacsintott.  – Nos, azt hiszem, azt akarom, hogy keverj két Bajkeverőt[1] a barátainknak itt, ezek pedig a többi rendelés.

Átnyújtott nekem egy darab papírt, amire fel voltak írva a megrendelések. Normális esetben nem kellett feljegyeznünk őket, de ekkora tömegben ezt a szokást sutba dobtuk. Csak kapkodtuk a fejünket.

Animal és Nix előtt készítettem el az italukat, majd lángra lobbantottam őket, ezzel okot adva a flörtölés folytatására.

Amikor letettem Nix elé az italát, ő végig a szemembe nézve tenyerével oltotta el a lángot.

Édes Jézus!

Animal nevetni kezdett, és belekönyökölt Nixbe. – Bébi, most már tűzálló vagy?

Nix elmosolyodott, és egy gödröcske elterelte a figyelmemet a kifinomult arcfestéséről. – Ma este az vagyok, okostojás. Elrontod a hangulatot, amit itt próbálok megteremteni.

A következő adag ital elkészítésére koncentráltam Henrynek, így lehajtottam a fejem, amíg ők folytatták a kötekedésüket.

Előkészítettem egy tálcát, és óvatosan, de gyorsan elhelyeztem az italokat rajta. Henry egy kicsit áthajolt a pulton, ahogy felvette a tálcát.

– Te bele vagy zúgva. – Egy oldalpillantást vetett Nixre.

– Talán. Vidd az italaidat. – A kezemet a poharakat tartó nagy körtálca két szélére tettem.

Henry figyelmen kívül hagyott. – Dögös. És az az állkapocs? Üveget is vágna. És van benne valami vagány dolog. Nem olyan testes, mint Dick, de úgy érzem, képes lenne téged megtartani, ha le akarnál zuhanni egy szikláról. Mondjuk örökké. Ő az a fajta fickó, aki napokig kemény marad, amíg el nem jutsz az orgazmusig. – Henry csókos szájat vágott.

Én hitetlenkedő pillantást vetettem rá, és azt mormoltam, hogy "Ó, Istenem", mert hangosabb volt, mint gondolta volna.

Animalra és Nixre pillantottam, mindketten éppen kortyoltak egy keveset az italukból, és láthatóan figyeltek.

Nix úgy nézett ki, mint aki talán elpirult, de nehéz volt megállapítani. Azt suttogtam: – Sajnálom.

Letette az italát, és megrázta a fejét, elutasítva a bocsánatkérésemet.

Animal megtörte a feszültséget. – Semmi baj, Becca. Az én srácomnál mindig ez van. A pokolba is, a nők levetik magukat a sziklákról, csak hogy felhívják magukra a figyelmét.

– Egy pöcs vagy – vágott rá Nix Animal bicepszére.

Kihasználtam a pillanatot, és nekiláttam néhány sürgetőbb teendőmnek. Az én dolgom volt, hogy meggyőződjek róla, hogy tiszta poharaink vannak, és hogy a pincérek rendesen elintézik a koszosokat. Soha nem akartuk, hogy a vendégnek meg kelljen várnia, hogy elmossák a poharát, mielőtt rendelne. Az alkohol az ösztönösségről szólt.

Miután készen voltam, lazításképp letöröltem a pultot, a legvégén kezdtem, és lassan haladtam Nixig. Animal mostanra eltűnt, és gyors pásztázás után a táncparketten láttam meg két lánnyal, és egy harmadikkal, akik a pozíciójukért próbáltak versenyezni. A zene dübörgött, és mozgásra ösztönözte az embereket. Animal tudott táncolni, és tudott egyszerre több dolgot is csinálni. Minden lány kapott egy kicsit a figyelméből.

Nix felemelte az italát és az alátétet, amikor elég közel értem hozzá. Letöröltem az itala alatt, majd elővettem egy törülközőt, hogy megszárítsam a helyét.

Letette az immár üres poharát.

A zene váltott, és egy lassabb ballada töltötte be a bárt. Kinéztem a tömegre. Mindannyian párokba rendeződtek.

Úgy tettem, mintha nem látnám, hogy Nix ellöki magát a pult mellől, és kicsit megigazítja a farmerját. Kifelé tartott – nem, várjunk csak, a kis félajtóhoz, amely elválasztotta a pultot.

Kinyitotta. Még mindig előre néztem, bár éreztem, hogy egyre közelebb jön.

A szívem hevesen kalapált. Várakozással haraptam az ajkamba, mert tudtam, mit fog kérdezni. Nemet kellett mondanom, mert én voltam a pultnál, és nem hagyhattam el.

Megéreztem a kölnije illatát, aztán éreztem, hogy a keze könnyedén az alkaromra simul. Addig kígyózott lefelé, amíg ki nem tudta nyitni az ökölbe szorított ujjaimat, amiről nem is tudtam, hogy úgy vannak. Hagytam neki. Éreztem a leheletét a halántékomon.

– Táncolj velem.

Nemet kellett volna mondanom neki. Azt kellett volna mondanom, hogy dolgozom. A szavak a nyelvemen voltak. A táncosok elmosódtak számomra. Csak Nix volt ott. Ránéztem a kezünkre – az övére csontok voltak vésve –, és belekapaszkodtam.

Ha a pillantása perzselő volt, az érintése egyenesen pokoli tűz volt.

– Itt fogjuk csinálni.

Az "itt" szó a lábam közé csapott.

Ez a fickó. Tönkretett engem.

A másik kezével megérintette a csípőmet, és szembefordított magával.

– Becca, táncolj velem. – Ekkor ránéztem. Az arcába. Intenzív tekintete az ajkaimról a mellkasomra, majd vissza a szemeimre tévedt.

Az ajkai szinte túlságosan is dúsak voltak egy férfiéhoz képest. Meg akartam kóstolni őket. Még az ajkaimon is éreztem a pulzusomat, azért könyörögve, hogy ragadjam meg az esélyt.

Lassan mozogni kezdtünk, így. Alacsonyan fogva egymás kezét, a csípőmet érintette. Tudta, hogyan kell vezetni, én pedig tudtam, hogyan kell követni. Elkezdte suttogni nekem a dalszöveget. Egy régi dalt. Kezét a hátam alsó részére csúsztatta, és még közelebb húzott magához. Összekulcsolt kezünket felemelte. Miközben tekintetét az enyémen tartotta, megcsókolta az ujjpercemet. Az ajkaim szétnyíltak, és emlékeztetnem kellett magam, hogy vegyek levegőt.

Úgy tűnt, hogy majd meghalt azért, hogy elmondjon valamit. Ahogyan rám nézett, olyan volt, mintha eltemetett történelem lenne. Egy elmúlt élet... valami heves.

Megérintettem az állkapcsát az ujjbegyemmel. – Te. – Hunyorogtam, próbáltam elhelyezni őt, próbáltam meghatározni ezt az érzést a mellkasomban.

Kinyitottam a kezem, és az arcára helyeztem. – Ismerlek téged?

Elfordította a fejét, és válasz helyett megcsókolta a tenyerem.

A csípőnk együtt ringatózott. A kezemet az arcán hagytam, mintha az enyém lenne, és figyeltem, ahogy a szemében tűz tombol. Kétségbeesetten.

Énértem.

---

[1] Troublemkers - koktél